Mindenki ismer legalább egy olyan embert, aki minden lehetséges családtámogatást felvett, vagy épp hátradőlve élvezi az SZJA-mentességet, mégis le akarja váltani a kormányt, sőt, mindenkit, akinek valaha köze volt a Fideszhez, földönfutóvá akar tenni – jobb esetben „csak” földönfutóvá. Az ilyen emberre az jellemző, hogy bárkire és bármire leszavazna, ami nem Orbán Viktor, lehet ez egy fantomkép egy fröccsöntött műanyagból készült messiásról, lehet ez egy antifa terrorista, de akár egy mesebeli személy is – teljesen mindegy, csak ne a „Zorbán” legyen. Közülük egyesekre az is jellemző, hogy forradalomra vágynak, arra, hogy lángoljon a táj, és akár erőszakkal is, de megbuktassák a jelenlegi rendszert – akkor is, ha utána senki nem tudja, hogy mi fog következni. Ha hiszitek, ha nem, tökéletesen érthető ez a fajta gondolkodás. Bármennyire is furcsa, van rá logikus magyarázat, mégpedig olyan, ami túlmutat azon, hogy ezek elmebetegek.
A rejtélyes magyarázat pedig nem más, mint az unalom, és az egyénen túlmutató, magasztosabb életcélok teljes hiánya, vagyis az üresség. De még mielőtt csalódottan továbbkattintana a kedves olvasó, engedje meg, hogy elmagyarázzam, miről is van szó.
Szóval bizonyos emberek, akik az elmúlt 14 évben jólétben, stabilitásban éltek most azzal vannak elfoglalva, hogy a saját szórakoztatásuk kedvéért problémákat gyártanak, extrémebb esetekben pedig magával a pusztítással is kísérletezgetnek egy kicsit, mert kellően biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy azt gondolják, őket nem érheti baj, ha elszabadul a pokol. Nem tudják, mi lenne, ha nem az lenne, mint most, de „kell egy kis izgalom” alapon képesek lennének mindent (minket is) feláldozni annak érdekében, hogy érezzenek valamit. Ezek az emberek valahogy úgy működnek, mint a népszerű koreai sorozat, a „Squid Game” szupergazdagjai, akik monitorokon keresztül, konyakot szürcsölve nézik végig, ahogy mások az életükért küzdenek és egymást gyilkolják. Őket nem érheti baj, bármi is lesz. Aztán egyébként meg kiderül később, hogy mégis érheti, csak ők ezt nem tudják, mert kellően el vannak szállva maguktól.
Ilyenek lehetnek egyébként azok a XII. kerületiek is, akik leszavaztak a Kutyapártra… Valljuk be, azon a környéken lakik a legtöbb jólétben élő, akiket a híresztelésekkel ellentétben mégsem tett tönkre az Orbán, meg nekik azért mégsem olyan szar a gazdaság – egész egyszerűen nem tudunk másra következtetni, mint arra, hogy unatkoztak, és ezzel az egésszel csak szórakoztatni akarják magukat.
És mindez nem véletlen: az alapvető szükségletek (élelem, lakhatás, biztonság) kielégítése után az emberek nyitottabbak az “elmélyült gondolkodásra” és társadalomkritikára. A Maslow-féle szükséglet-hierarchia szerint a magasabb szintű önmegvalósítás csak akkor kerül előtérbe, ha az alapvető szükségletek már biztosítottak. Abraham Maslow pedig nem volt hülye, neki még talán a woke baloldal meg a tiszás messiás-sávra szektások is hihetnek nyugodt szívvel.
Szóval Maslow elég rendesen elmondja, hogy akkor van időd messiásokon, meg a Molotov-koktél receptjének fejlesztésén gondolkozni, ha jól élsz, ha mindened megvan, és ha biztonságban vagy. Egy forradalom után ugyanis mindig jól esik egy francia pezsgő és egy forró fürdő.
Amit Maslow is mond, csak nem így, az az, hogy épp a jóléti társadalmakban a szabadidő és az oktatás hozzáférhetősége lehetővé tette az emberek számára, hogy absztrakt és idealista problémákra fókuszáljanak, például politikai rendszerek megváltoztatására, erőszakos megdöntésére – olyan vezérekkel, akik egyértelműen képtelenek lennének elvezetni egy országot, de még egy nagyvállalatot sem sikerülne nekik soha korrupciós balhé nélkül.
Márpedig Magyarországon megvan az említett jólét, ahogy a nyugati országokban is, ahol egy jobbra-balra hisztérikusan remegő közösség folyamatosan meg akarja dönteni a világrendet – általában csak azzal, hogy festéket önt képekre, komolyabb esetekben ártatlan járókelőket vernek félholtra a szabadság és az igazságosság nevében. Persze ne becsüljük le őket, a megfelelő tudatállapotban, egy kis külső segítséggel, és egy szikrával ebből még komoly baj is lehet, a normálisan gondolkodóknak mindig résen kell lenni.
Na, de visszatérve a lényegre: az anarchista és radikális baloldali mozgalmak sokszor olyan országokban virágoznak, ahol stabil gazdaság és fejlett infrastruktúra van, például Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. Az ilyen környezetekben az embereknek több idejük van az igazságtalanságok percepciójának megvitatására, akár abban az esetben is, ha az ezek által érintettek közvetlenül nem ők maguk.
Ha felcsapjuk a világinternetet, gyorsan megtudhatjuk, hogy az elmúlt évszázadok “forradalmárainak” többsége nem a legszegényebb rétegekből származott, nem azok közül, akiknek valóban szar volt az életük. Marx és Engels például jómódú családi hátterüknek köszönhetően fordulhattak az elméleti gondolkodás felé. Meg ott van Robespierre és Danton, akik jól képzett, középosztálybeli értelmiségiek voltak, éppen ezért volt lehetőségük kitalálni, hogy akkor ők most az abszolutista monarchia igazságtalanságai ellen akarnak fellépni. Aztán ne feledkezzünk meg Leninről, aki egy tehetős középosztálybeli családból származott, jogi képzettséget szerzett, majd százmilliókat döntött nyomorba. Ja, és persze korunk nagy szarkavarója is említésre méltó, akinek szintén nincsenek anyagi gondjai: Soros György a globális pénzügyi piacok egyik legismertebb szereplője, aki éppen az általa megdönteni kívánt kapitalista rendszeren belül szerzett hatalmas vagyont. Ugyanakkor az általa finanszírozott alapítványok, például a Nyílt Társadalom Alapítvány, gyakran támogatnak baloldali vagy szocialista kezdeményezéseket, éppen olyanokat, amelyek amúgy azért vannak, mert utálják az olyan embereket, mint Soros György. Őrület, mi?
De most beugrott még az amerikai „demokratikus szocializmus” arca, Bernie Sanders, akinek kampányait gyakran támogatják olyan milliárdosok, akik a kapitalizmusban lettek sikeresek. Példa erre az egykori Google-alapítók, Larry Page és Sergey Brin, akik Sanders programjaiban olyan gazdasági újraelosztási politikákat támogattak, amelyek elvileg ellentmondanak az általuk épített szabadpiaci rendszer logikájának.
Tehát vonjuk le a logikus következtetést: a messiásra várók legnagyobb részének valójában semmi oka nincsen rá, hogy meg akarja dönteni a rendszert, amiben egyébként évek óta kényelmesen, biztonságban él, de éppen ezért van ideje, energiája és lehetősége hülyeségeken gondolkodni, és sokkal fogékonyabb arra, hogy „jó bulit” lásson egy kis balhéban, mert a Netflix, meg a kézműves sörök már nem okoznak elég bizsergést.
Aztán, ha végül mégis Majdan tér lesz belőle, akkor a szar úgyis azokra fröccsen majd, akik csak normálisan akartak élni, dolgozni, és tisztességgel fel akarták nevelni a gyerekeiket. És amikor romokban hever minden, akkor a hülyeségeken gondolkodó forradalmárok lesznek azok, akik először hagyják el az országot. Persze nem kell ideáig eljutni, elég lenne csak gondolkodni egy kicsit néha.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS