Egy helyi oligarchának játssza át a Cserepes sori piac területét Botka László – állította a szegedi képviselő, aki szerint a városban szétlopják a közvagyont és mindenkit eltaposnak, aki ezt meg akarja akadályozni. Szabó Bálint hétfő reggelre ígért részletes, leleplező tájékoztatót, de nem jelent meg a saját sajtótájékoztatóján. Délután kikerült a rendőrség honlapjára, hogy Szabó Bálint eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodik – ezt Szabó Szilvia Katalin, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a PS-nek megerősítette -, később azonban ez a hír lekerült onnan. A szegedma.hu késő este megírta a rendőrségre hivatkozva, hogy a képviselő élve előkerült. A szeged.hu információi szerint Szabó Bálint kórházba került, ám onnan állítólag kedden már eljött. Az önkormányzati lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén Szabóra, akit Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak. Közben a rendőrség megkeresésünkre azt közölte: az eltűnés körülményei továbbra is tisztázatlanok, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Kedd este Botka László is megszólalt, ő Facebook-posztjában “gyógykezelésre szoruló” emberként jellemezte Szabót.
Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő közösségi oldalán vasárnap hirdetett sajtótájékoztatót hétfő reggel nyolc órára a Kiss Ernő utca 3-5 szám alá még vasárnap.
Elég volt abból, hogy a szemünk láttára lopják szét a városi közvagyont. Elég volt abból, hogy helyi megélhetési politikusok mesébe illő gazdagodása zajlik ezzel párhuzamosan. Elég volt abból, hogy aki útjában áll a lopásnak Szegeden, azt egyszerűen eltapossák; legyen az illető helyi kisvállalkozó, piaci árus, tényfeltáró újságíró, vagy éppen önkormányzati képviselő. Holnap reggel nyolc órakor Szegeden a polgármesteri hivatalban megkezdjük az elszámoltatást
– közölte a képviselő és közzé tett egy videót.
Nem jelent meg saját sajtótájékoztatóján
Szabó azt is elárulta, hogy a polgármesterrel szemben vagyonosodási, pontosabban vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett, illetve rágalmazásért feljelentette, mert hazudott a Cserepes sori piaccal kapcsolatban. Végül közölte, részleteket hétfő reggel árul majd el. Ezek után várta Szabót a fél szegedi média a megadott időben és helyszínen, a képviselő azonban nem jelent meg és a telefonját sem vette fel, mert azt kikapcsolta, vagy kikapcsolták. A képviselő telefonját azóta sem lehet elérni. A rendőrség honlapján délután jelent meg, ahogy Szabót eltűntként keresik – ezt Szabó Szilvia Katalin, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a PS-nek megerősítette -, később azonban ez a poszt lekerült a police.hu-ról. A szegedma.hu késő este megírta a rendőrségre hivatkozva, hogy a képviselő élve előkerült. A szeged.hu információi szerint Szabó Bálint kórházba került, ám onnan állítólag kedden már eljött. Az önkormányzati lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén Szabóra, akit Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak.
Nyomoz a rendőrség
Közben a rendőrség megkeresésünkre azt közölte: az eltűnés körülményei továbbra is tisztázatlanok, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Úgy tudjuk, Szabó Bálint már elhagyhatta ma a kórházat, azaz nagyobb baja nem történt, ráadásul a rendőrök sem vizsgálódnak testi sértés gyanúja miatt.
Botka is reagált
Kedd este Botka László a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben reagált az esetre.
“Nyolc éve, 2013–ban rám törte az irodám ajtaját egy Vas megyéből ideköltözött ember, akit nem ismertem azelőtt, s az elmúlt nyolc évben heti rendszerességgel, összesen legalább 150 ‘leleplező’ sajtótájékoztatón beszélt hazugságokat rólam! Mindig bepereltem és nyertem ellene! Tőlem megtarthatta volna a 151. hazugság tájékoztatóját is. Azt azonban nem tűrhetjük, hogy egy gyógykezelésre szoruló ember Szeged rossz hírét kelti!”
– írta a posztban Botka László.
Forrás: szegedma.hu; Fotó: képernyőkép
Polgar
2021-02-16 at 13:00
A baloldali sajtó nem is foglalkozik vele?!
vélemény
2021-02-16 at 12:54
A szegedi bolsevik városállamból mindig új hírekkel látják el az olvasókat,
bár ezek szinte mindegyike ugyanarra a dallamra komponálódik.
Polgar
2021-02-16 at 12:01
Miert van kórházban, melyikben?
Csak nem a botkamaffia?
Irma La Duce
2021-02-16 at 11:46
FUTÓBOLOND!
Teljesen igazad van! Más kommentárt nem is kell olvasni!
A komcsi az komcsi marad mindörökre!
Királytigris
2021-02-16 at 11:10
Megnéztem a videót.
Eltűnt a leleplező hétfő reggeli sajtótájékoztatója előtt, majd meglett de kórházban van, de nem Szegeden. Úgy látszik Szeged nem biztonságos… Gondolom nem a reumáját gyógykezelteti…
1.Tehát nagy valószínűséggel Szabó urat elrabolták és megverték.
2. Ami a megrendítő számomra, az az, és ez a videóból derül ki, hogy FIDESZ-esek is Rolex Lacival karöltve maffiabűncslekményben vesznek részt.
Miniszterelnök Úr! Azonnali vizsgálatot és ha szükséges tisztogatást a FIDESZ-ben, mert ha ez el lesz kenve sz..ral, az a jövőévi választásokba kerülhet! Különös figyelmet szükséges fordítani a szegedi rendőrség vezetőire!!! A rendőrbűnözés a legveszélyesebb bűnözési forma!
ella
2021-02-16 at 10:46
Ez az egész ügy bűzlik.
A képviselőt vagy megfenyegették az ellenzékiek vagy ez az egész egy jobboldal elleni beugratási kísérlet.
Átad egy jobboldali ujságírónak iratokat majd eltűnik a képből, a saját sajtótájékoztatóján sem jelenik meg?
Ez gyanús.
Ez az egész ügy, ez a maffia módszer jellemző egyébként az baloldalra és most már a teljes cinkosan lapító ellenzékre.
Szégyenletes.
Bokor Géza
2021-02-16 at 10:42
“Válámi ván, de nem áz áz igazi…..”
Gyanús ha valaki egy beigért leleplezés után hipp-hopp eltűnik, de a gyanú nem bizonyíték.
Erre a történetre (az előzmények ismeretében) nagyon illik a “…ez most vagy valami, vagy megy valahová…” idézet.
Állásfoglalás és ítélkezés helyett okosabb megvárni az újabb információkat…..ami bármi lehet.
ViAM
2021-02-16 at 10:23
Kiss Ernő utca?!
Tudományos libsizmus
2021-02-16 at 09:18
Közben elhelyeztek egy levágott lófejet a felesége ágyában.
Gáspár Anette
2021-02-16 at 09:00
Nem volt fideszes! Csak a Fidesz támogatásával szerepelt függetlenként.
Lehet, hogy valakik elkapták és “elbeszélgettek vele”?! Ilyen már volt.
A szegedi maffia gátlástalan, mint általában a maffiózók.
.
“A botrányairól elhíresült képviselő tegnap reggel futni indult, de utána nem ment haza, ezért a felesége jelentette az eltűnését a rendőrségen.
Szabó Bálint volt már MSZP-s politikus Vas megyében, ahol fiktív tagtoborzással bukott meg, volt fideszes támogatású független polgármesterjelölt Csepregen, szegedi DK-s szóvivő, jelenleg pedig független képviselőként dolgozik a szegedi közgyűlésben.”
gyozo2018
2021-02-16 at 08:52
futóbolond
2021-02-15 at 12:0
Szerinted szereti, ha egy tucat felbérelt cigány megerőszakolja és félholtra veri? Te nem tudsz arról, hogy miért fordult szembe az mszp-vel?
gyozo2018
2021-02-16 at 08:49
Salamon Bálint (fb)!
Ha átadott is volna F.Angélának bármilyen anyagot, akkor miért
tenné azt azokban az órákban, amikorra sajtótájékoztatót hirdetett?
Hülyeség.Két gombnyomással átküldtheti az ember egész Széchényi Könyvtárat.
gyozo2018
2021-02-16 at 08:45
Szabó Bálint a rendőrség és ügyészség helyett harcol, dolgozik!
Karoly
2021-02-16 at 08:28
A Szegedi rendőrségnek, kötelező atyaskodnia e maffia ügyben??????
khm
2021-02-16 at 08:19
Berúgott és elterült valahol?
Királytigris
2021-02-15 at 23:21
Pintér Úr mi a helyzet? A maffia felülkerekedik, vagy az ottani rendőrség már beépült a maffiába? A bírók meg segítik a maffiát?
TS
2021-02-15 at 22:43
Karak, akkor megkapta, ami jár a köpönyegforgatónak. Főleg az alvilágban! Ha 4 farok a farában nem volt elég, hogy megjöjjön az esze… Pedig az egyben 4 fejet is jelentett alul.
Karak
2021-02-15 at 22:01
De igen, o a vasi Szabo. Bottka személyeseb hivta le Szegedre, akkor koltozott oda. Aztán Botkával is megromlott a viszonyuk.
Szoval o volt az, akit a 4 cigány megeroszakolt.
Ghandi
2021-02-15 at 21:44
Magyarország Bermuda-háromszöge: Szeged!
Vajon miféle túlvilági hatalom munkál a háttérben?
Esvány
2021-02-15 at 21:15
Pintyőke felkötni a magyaralsót és megoldani a kérdést!
TS
2021-02-15 at 21:02
Leopárd, nem fognak habókra őrizni egy jelentéktelen városi esküdtet. Miért nem állt elő korábban a farbával?
Leopárd
2021-02-15 at 20:47
JA.És ha voltak kompromittáló dokumentumai, ezekből semmit nem adott át Fideszesnek?-
Leopárd
2021-02-15 at 20:43
Politikailag nem olyan egyszerű az ügy-ha nem kerül elő-ugyanis -elvileg-évek óta veszélyben volt-és nem tudták megvédeni? És itt fog az jönni, hogy…………………na, apikák-hát kik vannak kormányon?————-Erre , persze lehet azt mondani-Fidesz részről-hogy mi megvédtük volna, de szeleburdi volt, és önfejű-nem igényelte hogy rendőri védelmet kapjon-ment, mint a malac-előre.—-Aha.
TS
2021-02-15 at 20:37
Ez nme hiszem, hogy a vasi Szabó lenne.
A szegedi választáson a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület színeiben kompenzációs listán jutott be a közgyűlésbe. Vagyis nem tartozott a Fideszhez, így sérülékeny pozícióban volt. Remélem, él még…
Leopárd
2021-02-15 at 20:37
AHA-DE LEHET EGY KIS BAJ-AMENNYIBEN KINYÍRTÁK, AKKOR FELMERŰL, HOGY MIÉRT NEM KAPOTT-RENDŐRI VÉDELMET.-JUJJ-JUJJ-ÉS EKKOR AZ LESZ, HOGY SIMÁN BELEKEVERHETIK A FIDESZKÉT-.JUJJ-JUJJ-DE MENNYIRE.-MERT , UGYE-VESZÉLYBEN VOLT-ÉS VÉDTÉK?-ERRE MIT REAGÁL A FIDESZKE? HOGY NEM KÉRTE?
TS
2021-02-15 at 20:34
Mindenki balfax, aki nem csinál “életbiztosítást”: pl. elrejti a terhelő dokumentumokat olyan, helyen, ahol az eltűnése, halála után megtalálják. Vazze, így csinál minden dörzsölt fickó, aki a dágványba ártsa magát. Akkor esetleg békén hagynak, mert nem akarnak a nyakukba még egy gyilkosságot. Még 1.
Alvarez Lopez Havanmit
2021-02-15 at 20:23
Béke poraira!
karak
2021-02-15 at 20:20
“Szabó Bálint neve (az MSZP) fiktív vasi roma tagtoborzások kapcsán csenghet még ismerősen, de a fiatalember az országos média figyelmét azzal is magára vonta, amikor a nyilvánosság előtt vallott arról, hogy bizonyos romák miként is fenyegették és erőszakolták meg őt. Aztán pedig arról is sokan cikkeztek, amikor az eredeti bizonyítékok, az ominózus “jegyzőkönyvek” felszívódtak: 2003 októberében Székesfehérváron, egy áruház parkolójában kiemelték Szabó Bálint autójából.
Szabóról még tudható, hogy ifjú szocialista pályafutása előtt a csepregi közgyűlésbe Fidesz-támogatású képviselőként került be (indult polgármesterjelöltként), és lett a városfejlesztési bizottság elnöke. Valamint a megyei közgyűlés jogi bizottságának is a Fidesz felkérésére lett tagja”
karak
2021-02-15 at 20:14
Azért kijut neki a jóból. 16 éve négy cigány megerőszakolta – bosszúból. Akkoriban még MSZP-s volt. Most meg eltűnik. https://www.nyugat.hu/cikk/szabo_balint_gyurcsany_ferenc_oszodi_beszed
Ehetetlen Odó
2021-02-15 at 20:13
Béke poraira.
Ancsin Attila
2021-02-15 at 20:10
Várjuk ki a végét,én nem bizom ebben a fószerben.Mindig azt nyilatkozta:most aztán……,a végén nem lett semmi.Az MSZP-és múltja aggodalomra ad okot.
Vica
2021-02-15 at 20:07
2006. után nyíltan felvállalták a szervezett bűnözés és a drog nyílt utcai árusítását. Sokan meggazdagodtak a vezérkarból. A bírók többségét is ekkor tudták maguk mellé állítani, ki tudja mivel??!!
Ebből kifolyólag a kevés tisztességes bírák nem elegendőek már, hogy az AKKOR hatalomra szert tevők szarvait letörni tudják a mostani bűnüldözők. Plusz nem tudni, hogy a rendőrök mennyire korruptak, és szivárványosok a “lelketlenségük” mélyén? (lásd vámosok ügye, stb,)
Gullwing
2021-02-15 at 20:01
Vacilacit már kérdezték?
Gábor lovag
2021-02-15 at 19:59
Most magas a Tisza vízállása és bizonyára maradt egy kis cement is a Szeviép házatályán …
Lanchaster
2021-02-15 at 19:09
@sorry
A rendőrség eltűntként keresi.
Kicsit többnek tűnik ez megzsarolásnál…
https://www.hodpress.hu/2021/02/15/eltunt-szabo-balint/?fbclid=IwAR0t_gte58TfnFiyBnruDpyhgpTefZtypx8_wyG-7hRXm3_js6AU3YRHjsc
Maxval bircaman
2021-02-15 at 18:11
Lehet, hogy megint megerőszakolták a szocialisták. Szokása, szokásuk.
Béla
2021-02-15 at 17:17
Szerintem kamugeri sem ennyire hülye, csak belett igérve neki az ásó.
Fonzibá
2021-02-15 at 15:54
Na ez érdekes!
A videót délelőtt kezdtem nézni és ment is!
Utána fél 1-kor el kellett mennem, a gép alvóra volt állítva.
Most visszajöttem, a videó elindult és 50 másodperc után kiírta, hogy a videó nem játszható le!
Csak nem az ellenség keze tette be a lábát!????
Zole
2021-02-15 at 15:40
Pesten az Apró, Szegeden a nagyhatalmú Komócsin klán az úr. Kápók és keresztapák….
Zia
2021-02-15 at 15:38
Már tüntettek el embereket nyomtalanul a vörösök! Egy újabb sem probléna.
sorry
2021-02-15 at 15:03
Megzsarolták Szabó Bálintot, ezért nem jelent meg a sajtótájékoztatón. Ez a magánvéleményem, mással nem tudom magyarázni az elmaradását. Nem tartom akkora szélhámosnak, hogy nincs semmi a kezében, csupán feltételezésekbe bocsátkozzon, blöfföljön, minden alap nélkül.
Vak Pali
2021-02-15 at 15:01
“A kiálló szövet be kell verni.”( Japán közmondás) Zuglóban erre az a megoldás, hogy aki kekeckedik, azt elássák. Aki nem hiszi, kérdezze meg Harácsony Gerit. Ő mondta
Na ez
2021-02-15 at 15:00
Mára ki áshatta el ennek már többszőr elSzabó-tt balliberális volt mszp-s jött-mentnek az ígéretét? Lehet hogy pénzzel ásták el ígéretét.
Polgar
2021-02-15 at 13:49
Botka rendőrsege letartóztatta?
Mucus
2021-02-15 at 13:26
Szerintem az oroszok keze van a dologban!?
Karoly
2021-02-15 at 13:10
Szegeden az igazságszolgáltatás melyik B T K-bol dolgozik????
Nemes József
2021-02-15 at 12:40
Nagyon utálom a balliberális patkányokat szemeteket hányadék szar majmok az egész balliberális patkányokat akasztófára dögöljenek meg
Hans Landa
2021-02-15 at 12:21
A Szeviép-ügy is “baloldali bajkeverés” ezek szerint…………………………….
Erről Ujhelyit kéne megkérdezni……
Trma
2021-02-15 at 12:18
Szeged egy vicc.
Hargita
2021-02-15 at 12:08
Remélem nem ásták el.Szociknál ez divat.