Hogyan tegyük buzibbá Németországot?
„A házasság intézménye a nemi erőszak gyakorlatából fejlődött ki. A patriarchátusban minden nő fia egy potenciális áruló, egy másik nőnek a megerőszakolója és kizsákmányolója.”
Andrea Dworkin, feminista, írónő
Úgy esett, hogy az USA jövendő elnöke interjút adott a Times és a Bild című újságoknak és ebben – szokásához híven – mindeddig szokatlan kijelentésekre ragadtatta magát Németországgal kapcsolatban. Többek között bírálta a Bundsmuttit és ennek keretében migránspolitikáját „katasztrofálisnak” nevezte. Ebben egyébként tökéletesen igaza is volt.
A német sajtóban pedig lőn sírás, rívás és fogaknak csikorgatása. Őszintén szólva, mi, magyarok némi kárörömmel figyelhetjük, amint a németek is megtapasztalják, milyen az, mikor Amerika beleugat a belügyekbe. Mi már tudjuk. Kíváncsi vagyok, elküldik-e Goodfriend barátunkat a berlini követségre.
Az összlibsi felháborodás fáklyavivői természetesen azok a német lapok voltak, melyek eleddig folyamatosan zengték a Bundesnadrágkosztüm dicsőségét és lelkesen propagálták a migránsok mindenirányú jótékony hatását a teutonok földjén. Ennek kapcsán a Die Welt című újság is szükségesnek látta megnyilvánulni, méghozzá magának Ulf Poschardtnak, a főszerkesztőnek közleménye által. A fényestekintetű főszerkesztő nem találta elégnek a tiltakozást, receptet is adott hazájának a Trump-éra túléléséhez.
Szerinte tehát többek között, „jobbá, szabadabbá, buzibbá és multikulturálisabbá” kell válnia Németországnak, hogy legyőzhessék Trumpot.
Zárójel. Elnézést kérek a nyájas olvasótól, de a hír olvastán nem tudok megszabadulni attól az infernális képtől, ahogyan a bőrtangába öltözött német buzik rátámadnak Trumpra az Ardennekben. Az ismert filmalkotás mintájára: Az **** ötven órája. Boccs. Zárójel bezárva.
Ez a felszólítás azért kiverte a biztosítékot az olvasók között és fű alatt ki is cserélték a „
buzibbá
” kívánságát arra, hogy „
kreatívabbá
”. Mert a jeles főszerkesztő fejében a két fogalom komplementer. Az elképzelés, hogy a kreatív=buzi nem előzmény nélküli. Van egy Richard Florida nevű ember aki már korábban szoros összefüggést fedezett fel a buzik és a kreativitás között, egyúttal megalkotván a buziindex mélyértelmű fogalmát. Eszerint egy főre (vagy másra) esően minél több buzi van egy városban, az annál gazdagabb. Ez persze marhaság, és a valódi összefüggés az, hogy minél gazdagabb egy város, annál több ott a buzi. Ugyanis ők is szeretnek gazdag városokban lakni. De hagyjuk ezt, mert nem kívánt irányba vinné a diskurzust.
Németország buzibbá tételének vágya több gondolatot is elindíthat a figyelmes hírfogyasztóban.
Az első az, hogy a kijelentés értelmében, nyilvánvalóan Németország még nem eléggé homokos. Hiszen ha az lenne, nem kéne még azabbá tenni. Megvallom őszintén, nem tudom pontosan, mennyi az elég ebben az esetben; biztosan több, mint amire én gondolok. Sőt – láthatóan – annál is, amennyit a derék fősajtómunkás tapasztal hazájában.
Lám, kiderült, a fejlett, virágzó Németország is szükséget szenved valamiben.
Sajnos a dzsihadista migránsokra sem számíthatnak ebben az esetben, sőt, sajátos szocio-kulturális szokásaik alapján elképzelhető, hogy tovább ritkítják az állományt. E tekintetben azt javaslom, hogy ki kell dolgozni – tudományosan – az egy lakosra jutó buzik kívánatos számát. Nem tapogatózhatunk tovább a sötétben. Legyen világos, az ivartudományok által alátámasztott, cáfolhatatlan cél, ami felé törekednünk kívánatos.
Azon is gondolkodni kéne, hogy miképpen érhető el a kívánatos, buzibb állapot. Mindenek előtt szögezzük le: elég a szavakból, a maszatolásból. Konkrét tettek szükségesek, ha célt akarunk érni. Lehet, ebben a harcban felmerülhet néhány szokatlan eszköz használata is. De nem tehetünk mást! A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az emberek jelentős része – a retrográd ciszheterók – egészen egyszerűen nem akarnak buzik lenni, holott erre minden lehetőségük biztosított.
Ez esetben fájó szívvel és könnyekkel a szemünkben, de kényszeríteni kell őket.
Másképpen nem harcolhatunk Trump ellen. Szokták volt mondogatni, hogy jobb állva meghalni, mint térden állva élni, bár esetünkben a térdelő testhelyzet nem feltétlenül elvetendő, de azért valóban legyünk határozottak és kemények. Mindezt belátva, alább, magam is roppant gyakorlatias javaslatokat kívánok tenni, melyek – reményeim szerint – közelebb visznek bennünket a vágyott állapot eléréséhez.
- Heteroszexuális adót kell bevezetni. Az ellenkező neműek iránt érzett vonzalom – a jogos undorodáson túl – járjon anyagi következményekkel is. Fizessenek a gaz ciszheterók!
- A heterók, hogy mindenki rájuk ismerjen, ezentúl – a ruházatukon jól látható helyen – egy piros alapon kék kotont ábrázoló jelvényt kötelesek viselni.
- Változtassunk a csúf, heteró tradíciókon. Közzé kell tenni, hogy az autentikus bajor népviselet nem a bőrnadrág, hanem a bőrtanga. Ezzel párhuzamosan a nevezett ruhadarab ÁFA-ját nullára kell csökkenteni.
- A berlini Barenboim-Said Zeneakadémiát át kell nevezni George Michael Zeneakadémiára. Jelszava legyen: „Ha nem vagy buzi, nem is tudsz zenélni”
- Ezentúl minden hónap első vasárnapján kell Gay Pride-ot tartani. A részvétel természetesen kötelező. A dolgozók a munkahelyükkel, a tanulók az iskolájukkal vonulnak fel lengő zászlók alatt. A legeredetibb jelmez viselője elnyerheti a „Nemzet pederasztája” vándorserleget.
- A bicikliseket ezentúl nevezzük velocipederasztának.
Ha mindez megvalósul, Németország buzibb lesz, Trump elbukik és minden jóra fordul. A zöld réteken virágkoszorús ratyik kergetőznek majd önfeledten és boldogok leszünk végre a sok évezredes szenvedés után. Hiszen semmi más nem hiányzik már nyomorult életünkből.
