Augusztus elején négynapos tábort szervezett saját campusán az SZFE. A tábor központi témája a képviseleti demokrácia mellett az volt, hogyan állítsunk blokádot, illetve hogyan foglaljunk el tanintézményt – tudta meg az Origo.
Erősen megdőlni látszik a valójában persze senki által el nem hitt, baloldali állítás: az egyetemisták maguktól kezdeményezték a Vidnyánszky Attila ellen irányuló tüntetést. Ezt igazolja, hogy a Színművészeti kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet. A közreműködők között ott volt Gulyás Márton és Misetics Bálint is, de volt börtönpszichológus (sokáig zárt közösségben lenni – lásd blokád) is, a később talán leghangosabban tiltakozó filmrendező (Hajdú Szabolcs) és a foglalást támogató Örkény Színház is.
Tehát a levél – érdemes alaposan elolvasni:
Feladó: Veszprémi Judit
Dátum: 2020. aug. 5., Sze, 11:45
Tárgy: Nyári szabadegyetem
Címzett: Veszprémi Judit
Kedves Hallgatók, Oktatók, Munkatársak!
Az SZFE hallgatói augusztus 11. és 14. között nonprofit szabadegyetemet tartanak, amelynek előadásai, beszélgetései tematikailag szoros vagy laza összefüggésben lesznek a modellváltással, annak
társadalomtudományi, filozófiai, művészeti vonatkozásaival. A heterogén alkotói attitűdök felmutatása mellett a programnak többek között az is célkitűzése, hogy intézménykritikai szelepeket nyisson, és egy reflektáltabb emlékezetpolitika jegyében megvizsgálja,
milyen tanulságok vonhatók le a jelenlegi intézményes oktatási struktúra működéséből; e konzekvenciák segíthetnének kirajzolni azokat az irányokat, értékeket, amelyek mellett a hallgatóságnak érdemes lenne kiállnia a következő időszakban.
Az események részben online felületen, részben élőben, az egyetem campusain valósulnak meg. (A Szentkirályi kert az egyetem Szentkirályi utcai épületének belső kertjét jelenti.)
A programokon való részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, amelyet az alábbi kérdőív kitöltésével lehet megtenni:
https://forms.gle/cyaFch4exHCkTHuY9
Nagyon fontos! Korlátozott a férőhelyek száma, ezért jelentkezés nélkül nem tudtok bemenni a programokra. Kérjük, hogy időben regisztráljatok!
PROGRAMOK:
Aug. 11. (Kedd)
11:00 – Szentkirályi kert: Fiáth Titanilla börtönpszichológus, kulturális antropológus előadása zárt közösségekben a szabadság átélésének lehetőségeiről.
15:00 – Szentkirályi kert: Hajdu Szabolccsal, Ivan Buharovval és Lichter Péterrel Kemény Lili beszélget a független, kísérleti filmezés helyzetéről.
17:00 – Szentkirályi utcai épület vetítője: A Blokád (2012) című dokumentumfilm vetítése, amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalást mutatja be. Utána Hellenbarth Virág (HASZ) beszélget Misetics Bálinttal a polgári engedetlenség kereteiről.
Aug. 12. (Szerda)
11:00 – Zoom: Imre Zoltánnal, Jákfalvi Magdolnával és Visky Andrással Al-Farman Petra beszélget a budapesti színházi képzések oktatáspolitikai, -filozófiai, valamint szerkezet- és látásmódbeli különbségeiről és hasonlóságairól,
a kortárs színházi képzés mai európai gyakorlatáról.
16:00 – Várkonyi terem: Vitafórum
Mit jelent SZFE-snek lenni most? Dramatikus vitafórum a helyzetünkről.
Alkotók: Nyáry Pál, Kabdebon Dominik, Oláh-Bebesi Bori
19:00 – Várkonyi terem: Demokratikus játszótér.
Mitől lesz demokrácia, a demokrácia? A játék története szerint megbukott a képviseleti demokrácia, és most nulláról, az általunk alakított Civil Parlamentnek kell leraknia az új rendszer alapjait.
Alkotók: Antal Bálint, Csernai Mihály, Milovits Hanna, Magasi Dalma, Kabdebon Dominik
Aug. 13. (Csütörtök)
11:00 – Szentkirályi kert: Hadas Miklóssal (Corvinus) és Horányi Attilával (MOME) az egyetemi modellváltással kapcsolatos tapasztalataikról Tóth Fruzsina beszélget.
15:00 – Szentkirályi kert: Forgács Attila szociálpszichológus előadása a szabadság pszichológiájáról.
17:00 – Szentkirályi kert: K. Horváth Zsolt és Szöllősi Barnabás által vezetett vitafórum az egyetemi privatizációkról.
Aug. 14. (Péntek)
11:00 – Szentkirályi kert: Tekinthetjük-e a színházat eszköznek? És a színház épületét közösségi térnek? Hogyan válhat a színház egy közösség részévé?
Hazánkban és külföldön is megjelentek olyan alkalmazott művészeti irányok, amelyek újra mondolják az alkotás és művészet társadalomban betöltött szerepét. Hogyan valósíthatóak meg ezek a projektek? Mik az esetleges buktatói? Hogyan kapcsolodik ez a jelenség más társadalmi változásokhoz?
Beszélgetés Neudold Júliával az Örkény Színház IRAM/Örkény Köz programjának vezetőjével és Oblath Mártonnal szociológussal, szociodrámás szakemberrel a színház új lehetséges funkcióiról.
15:00 – Szentkirályi kert: Ullmann Tamás filozófus előadása a szabadság filozófiájáról.
17:00 – Szentkirályi kert: Gulyás Mártonnal, Sipos Balázzsal, Székely Krisztával és Tarnóczi Jakabbal Holczer Sára beszélget a jelenlegi intézményes színházi struktúrában való boldogulásról.
SZÍNHÁZ- ÉS
FILMMŰVÉSZETI
EGYETEM
VESZPRÉMI JUDIT
KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐ
1088 BUDAPEST, VAS U. 2/C
PHONE:
WWW.SZFE.HU
Forrás: Origo; Fotó: PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS