Pesti Srácok

Agresszív, cezaromán futóbolondnak tartja Márki-Zayt Deutsch Tamás

Agresszív, cezaromán futóbolondnak tartja Márki-Zayt Deutsch Tamás

Deutsch Tamás a Bayer showban elmondta a véleményét az ellenzéki előválasztáson győztes Márki-Zay Péterről, akit a fideszes politikus egy agresszív, cezaromán futóbolondként írt le, aki ráadásul a homoszexuálisokat is gyűlöli. Deutsch Tamás kiemelte, hogy az őszödi beszédet pártoló Márki-Zay Péter legalább annyira Gyurcsány embere, mint Karácsony Gergely.

A Fidesz EP-képviselője rámutatott, hogy két ember mondja ma mély meggyőződéssel Magyarországon, hogy az őszödi beszéd az igazságbeszéd: Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter.

– jelentette ki a fideszes politikus.

PestiSracok facebook image

– mondta Deutsch Tamás, felidézve, hogy Márki-Zay, 2018 elején Gyurcsány Ferenc és pártjának a támogatásával lett polgármester, 2019-ben is. Most pedig Gyurcsány listájára akar felkerülni, most neki az a baja, hogy nem vették be eléggé a „Gyurcsány showba”.

– magyarázta Deutsch Tamás. és Márki-Zayról azt mondta:

– fogalmazott meg summás véleményt Márki-Zayról.

Az előválasztási cirkuszról szólva pedig kifejtette, hogy Gyurcsánynak az volt a világos terve, hogy a magyar baloldalon minden létező hatalmi pozíciót visszavegyen.

– tette hozzá, majd kifejtette, hogy jó esélyt lát arra, hogy a ‘22-es választásokat követően a mostani ellenzék, Gyurcsányék ellenzékben lesznek, és még egyharmados támogatottsággal, parlamenti reprezentációval sem bíró ellenzék maradnak.

– szögezte le.

Karácsonyt az emberek állították meg

Karácsony Gergelyt véleménye szerint nem a tutyimutyisága, mekkelegsége állította meg, hanem a magyar emberek, a polgári, kereszténydemokrata táborhoz tartozó emberek a Stop Gyurcsány, stop Karácsony! aláírásával állították meg, a jóval több mint 1 millió aláírással.

– mondta a műsorban, mert ez a történet szerinte Gyurcsány hatalomba való visszakapaszkodásáról szól.

Az igazi előválasztásnak Deutsch Tamás azt nevezte, hogy míg az ellenzéki előválasztáson a “Gyurcsány-rendezvényen „600 - 650 ezren mondták, hogy hajrá Gyurcsány, a Stop Gyurcsány, stop Karácsony! petíciót már majdnem 1,5 millióan írták alá.

– tette hozzá.

Márki-Zay gyűlöli a homoszexuálisokat

Márki-Zay azon állítását, miszerint a fél kormány meleg, ami, mint mondta, “vérlázítóan felháborító”. Deutsch Tamás nem hagyta szó nélkül.

– mondta.

– mondta Deutsch Tamás.

– jelentette ki.

Márki-Zay szerinte ezzel azt is mondta, hogy le kell leplezni a homoszexuálisokat, kutakodni fognak, hogy ki az, ki nem az, és majd tantestületekben, munkahelyi közösségekben.

– mondta Deutsch a műsorban.

Meg kell szüntetni ezt a politikai bohóciskolát!

A Fidesz EP-képviselője a brüsszeli coming out day-ről elmondta, először azt hitte, hogy ez egy mindenből viccet csináló kalózpárt-, vagy Kétfarkú kutyapárt-szerű polgárpukkasztó provokáció. De kiderült, hogy ez az Európai Parlament apparátusának, az LMBTQI-ügyekkel foglalkozó részlegének (mert ilyen is van) az e-mailje volt, hogy az EP munkatársai, képviselői, asszisztensei, ott járó emberek nyilvánosan és szervezetten megvallják a szexuális orientációjukat.

– világított rá Deutsch Tamás.

– jelentette ki.

– tette hozzá.

– sorolta.

– magyarázta.

Forrás: Hír TV; ATV ; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.