Hogyan védjük a civileket?

Úgy esett, hogy Krisztus után 110 környékén a távoli Bithüniában az ifjabb Plinius volt Traianus császár helytartója. Ő kissé tétova értelmiségi lévén gyakran kérte levélben a császár tanácsát. Egy alkalommal ezt írja Traianusnak: „Vedd fontolóra, uram: indokoltnak tartanál-e egy körülbelül százötven tagból szervezendő tűzoltótestületet? Én majd ügyelek rá, hogy csak tűzoltókat vegyenek be, és hogy az engedélyezett joggal vissza ne éljenek. Ilyen kisszámú testületet szemmel tartani nem is volna nehéz feladat”. Mire a tapasztalt császár válasza: „Bármilyen okból bármilyen nevet adunk is azoknak, akik egyesületbe tömörülnek, politikai szövetséggé fognak alakulni, mégpedig rövid időn belül”. Továbbá javasolja, hogy a tüzek megfékezésére állítson fel tűzoltóságot ő maga.

Ez a történet jutott eszembe most, mikor a közéletet – már ha a libsi médiát figyeljük – a civilek elleni hadjárat izgatja a legjobban. Nekem ugyan, személy szerint, az a benyomásom, hogy mindez ismét egy meglehetősen belterjes ügy, nem olyasmi, amit a magyar demokrácia bázisszínhelyeinek számító kocsmákban széles körben tárgyalnak.

Mondhatni ismét valami igazi pesti dolog.

Az ügyben érintett szervezetek kivétel nélkül a székesfővárosban fejtik ki áldásos tevékenységük legnagyobb részét és csak roppant ritkán jutnak el a távoli, vad, orbánista törzsek szálláshelyeire.

A nagy ordítozás ellenére, az általános vonások már igen jól kivehetőek, ezért – segítségképpen libsi sajtómunkások számára – alább közreadnám, hogyan kell érvelni a „

civilek

” mellett, a gonosz fasiszták ellen.

• A) Be kell mutatni, hogy kizárólag mi, civilek védjük a demokráciát, az emberi jogokat és hasonlókat.

Ebből következően azt sugalljuk, hogy a gaz Orbánbasi meg akarja semmisíteni ezeket. Így a mi elnyomásunk a demokrácia elnyomása is egyben, hiszen már csak mi állunk a kormány antidemokratikus, putyinista szándékai útjában. Itt természetesen építeni lehet ama régóta sulykolt állításra, miszerint Orbánbasi amúgy is minden nap legalább egyszer tönkretette a demokráciát, már a korrupciót is ellopták és mászároslőrinc.

Hogy ez valamennyire is igaznak tűnjön, ahhoz az a semmivel alá nem támasztott háttér-állítás szükséges, hogy az és csak az, a demokrácia, amit mi, felkentek annak nevezünk. Az összes egyéb eset rút elnyomás, önkényuralom, siralomház, akasztófa. Hogy erre mi jogosít fel bennünket arról pedig hallgatni kell.

• B) Úgy kell beszélnünk, hogy a kormány „a” civilek életére tör.

Általában.

A gaz „

hatalom

” egyaránt fenyegeti a felsőbüdösbürgözdi gólyatöcs mentő egyesületet és a soros-hálózat sok száz milliós költségvetésből gazdálkodó szervezeteit. Pedig hát ez egészen egyszerűen nem igaz. A tervezett intézkedések csak az évi 50 milliót meghaladó bevételű, nagyobb és befolyásosabb szervezeteket érinti, melyekről feltehető, vagy tudott, hogy finanszírozásuk nagyobb részét valahonnan külföldről kapják és többnyire nagy, sok országra kiterjedő hálózatok tagjai. Például nincsenek tagjai, csak alkalmazottai, ebből kifolyólag nemigen tudható, hogy hol és kik hozzák a célokra és az elérésükhöz szükséges eszközökre vonatkozó döntéseket, azokat valahol távol, a kandi tekintetek elől rejtve születnek.

Nem beszélünk arról, hogy több országban is hasonló kifogások érik munkálkodásukat. Vagy be kell mutatni, hogy azok az országok is a gonosz tengelyéhez tartoznak.

• C) Anti-példaként mindig Oroszországot és – halkabban – esetleg Izraelt kell felhozni.

Mindenképpen kerülni kell az USA hasonló szabályozásának említését, elvégre a pénz nagy része onnan jön. Pedig az amerikai szabályzás is előírja a külföldi finanszírozású szervezetek lajstromba vételét. Érkezzen az a pénz külföldi szervezetektől, vagy magánszemélyektől.

Különösen pikáns Izrael emlegetése. Egyrészt ugye Izrael az USA kiemelt szövetségese, tehát feltételezhetjük, hogy legalább hallgatólagosan Amerika elfogadja amit Izrael tesz, másrészt Izrael emlegetése némileg megosztja a haladás erőit is. Nagyon nehéz ugyanis ellentmondásmentesen egy oldalról helyeselni az izraeli bel- és külpolitikát és egy levegővel elmarasztalni ugyanezért kis hazánkat. Bár – a tapasztalat azt mutatja – hogy a kognitív disszonanciát a haladó értelmiség igen jól tűri, illetve a mohamedán-simogatás amúgy is lassan áttolja az egész baloldalt a szélsőjobb által üresen hagyott politikai mezőre.

• D) A civilek nem politizálnak.

Szervezetként valóban kerülik is a nyílt politikai állás foglalást. Csakhogy személyenként az összes ellenzéki – tehát politikai – megmozduláson részt vesznek. Folyamatos az átjárás az balliberális pártok politikai tisztségei és a „

civil

” szervezetek vezető tisztségei között. Különösen igaz ez a bukott SZDSZ aktivistáira. Aki nem ment nyugdíjba, vagy nem sikerült valamilyen egyetemi állást kijárnia az civilnek állt.

Látni kell, hogy a szervezet mindig csak a homlokzat. Bárki egy ültő helyében akárhány szervezetet alapíthat és ruházhat fel megható célokkal. A működést azonban azok határozzák meg, akik megtestesítik majd ezt a szervezetet. Bizonyára szép és igen erkölcsös dolog apácakolostort alapítani, ám ha ezt azután ledér természetű hölgyekkel népesítjük be, akkor nem teljesen lehetünk biztosak a magasröptű célok maradéktalan megvalósulásában.

• E) Azt kell sugallni, hogy a civilek a szegények, a hajléktalanok és más, szánalomra méltó csoportokat segítik.

Kerülni kell a migrációval és a szexuális aberrációkkal kapcsolatos áldásos tevékenység emlegetését. Ez ugyanis erősen csípi a retardált, fasiszta lakosság szemét. A sanyargatott szervezetek tevékenységének lényege egyfajta nevelés. Nem, nem a különböző deviáns csoportokat akarják nevelni, hanem a „

többségi

” társadalmat, hogy az, arcán az üdvözültek undorító mosolyával, viselje el, mit több, szeresse is, ezeket a csoportokat. Ha a nevelés nem megy – márpedig nem megy – akkor a libsi elvek szerint kiképzett, kontroll nélküli, elszabadult jogszolgáltatás eszközeivel kényszeríti őket.

***

Ha a fenti érvelési technikát alkalmazzák – úgy vélik – akkor sikerül egy alapvetően belterjes, viszonylag szűk csoport konkrét anyagi-egzisztenciális érdekeit a demokrácia védelmének, az ezt fenyegető dolgokat pedig fasizmusnak feltüntetni.

Nyilvánvaló, hogy az emberbaráti álca mögött néhány száz, vagy ezer, a médiában erősen túlreprezentált ember problémáiról van szó. Fizetésről, napidíjról, cafeteriáról, egyebekről, ahogyan az lenni szokott.

Nincs hálásabb dolog, mint napidíjért harcolni a társadalmi szolidaritásért.

Az egy érdekes kérdés, hogy mindez mennyire befolyásolja a nép hangulatát és politikai tőkét kovácsolni az üldözöttség látszatából. Mert hát a fentnevezett „

civilek

” célcsoportjai kevéssé rendelkeznek befolyással és úgy tűnik a nép szánalmát, szolidaritását is kevéssé sikerül feléleszteni irántuk, amint maguk a „civilek” iránt sem sikerült. Főleg egymást sajnálják, de nagyon.