Pesti Srácok

Ajánlást adott ki az allergiára hajlamosak oltására az amerikai járványügyi hatóság

Ajánlást adott ki az allergiára hajlamosak oltására az amerikai járványügyi hatóság

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) közölte szombaton, hogy vizsgálja a koronavírus-oltásoknál néhány esetben felmerült allergiás reakciókról szóló jelentéseket, egyúttal ajánlást adott ki arra vonatkozóan, hogyan kell eljárni a korábban allergiás sokkon már átesett személyek esetében.

Az Egyesült Államok-szerte szombat reggelig beadott több mint 272 ezer oltásból péntek estig hat esetben jeleztek súlyos allergiás reakciót, köztük egy olyan embernél, akivel korábban már előfordult ilyen más oltásoknál. A járványügyekben illetékes hatóság leszögezte, hogy nem adhatják be a második adagot azoknak, akiknél súlyos reakciót váltott ki a Covid-19 betegség elleni valamelyik vakcina első adagja. Az ügynökség emellett arra figyelmeztetett, hogy az oltási helyszínként kijelölt kórházaknak feltétlenül rendelkezniük kell az allergiás sokk kezelésére szolgáló adrenalin-gyógyszerrel. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy el kell kerülniük az oltást azoknak, akiknek volt már allergiás kórelőzménye korábban az új vakcinák bármelyik összetevőjével kapcsolatban, ezért az erre hajlamosaknak konzultálniuk kell orvosukkal. A más típusú – gyógyszerek, élelmiszerek, állatok, latex vagy környezeti körülmények okozta – allergiától szenvedő emberek ugyanakkor megkaphatják az oltást.

Az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) eddig két gyártó, az Pfizer/BioNTech, illetve a Moderna oltóanyagának szükséghelyzeti alkalmazását engedélyezte. Az országos oltási kampány az előbbi vakcinával kezdődött el múlt hétfőn, míg a Moderna vakcináját csak ezen a hétvégén kezdik kiszállítani az országban. Egészségügyi illetékesek szoros figyelemmel követik az oltások esetleges mellékhatásait. Az oltás beadását követően a beoltottaknak egy rövid ideig a helyszínen kell maradniuk arra az esetre, ha bármilyen nem kívánt reakció lépne fel náluk. A CDC közlése szerint az eddig jelzett súlyos allergiás reakciók mind a megfigyelési időszak perceiben történtek, így a páciensek azonnali ellátásban részesültek. Enyhébb mellékhatásokat, amelyek a beoltottakat akadályozták szokásos tevékenységük végzésében, eddig a beoltottak kevesebb mint 1,5 százalékánál tapasztaltak – tette hozzá a CDC.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.