Pesti Srácok

Amit szabad a VI. kerületnek, nem szabad Lipótvárosnak: Karácsony így lopta el a Fidesz ötletét és adta tovább

Amit szabad a VI. kerületnek, nem szabad Lipótvárosnak: Karácsony így lopta el a Fidesz ötletét és adta tovább

Mióta Karácsony Gergely "vezeti" Budapestet, a fővárost inkább csak a káosz uralja és a rosszabbnál rosszabb ötleteket már csak az annál is bonyolultabb kivitelezés tetézi, ami szinte élhetetlenné teszi a várost. Az egyik főbb probléma a közlekedés, hiszen mint tudjuk, a baloldal célja hogy kiszorítsa az autókat Budapestről. Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter még 2020 novemberében nyújtott be egy javaslatot, amivel javában megkönnyítette volna a parkolás kérdését, ezt azonban Karácsony visszautasította, majd egy másik kerületet ajándékozott meg a lehetőséggel.

Szentgyörgyvölgyi Péter, lipótvárosi polgármester 2020 novemberében nyújtott be egy javaslatot Karácsony Gergelynek, hogy tűzze a fővárosi közgyűlés napirendjére: a polgármester elképzelése az volt, hogy a parkolási rendelet módosításával az összes budapesti polgármester az általa vezetett kerületek lakosai számára kizárólagos várakozóhelyeket jelölhessen ki. Karácsony Gergely válaszlevelében közölte, hogy a jogszabályi környezet nem tesz lehetővé a fővárosi önkormányzat számára a fővárosi parkolási rendeletben meghatározottakon túlmenően bármilyen további szabályozást, ezért Szentgyörgyvölgyi előterjesztését sem veszik napirendre. Közel egy évvel az előterjesztés után, augusztus 11-én – szintén Szentgyörgyvölgyi kezdeményezésére – leült egy asztalhoz Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke és Strang Tamás, a BKK integrált szolgáltatás- és infrastruktúrafejlesztési vezetője az V. kerületi polgármesterrel. Az egyeztetésen olyan feltételekhez akarta kötni a főváros vezetése a lakossági kizárólagos várakozóhelyek létesítésének lehetőségét, amelyek kikötésére semmilyen jogalapja sincsen, hiszen sem rendelet, sem jogszabály nem tartalmaz erre vonatkozó szabályozást. Kiderült az is: a meghatározott feltételek teljesítése csakis a lakossági parkolóhelyek rovására lehetséges, illetve azon létesítményeknek, melyek létrehozását feltételként szabták, nincsen semmilyen fogalmi, kritériumi meghatározása.

A képviselő hétfői közleményében kifejtette, hogy az V. kerület forgalomtechnikai tervét január 25-én benyújtották a Budapest Közúthoz, ám az az előírások szerinti húsz napos határidő után sem válaszolt. Szentgyörgyvölgyi Péter július 23-án küldött egy postafordultával választ kérő levelet, melyre 26-án megdöbbentő válasz érkezett: időközben sikerült megtalálni vagy kialakítani a megfelelő jogszabályi környezetet, azonban a fővárosi önkormányzat útmutatása alapján az ötletgazda V. kerület kérelmét elutasították, miközben a VI. kerület kérelmét jóváhagyták. A lipótvárosi polgármester kifejtette, hogy tovább folytatja a megkezdett munkát, úgy, hogy az intézkedés a közlekedési szereplők egyensúlyának megtartásával történjen. A diszkriminatív fővárosi döntés miatt Szentgyörgyvölgyi Karácsonyhoz fordult, hogy a konkrét jogi hivatkozás megjelölésével határozza meg azokat a feltételeket, amelyekkel a belvárosiakat hajlandó támogatni a lakossági kizárólagos várakozóhelyek létesítésében.

Forrás: Mandiner ; Fotó:Képernyőkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.