A hülyeség diadala

Ovasom a Breitbart.com-on, hogy a távoli, jeges Norvégiában egy bevándorló, egy szomáliai buzi megerőszakolt egy helyi humán erőforrást, késsel a kezében kényszerítve azt. Nézzék el nekem, de erről egy ősi vicc jutott eszembe.

A négerek foglyul ejtenek két ENSZ-katonát. A törzsfőnök így szól hozzájuk: „Két választásotok van: unguru vagy a halál.” Az első katona úgy gondolja, hogy a halálnál minden jobb, ezért az ungurut választja. Az unguruhoz előáll a mindenhol hatalmas benga néger és hát... A másik végignézi a műsort és elborzadva felkiált: „Inkább a halál!” Mire a törzsfőnök: „Fehér testvérem igazi hős férfi, mikor a halált választotta. Tisztelem érte. Legyen hát halál. De azért, előtte egy kis unguru.”

Mint olvasom, valami hasonló játszódott le a jó Karsten Nordal Hauken – az áldozat – hálószobájában is. A szomáliai – késsel kezében – felajánlotta: unguru vagy a halál és Karsten barátunk a körülmények mérlegelése után az ungurut választotta. Hogy mit keresett a szomáliai ungurista a lakásában, mi több, a hálószobájában, arról nem szól a fáma. Később aztán mégis feljelentést tett, nem tudni az unguru minősége felett érzett elégedetlensége folytán, vagy egyéb okból,

a tettest pedig elfogták, négy és félév börtönre ítélték, majd a büntetés letöltése után deportálták vissza Szomáliába.

Feltehetően azért, hogy a következő ungurut már a jól ismert otthoni körülmények között kövesse le. Így talán neki is jobb, de a norvégoknak egészen biztosan. Mindezen regényes eseményekről aztán a norvég televízió interjút készített az áldozattal, levonandó a tanulságokat. Eddig a történet.

A továbbiakhoz tudnunk kell, hogy az áldozat a norvég Baloldali Szocialista Párt aktivistája és mint ilyen, lelkes migránssimogató.

Ez a tény önmagában is károsan befolyásolta az agyműködését, de mikor megtudta, hogy az elkövetőt deportálták az unguru földjére, végképp megroggyant, mély depresszióba zuhant. Inni kezdett, sőt kábítószerekhez folyamodott enyhítendő a szörnyű bűntudatot.

Mert hát miatta küldték vissza Szomáliába az elkövetőt. És ott bizonyára rossz neki.

Annál is inkább, mert – mint Karsten pszichologikusan kifejti az interjúban – „

Az ő kultúrájában, a szexuális erőszak a hatalomról és nem a vágyról szól

.” Nyilván gyereket is csak nettó hatalomvágyból csinálnak, azért van annyi. Nagyon hatalomvágyóak ugyanis. Így joggal tételezi fel, hogy a visszaküldött migráns maga is el fogja szenvedni az ungurut a nála hatalmasabbaktól. Így megy ez, ma nekem, holnap neked. Hogy miféle „

kultúra

” az, ahol a hatalom mértéke a megerőszakoltak számától függ, azon nyilván nem merengett még el. Továbbá azon sem, hogy – etológiai ismereteim szerint – az efféle rangsorrend megállapító abúzus a majmoknál figyelhető meg, akik ugyan talán a rokonaink, de ennyire azért nem kéne ezt erőltetni.

Az is egy érdekes kérdés, hogyha az unguru a „hatalomról” szól akkor ő, a hős vikingek satnya ivadéka, miért hagyta magát?

Attól, hogy a szomáliainál kés volt, ő még a fejéhez vághatta volna a nachtkaszlit, a Kommunista Kiáltványt, vagy bármit ami a keze ügyébe kerül. Lehetett volna berserker – medveharcos – mint viking elődei. Egy igazi baloldali aktivistának amúgy is a harc az élete, például hozzáláncolhatta volna magát, mint az atomerőműhöz és fákhoz szokás. Leláncolva nincs unguru.

Egyébként arra sincs magyarázat, hogy a migráns miféle „hatalmat” akart gyakorolni fölötte. Vele akarta főzetni a teáját? Felmosatni a klotyót? De hát ezeket ez a szerencsétlen hülye magától is megtette volna neki, hiszen annyira szereti szegény migránsokat.

Némileg komolyra fordítva a szót, tudom én, hogy a „

férfi

” az egy meggyalázott fogalom, amint a bátorság és a becsület is. Ennek ellenére én úgy vélem egy férfinak nem kell, nem szabad elviselnie a megaláztatást. Még ha az élete is forog veszélyben, akkor sem. Régen a lovagjelölteket a lovaggá avatási szertartás során megütötték, mondván: „

Ez az utolsó ütés, amit megtorlás nélkül el kell viselned.

” És ez így van rendjén.

Nincs mindenütt rendőr, vagy jogvédő CEU-s aktivista, hogy megvédjen bennünket.

Mondjuk ő nem is minket védene, hanem az unguristát, de mindegy. Jó, hagyjuk, menthetetlenül régimódi és romantikus vagyok. Előkerül a másik ismert libsi toposz is, miszerint: „

Nem haragszom az erőszaktevőre, mert ő csak egy igazságtalan világ terméke

.

A háború nevelte ilyenné.

” Az a háború, melyben – mint a mellékelt ábra mutatja – meglehetős odaadással vett részt ő maga is, elsajátítva annak minden finom fogását, mint például az unguru.

Semmiféle háború nincs ugyanis résztvevők nélkül.

Mármost az előfordulhat, hogy valaki áldozatává válik annak, amit ő maga csinál – lásd hajszárítás a fürdőkádban – de akkor nem tűnik helyesnek másokat hibáztatni ezért.

Nem menekült ő, hanem a háború követeként elviszi a háborút magával oda is, ahol eddig nem volt.

Az a módszer, hogy en bloc felelőssé és ebből kifolyólag bűntudatossá akarjuk tenni az egész európai „

fehér

” társadalmat, hogy így csináljunk helyet a migránsoknak, közismert és régi.

A bűntudat engedelmessé tesz.

Szerintem azonban az el nem követett bűnökért gerjesztett bűntudat – egy határon túl – felgerjeszti a vágyat, hogy el is kövessük azokat a bűnöket, ha már úgyis nekünk tulajdonítják őket. És akkor lesz haddelhadd.