Pesti Srácok

A szavak mágiája

A szavak mágiája

Homokszem került a kozmosz gépezetébe. A nagyon demokratikus, nagyon nyitott Ausztriában a választások tisztaságához némi kétség férkőzött.

Ugye mindannyian emlékszünk rá, hogy a második fordulóban a „rendes”– értsd: a szavazófülkékben leadott szavazatok – összeszámlálása után a szélsőségesnek, populistának és jobboldalinak nevezett Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer simán vezetett. Mindenki meg volt győződve a sikeréről, senki nem gondolta, hogy a levélszavazatok meg tudják fordítani az állást. Tévedtek. A levélszavazatok összeszámlálása után az állás megfordult és a „

függetlenként

PestiSracok facebook image

” induló, amúgy zöld párti, Alexander Van der Bellen nyert valami harmincezer szavazattal.

A nép pedig álmélkodott vala. Olyannyira, hogy meg is óvták az eredményt.

Minap híre jött, az Alkotmánybíróság helyt adott az óvásnak és elrendelte új választások kiírását. Eddig mindenki előtt ismert a történet. Mint emlékezünk, mikor véget értek a választások és a meglepő eredmény napfényre került azonnal meg is magyarázták nekünk.

A magyarázat úgy szólt, hogy a városi, művelt, fiatal értelmiség szavazott levélben és ők pedig semmiképpen nem szavaztak egy szélsőjobboldali jelöltre.

Ez azt is jelenti, hogy a balos szavazók „

jobbak

” miután ők felelnek meg a modern, felvilágosult ember kritériumainak és az ilyen semmiképpen sem szavaz másra csakis a baloldalra. Ellentétben a vidéki, műveletlen, öreg fasisztákkal, akik a jobboldal derékhadát alkotják és egész nap csak jódliznak bőrnadrágban. Hogy lennének összevethetőek agyilag olyan városi fiatallal, aki már húsz éve jár egyetemre és ott gender-tudományt hallgat?

Ez divatos érvelés lett, emlékezzünk ugyanezt használták a Brexit szavazói kapcsán is.

Van azonban valami, amit az „elemzők” kerülnek, mint az ördög a szenteltvizet. Ez pedig az, hogy

vajon a városokban mekkora választói csoportot képviselnek a már szavazati joggal rendelkező migránsok?

Norbert Hoferrt ugyanis mindösszesen azért nevezik „

szélsőjobboldalinak

”, mert a bevándorlás szigorítását ígéri. Mármost ezeket a migránsokat ez roppant kellemetlenül érinti. Bár ők már bent vannak, de – mindenekelőtt a családegyesítés okán – továbbra is érdekeltek a bevándorlás fennmaradásában. Nyilván tömegével szeretnék hozni a további kis Alikat és Zulejkákat, mert így tudnának a sajátjaik között élni, létrehozni olyan negyedeket, városrészeket, ahol úgy élhetnek, mint a méltán vonzó Bagdadban vagy a paradicsomi Kabulban.

Természetesen a keresztények pénzén, mert a keresztények - a jó mohamedán szemében - azért vannak, hogy rájuk pénzt keressenek.

Ezek a csoportok is nyilván a városi, művelt, fiatal értelmiség kategóriájába tartoznak. Amely jelzőkből különösen a művelt roppant izgalmas, különös tekintettel a közöttük tömegével fellelhető analfabétákra. Egyébként meg kell jegyezzem, hogy a „

műveltség

” kérdése a büfé-ruhatár-gender szakot végzők tömegei kapcsán is joggal felvethető. A művelt jelző olyan hihetetlen infláción ment keresztül az elmúlt egy-két évtized alatt, hogy mára szinte meg sem határozható, hogy mit jelent.

A felsőfokú képzés rohamosan lefelé nivellál, mert az nem demokratikus, mi több igazságtalan, ha a hülyék nem tudnak egyetemet végezni.

A szigorú vizsgakövetelmény fasizmus.

Mert igaz, ugyan, hogy a hallgató oktalan marad, de legalább nem éri igazságtalanság, mert azelőtt is az volt.

Ahogyan Platón írja az Államban: „

...ilyen viszonyok közt a tanító retteg neveltjeitől, és hízeleg nekik; a növendékek lenézik tanítóikat, de még nevelőjüket is; általában a fiatalok az öregekhez mérik magukat, és szóban és tettben vetélkedni akarnak velük; az öregek meg közösködni akarnak a fiatalokkal, nem győznek szellemeskedni és hízelegni nekik, mindenáron utánozva őket, csak hogy ne számítsanak mogorváknak és zsarnokiaknak

.” Nincs új a nap alatt. A dolog igazán élvezetes része ezután kezdődött, a magyarázatokkal. Maga a taláros testület – salamoni módon – úgy nyilatkozott, hogy nem tisztük eldönteni történt-e szándékos csalás.

Ők csak azt állapították meg, hogy „szabálytalanságok” történtek és ezek „befolyásolhatták” az eredményeket.

Olyasféle „

szabálytalanságok

” mint például az, hogy a 11 ezer lakosú, festői Waidhofen an der Ybbs városkában a szavazók 146,9%-a adta le a szavazatot. Ez, nyilván úgy eshetett, hogy minden szavazó kapott még plusz egy fél szavazólapot is. Mármost teljesen nyilvánvaló, hogy ezt „

szabálytalanságnak

” nevezni hülyeség.

Ha véletlenszerű hibák történnek, akkor azok nem változtatják az eredményt, hiszen a véletlen hibák eloszlása ugyanolyan, mint a többi, nem hibás eredményé.

Itt azonban egyáltalán nem ez történt, hanem megfordult a sorrend.

A hibák – nyilván nem véletlenül – megfordították a választások kimenetelét.

Ekkor pedig megkezdődött a szavak osztrák mágiája, a „

kapu oldalszárnyakkal

” stílusban.

Tehát: nem történt csalás, csak a választási gépezet „hibás működése” esett meg.

Továbbá az osztrák demokrácia dicsősége, hogy képes felismerni és korrigálni a „

hibás működést

”. Mondjuk talán még nagyobb lehetett volna a dicsőség, ha mindjárt az elején nem lép fel a „

hibás működés

”. A lényeg, hogy a csalás szót ne ejtse ki senki a száján. Ausztriában nem is ejtik ki. Izgatottan várjuk a harmadik forduló eredményeit. Ezúttal szabályosan.