Pesti Srácok

Amikor már Hont András sem tud önuralmat gyakorolni a 444 olvasása közben

Amikor már Hont András sem tud önuralmat gyakorolni a 444 olvasása közben

Hont András közösségi oldalán osztotta meg gondolatait egy hétfőn, a 444-en megjelent cikkről, amely már a címében azt állította: a KSH úgy elemezte a többlethalálozási adatokat, hogy azt az időszakot is nézte, amikor nem is volt járvány itthon. A jobboldali elhajlással nem vádolható publicista ezúttal védelmébe vette a KSH-t, és a cikkben foglaltakkal kapcsolatos felháborodását érzékeltetve úgy fogalmazott: a megjelenés óta próbál némi önuralmat erőltetni magára.

A HVG újságírója szerint ugyanis teljesen természetes, hogy egy járvány hatásait értékelve nem pusztán a járvány sújtotta, hanem az előtte és az utána lévő időszakot is vizsgálni kell:

Hont András logikus magyarázata szerint egy járvány előrehoz az adott évből elhalálozásokat, és ha a korábbi éveben nem volt járvány, vagy csak enyhe – ahogy ez Magyarország esetében történt –, akkor elvisz sokakat azok közül, akiket a korábbi évek megkíméltek. Éppen ezért a valóságos képhez nemhogy egy év, de több év adatait kell vizsgálni, hogy megállapítható legyen, mennyire súlyos az adott járvány. A publicista még egy érdekességre hívja fel a figyelmet a cikkel kapcsolatban, a problémás mondatot idézi is bejegyzésében:

PestiSracok facebook image

A publicista azt írja: már szavakat is nehéz találni arra, amikor valaki, aki hetek-hónapok óta arról írogat, hogy „hatalmas a baj, a gonosz kormány nem zár be mindent, bújjunk az ágy alá”, hézagmentesen illeszti a saját narratívájába, észrevétlenül csúsztatja a szigor melletti érvek közé a szigor áldozatait. Hont üzent is nekik, amikor azt írta:

Mi tagadás, most nem lenne egyszerű feladat Hont Andrással vitatkozni, a teljes bejegyzését ide kattintva olvashatják.

Forrás: 444.hu, Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.