
Argentína felmondta csütörtökön a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával. Santiago Cafiero argentin külügyminiszter brit hivatali partnerével, James Cleverlyvel az újdelhi G20-csúcson tartott megbeszélését követően jelentette be, hogy a latin-amerikai ország kivonul az úgynevezett Foradori–Duncan-egyezményből.
Mint mondta, az argentin kormány újfent tárgyalásokat kíván nyitni a dél-atlanti Falkland-szigetek szuverenitásáról, és ezért találkozót javasol brit képviselőkkel az ENSZ New York-i székhelyén. Cleverly haladéktalanul reagált az elhangzottakra Twitter-oldalán azzal, hogy
a Falkland-szigetek brit terület.
Hozzátette: a helyi lakosoknak jogukban áll dönteni sorsukról, és úgy határoztak, hogy a brit korona fennhatósága alá tartozó, tengeren túli terület maradnak. A 2016-os Foradori–Duncan-egyezség egy közös állásfoglalás, amely a sziget körüli gáz- és olajkitermelést, a hajózást és a halászatot szabályozza. A mostani argentin vezetés szerint a korábbi kormány ezzel túl sok engedményt tett Londonnak.
A Falkland-szigetek 1833 óta van Nagy-Britannia fennhatósága alatt. 1982. április 2-án hajnalban argentin csapatok szálltak partra a szigetcsoporton, hogy bekebelezzék azt, de London jelentős kontingenst vezényelt oda, és a tizenegy héten át tartó háborút megnyerte. A konfliktus kilencszáznál is több halálos áldozatot követelt. A szigetcsoport lakói 2013-ban népszavazáson nagy többséggel kinyilvánították, hogy továbbra is Nagy-Britannia része kívánnak maradni. A területi vitának újabb lendületet adott, hogy az óceáni talapzaton hatalmas olajvagyonra bukkantak, részben ezért Argentína továbbra is igényt tart az általa Malvinas-szigeteknek nevezett térségre.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Leo La Valle
Orientál
2023-03-04 at 18:32
Legalább a briteknek na az angoloknak ide kell több hadihajót így nagyobb létszámú hadsereget összpontosítaniuk. Remélem ez több milliárd fontjukat felemészti.
Veletek
2023-03-03 at 23:14
Margaret Thatcher ügy felelevenítése. Újabb gócpont lehetősége. Nem nyugodnak a háttérerők !
Víg Gyula
2023-03-03 at 21:55
Maldvin szigetek. Falkland szigetek. Emlékszem a háborúra. Több tucat anngol visszafoglata. A hatalamas angol flotta támogatásával. Ami nem volt túl megyőző. De az argentínoknak van idejük. De lehet, hogy nato tagállam NB. Oszt marad minden a régiben. Bár akkor is az volt mikor az argentínok próbálkoztak.
Orientál
2023-03-03 at 15:47
Falkland-szigeteki lakosság a náluk talált energiahordozóból származó pénzbevételeket csak adja az angoloknak abból a célból hogy a britek ebből pénzeljék az ukrajnai háborúba küldendő lőszereket , fegyvereket ,kiképzéseket…… .
DörrögZuldán
2023-03-03 at 12:46
Islas Malvinas a spanyol koronáé mindenki más csak belekerült a pikszisbe. Az őslakos/őshonos állatok az igazán jogosultak a területre, mert még egy kutya sem lakta azt.
Hesslerezredes
2023-03-03 at 10:59
Ez egy kiváló háború volt anno.
A Sheffield rombolót azért tudták az argentin Mirage-ok elsüllyeszteni, mert a franciktól vásárolt vadászgépeik szintén francia Exocet rakétákkal voltak felszerelve, amelyekből – jellemző módon a linkségükre – a franciák az eladás előtt nem vették ki a “NATO-kódot”, így a Sheffield radarjai “baráti”-nak minősítették a feléjük közeledő rakétákat.
Másodszor az angolok itt használtak először “központi fűtéses” alsóruhát a katonáiknál: volt egy kezeslábasuk behálózva műanyagcsövekkel, amikben melegvíz keringett, így simán elvágódhattak akár a pocsolyában, sárban is, nem fagytak meg az angol katonák, nem így az argentinok. Mert a Falkland szigetek kb. Észak-Németország égövén van, elég kellemetlen hideg és esős az éghajlat arrafelé.
Harmadszor a lakossága a szigeteknek teljesen brit, soha nem is élt ott argentin.
Negyedszer: természetesen az anyagi-gazdasági érdekek most is a legfontosabbak.
F.Jimmy
2023-03-03 at 10:35
etelex44
2023-03-02 at 21:17
apro_marosan_petegabor
2023-03-02 at 22:40
Szintén hasonló a véleményem!
És az a gyanúm, hogy Falkland-szigetek lakossága gyarapodni fog angol-származású lakosokkal, az esetleges népszavazás hírére! 😀
Ungarn über alles !
2023-03-03 at 09:52
Nahát
09:38
bizon ám ! mert az ámerikander buzik az ősiséget az indiánok kiírtásától és Nikita Hruscsov regnálásától számolják !
(köp-köp-és köpköd)
Nahát
2023-03-03 at 09:38
Nocsak, nocsak. A mi Pressman urunk meg gyorsan bejelenti, hogy a Krím az ősi ukrán föld. Kérdezett téged valaki, pubi?
moliere
2023-03-03 at 09:16
Amerika az amerikaiaké. Csak nem a gringóké.
moliere
2023-03-03 at 09:15
na4
Mit tudsz te arról, hogy mit akar egy normális ember? 😀
Dusa Lajos
2023-03-03 at 09:15
Yes. Így már érthető, hogy a Brit Birodalom miért ragaszkodik irracionális egykori gyarmatai maradékához.
chatillon r
2023-03-03 at 09:10
lehet van orosz-kínai támogatás
Ungarn über alles
2023-03-03 at 09:05
na4
08:49
főleg a gyapjas négylábú szavazók többsége döntött a hovatartozásról
na4
2023-03-03 at 08:49
Ugyanaz, mint Gibraltár. A helyi lakosok ott is úgy döntöttek nagy többséggel, hogy inkább GB-hez tartoznak, mint a lúzer spanyolokhoz. Falkland detto. Vagyis a lúzer argentínok húzzanak a sunyiba! Egyik államcsődből tántorognak a másikba. Normális ember nem akar egy ilyen országhoz tartozni.
pm
2023-03-03 at 07:41
Az egykori gyarmatok, érezve a láncok lazulását, megpróbálják lerázni azokat. nincs ebben semmi meglepő, sőt.. hiszen mi is kb ezt csináljuk éppen most.
Hübele
2023-03-03 at 00:35
Nem arra kószál valami orosz flotta épp most?
úgyamintvan
2023-03-02 at 23:13
(az usa-média által keltett)globális háborús tömegpszichózis elérte dél-amerikát is
apro_marosan_petegabor
2023-03-02 at 22:40
Az argentínek úgy látják, mivel elindult a kelet-nyugat harca (Orosz-USA), eközben GBR meggyengült, kevesebb figyelem jut rájuk, ideje újrakezdeniük a Falklandért folyó meccset, mint ahogyan Kína is mozgolódik Taiwanért.
Az, hogy a falklandi lakosok mit gondolnak, teljesen érdektelen ebben a dologban. Csak az számít a mögöttűk álló erőknek meddig ér el a karja. Valószínű ebben a meccsben az USA ismét GBR mögé fog állni.
Taiwan ügyben erősen éleződik a konfliktus, az orosz-ukrán fronton Kína már meg van fenyegetve “szakciókkal”…
Rossz irányba sodródnak a dolgok…
Zömök
2023-03-02 at 22:21
Túl sok engedményt tett a korábbi argentin kormány?
Azért mert lefizették őket!
Semmi keresnivalója európai országnak délamerikában. A gyarmatosításnak vége!
etelex44
2023-03-02 at 21:17
A “Falkland sziget lakosainak jogukban áll dönteni sorsukról” – így a sziget brit terület. Általam egyáltalán nem tisztelt angolok,- szabad megkérdeznem, hogy ez a jog miért nem illeti meg a Krím félsziget lakóit? Tán csak nem azért mert ők oroszok?