Akkumulátorgyártás és a perioikoszok indulatai 

Az akkumulátorgyárak Magyarországra telepedésével kapcsolatban a releváns kritikák hiánya a legszembetűnőbb, egyben a legfájdalmasabb. Pótoljuk a hiányosságokat! 

Kritikának mindig van helye, és akár a hazai (és az európai) ipar egyik zászlóshajójának szánt akkumulátorgyártás kapcsán is meg lehet nyugodtan fogalmazni párat, nem dől össze a világ tőle. Csak hát ez eddig nem nagyon sikerült eddig senkinek, inkább az olyan pót- és pártcselekvésekkel foglalkoztak az érintettek és az érdekeltek az érzelmileg involválódott polgártársaink, hogy egyre képtelenebb állításokat fogalmaztak meg az üzemek tömeg- és jövőgyilkos hatásairól, benne a dihidrogénmonoxid mérgező mivoltától kezdve a Föld vízkészletének kiapadásáig. Pedig.

Kezdjük ott, hogy egy gyár mindig teher a szomszédban élőknek. Már nem is elsősorban a szennyezés miatt, hiszen a modern világban tényleg alapelvárás (21. század van, hahó, ez már alap!) a zárt rendszerben folytatott termelés. Ami azt jelenti, hogy egy gyár nem bocsát ki mindenféle mérgező anyagot a közvetlen környezetébe, ezért is kellett a lelkesebb aktivistáknak feketére photshoppolnia a hűtőtoronyból távozó vízgőzt. De van megnövekedett forgalom, van zajszennyezés (ez elkerülhetetlen), van fényszennyezés (szintén elkerülhetetlen), és legfőképpen ott van az a bizonyos nyomasztó érzés, hogy azért ha sok esély nincs is rá, de előfordulhatnak ipari balesetek. Persze, az élet nem egy romantikus hajókirándulás, ahol a finom vacsorát elsöprő romantika követi, aztán másnap ugyanez, de idegileg mégis csak megterhelő azzal a tudattal élni, hogy a szomszédban valami komoly felfordulás is lehet.

És a magasabb kockázat miatt elvárható volna a magasabb felár!

Nemzetgazdaságilag érthető az akkumulátorgyárak felhalmozása. Ipari tudásban, ipari kapacitásban, gazdasági kapcsolatokban, az ellátási láncokban forgó Magyarország-kép, az egyre képzettebb ipari munkásság, az egyre szervesülőbb ipari kultúra a 21. század nyersanyaga. Amire lehet építkezni később. Ahogy a finnek építkeztek a fára és a szovjet acélipari gesztusokra meg a svédországi vendégmunkára, hogy létrehozzák belőle azt a finn oktatási modellt, amivel a korábban összerakott gazdasági sikersztorit magyarázzák az kauzalitással és az időrendiséggel nem foglalkozó szociológusok.

A semmiből még sosem lett valami, kivéve a Nagy Bummot, de arról is csak sejtjük, hogy így történt.

Az akkumulátorgyártás alapipar, amire ráépülnek a magas hozzáadott értékű munkák, az ezeket már bőséges megrendelésállománnyal kiszolgáló, hazai kis- és középvállalkozások, a kutatás-fejlesztés és a többi. De az alapipar és a fejlett ipar között kell hogy legyen valami szervesült kapcsolatnak, és ez az, ami ami nyomokban sem látszik pl. Gödön.

A közmeghallgatáson résztvevők között ritka értelmes kérdésként felmerült, hogy a gyár miért csak teherként jelenik meg a városka mellett, miért nem lehetőségként, bónuszként. Az iparűzési adó csak az egypontnulla. De a termelés során keletkezett és rengeteg vízzel kezelt hő miért nem jelenik meg Göd távfűtésében? Miért nincsenek iskolai tanulmányutak és bejárások a gyárban? Miért nem támogatja a gyár a helyi sportcsapatot? A kérdéseket napestig lehetne sorolni, egyszerűbb, elmerengeni ezen a fényképen.

Weiss Manfréd nemcsak gyárat, hanem lakónegyedet is épített a munkásoknak és a családjaiknak

Weiss Manfréd az gyára mellé felépített egy lakónegyedet a tisztviselői és a munkásai számára, benne sportpályákkal, könyvtárral, színházzal – és valószínűleg olcsó kocsmát is találhatott arrafelé a műszak után hazafelé igyekvő dolgozó. A gödi Samsung egy kantint nem nyitott a gyár mellett, ahol olcsón ehetnének az alkalmazottak rokonai. Nincs kapcsolata a várossal, csak terhére van, és így már érthetőek az indulatok. Csak használják a város infrastruktúráját, de semmit nem adnak cserébe. (Persze, van nem kevés iparűzési adó, de hát az alapjövedelemre vágyó polgártársakat az ilyesmi már nem különösebben izgatja.)

Közhely: a jó és modern iparpolitikának része kell legyen a társadalom is. Más néven a környékbeli lakosság, akik nem perioikoszok! A képzett és olcsó munkaerőt, a kedvező gazdasági és szabályozási környezetet, az állami támogatásokat pedig illene meghálálni annyival, hogy a környéken élők ne csak terheket viseljék, hanem az előnyeit élvezzék egy gyárnak. Ha ez megvan, akkor rögtön nem a katasztrófavédelem előadóját és a gyár képviselőjét akarják majd felpofozni a polgárok egy közmeghallgatáson, hanem a Budapestről delegált, a beruházást megfúrni akaró aktivistát.

Ilyen egyszerű ez, kérem.