Vasárnap

A németországi Erfurtban 1891. október 14-től 20-ig kongresszust tartottak a német szociáldemokraták, akik – akkoriban még – marxistának vallották magukat, bár a forradalmat éppen nem erőltettek. Az erfurti programban többféle követelést is megfogalmaztak, javítandó a proletariátus súlyos helyzetét. Ezek egyike volt a vasárnapi munkaszünet. A jelenkori magyar „szociáldemokrácia” pedig – az MSZP rosszabb pillanataiban ennek vallja magát – győzedelmes harcot indított a vasárnapi munkáért. Csak ami nincs, annak van bokra.

Őszintén szólva, a Fidesz (haladóul: Orbán) kiszúrt velem a vasárnapi zárva tartás eltörlésével. Elvette azt a kitűnő szórakozást, amit a népszavazási propagandakampány nyújtott volna. Hiszen már a kezdéssel óriásit tettek a mulattatásért, mikor nyilvánosságra hozták, hogy a gaz Orbánbasi vasárnaponként éhezteti a kutyákat. Joggal remélhettem hát, hogy még rengeteg ilyen ötlettel teszik vidámmá időskori, egyhangú napjaimat. És most tessék. Esetleg hallgathatok rádiókabarét, de az sokkal kevésbé vicces és ötletdús. Piréz kollégával egyetértésben meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a haladó értelmiség egyik, ha nem a legfontosabb, küldetése ezen a világon az én szórakoztatásom. Számtalan felhőtlen, vidám pillanatot köszönhetek nekik, miközben szónoklataikat hallgatom a „kisebbségek” védelmétől a nemi szervek meghatározta társadalomelméletekig. Tudom, kiégett, cinikus, gonosz vénember vagyok, de nem tehetek róla, ha választanom kell a sírás és a nevetés között mindig az utóbbit választom.

Márpedig a haladók örökké ezen választás elé állítanak.

Akik pedig latinul beszélnek mások állapotáról, azok meg akarják azokat gyógyítani, ami eléggé képtelen ötletnek tűnik egy Napóleon esetében.

Mondjuk nincs is benne semmi érdekes.