Pesti Srácok

Arcmások II. - a bohóc

Arcmások II. - a bohóc

Történt, hogy 1867-ben III. Napóleon császár – becenevén a kis Napóleon – vételi ajánlatot tett a luxemburgi nagyhercegnek, aki egy személyben holland király is volt. Az ajánlat tárgya a nevezett hercegség megvásárlása volt, meghatározott összeg ellenében. Mivel Bismarck kancellár hevesen ellenezte a dolgot, így az üzlet meghiúsult.

Elgondolkodtató, hogy efféle ajánlat egyáltalán megszülethetett egy államra vonatkozóan. A derék luxemburgiakat nem kérdezték, mert nyilván biztosak voltak benne, ha az ár jó, akkor ők benne vannak. Voltak ugyan régebbi példák országok, országrészek, mint például Alaszka – ahogyan sokan nevezték: „Andrew Johnson elnök jegesmedvekertjének” – amerikai megvásárlása az orosz cártól, ezek azonban távoli, ismeretlen, embernemjárta helyek voltak, ellentétben Luxemburggal, amely Nyugat-Európa közepén feküdt. Persze nem tudhatjuk, mi járt a derék császár eszében, de biztosnak látszik, hogy úgy gondolta: Luxemburgban minden eladó. Ugyan a „luxemburgi kérdés” ráirányította a világ figyelmét a mini-államra és londoni egyezmény kimondta Luxemburg örök függetlenségét, a pénzhez való vallásos viszony azonban mit sem változott. Nyilván a tudatalatti játéka, hogy ez a történet jutott eszembe mikor arra gondoltam, másodjára Jean-Claude Juncker-ről, az Európai Bizottság elnökéről kéne írni. Végül is oly sok minden köti össze Schulz barátunkkal.

Itt van mindjárt a szesz.

mindketten a „közepes fokúnál erősebb alkoholos befolyásoltság kamerák előtt” című műsorszámban alkottak már eddig is maradandótvon Haus ausegyből a lényegre lehet térni és megállapodni abban, hogyan fosszák ki a többi állam kincstárát az „adóoptimalizálás” segítségével.értékközösségEurópa számomra mindig is egy értékközösséget jelentett, amire büszkék lehetünk.a sötétben hozott döntéseket elfogadtassák az ostoba többséggel.Mi elhatározunk valamit, aztán bevisszük a köztudatba és kivárunk egy ideig, hogy mi történik. Ha ezután nincs nagy kiabálás, és nincsenek felkelések, mert legtöbben nem is értik meg, amit elhatároztunk, - akkor tovább megyünk lépésről lépésre, addig, ameddig már nincs visszaútmindketten Angela Merkel jóvoltából lettek azok az EU-ban, akik.

Ha a döntések és a döntéseket megalapozó elmebaj eredetét keressük, akkor ugyanúgy Merkelt találjuk.

egy okos, legitim Bizottsági elnöknek nagy hatalma lehetne

Olyan emberek kellenek, akiknek biztosan nincsenek a következő poháron túlmenő elképzelései.

politikusokMivel láthatóan nincsenek saját gondolataik, bárkiét el tudják ismételni, anélkül, hogy kényelmetlen érzéseik lennének.nagyok ne legyen mögöttük komoly nemzeti támogatás, mert akkor elszabadulhatnának.
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még