Háború
„A járvány úgy kezdődött, hagy mindenki trónkövetelő lett.”
Hamvas Béla: A világválság.
Úgy mesélik, hogy Iulianus az „Apostata”, az utolsó római császár, aki vissza kívánt térni a régi Istenek imádásához, halálos ágyán így kiáltott: „Győztél, Galileai!” és egy marék vért hajított sebéből az ég felé. Ma már – elnézve a kereszténység világállapotát – bizonyosan nem tenné ezt.
Most, hogy sikerült újra a „
nagyvárosi léthez szokványos módon hozzátatozó
” terrortámadásra ébrednünk – ezt a marhaságot London pakisztáni polgármestere találta mondani – ismét alkalmunk nyílik elgondolkodni azon, hogy hová is jutottunk ilyen viszonylag rövid idő alatt, és hová juthatunk még, ezek után. Amúgy fogalmam sincs, hogy a vadregényes Pakisztánban mi minden tartozik a „
nagyvárosi léthez szokványos módon
”, gondolom az emberevés például nem, de az hogy idébb-odébb felrobbantanak valakit, úgy látszik igen.
Vonzódnak az antibürokratikus eljárásokhoz.
Persze London pakisztáni polgármesterében semmi meglepő nincs, annak fényében, hogy Manchesteré pedig manifeszt buzi. Úgy látszik vannak sajátos elvárások a polgármesterekkel szemben arrafelé. Elmondhatjuk, hogy Mészáros Lőrinc egy mázlista.
Az európai nagyvárosok mindennapjaihoz – egészen a legutóbbi időkig – nem tartozott hozzá sem a terror, sem a mecset, sem a saría, sem pedig a tetőtől talpig klepetusba csomagolt kövér arab nők jelenléte, akik úgy néznek ki benne mint egy elszabadult hirdetőoszlop és egy biológiai pokolgép kereszteződése. Mostanában, úgy tűnik, szeretnék megszokottá tenni számunkra ezeket a látványosságokat, hogy ne unatkozzunk.
A támadás után majd elkövetkezik a rituális megtisztulás, beszédek, „
nem riadunk meg
”, „
csak azért is megőrizzük a nyugalmunkat
”, „
hadat üzenünk
” és az „
írmagját is kiirtjuk
”. Aztán nem történik semmi, a beszédeket elmentik – jók lesznek legközelebb is – a terroristák pedig szép csendben, senkitől sem háborítva reszelik a bombáikat. Ez lesz, úgyhogy nem is erről szeretnék beszélni, mert – bármennyire furcsa is ilyet mondani – elmondhatatlanul unalmas már az egész. Einstein szerint a legnagyobb hülyeség, ha mindig ugyanazt csináljuk és azt várjuk, hogy az eredmény majd más lesz. És tényleg.
A manchesteri eseményekkel egy időben látott napvilágot a hír, hogy Egyiptomban egész autóbuszra való kopt keresztényt, nőket, gyerekeket mészároltak le „
ismeretlen”
fegyveresek. Nem tudható pontosan kik voltak a tettesek, én például izlandi au pair bébiszitterekre tippelek.
Nem az első és nem is az utolsó ilyen eset volt ez.
A világmédia ingerküszöbét persze jóval kevésbé éri el mint valamelyik európai nagyváros hasonló története. Több oka is van ennek. Egyrészt, azért, mert kik azok a koptok, vagy egyáltalán a közel-keleti keresztények, másrészt pedig ezek a támadások kikezdik a „
milyen szép békésen élnek együtt a keresztények és a mohamedánok
” kezdetű migránssimogató narratívát. E szerint arra felé – Perzsiától Tuniszig – évezredeken át a legteljesebb békességben éltek együtt a legkülönbözőbb vallások és népek a mohamedán vallás pihe-puha takarója alatt összebújva, miközben kint, a nagyvilágban a galád keresztények vadállati kegyetlenséggel máglyákat égettek és vallásháborúztak. Egészen addig, tartott ez az áldott állapot, míg nem jöttek a gaz fehérek és nem gyarmatosították az egészet, véglegesen elvetve a viszály magvait. Hogy mennyire így volt, tán idéznék néhány, a közel-keleti keresztények pozitív diszkriminációját bizonyító rendelkezést, a korai időkből:
- Keresztények nem ülhetnek lovon
- Nem viselhetnek fegyvert
- Tanúvallomásuk mit sem ér a mohamedánokéval szemben
És így tovább. Ennek ellenére, ha kalifa éppen agyalágyult volt akkor széleskörű pogromok is kezdődtek, százezrek legyilkolásával.
Mindenesetre így, a teljes alávetettség állapotában is sokféle keresztény szekta maradt fenn napjainkig, az 1915-ös török genocídium ellenére.. Ez azonban az utóbbi években radikálisan megváltozott. A térségben dúló háborúk/polgárháborúk/demokratizálási kísérletek során a keresztények általában a harcoló felek közé szorulnak és azok – a nyugat szemhunyása mellett – nem kímélik őket. A „
keresztény
” világ, Európa nyomorult és ostoba vezetőivel az élen, sokkal jobban aggódnak azon, hogy tudnak-e annyit úszni a Líbiából induló migránsok, amennyi a mentőhajók eléréséhez szükséges.
A haladás pedig a lelke mélyén boldog: hiszen lehet, hogy beérik végre a régi projekt és sikerül az utolsó királyt az utolsó pap beleivel megfojtani. Igaz, nem nekik – hisz még ehhez is alkalmatlanok voltak – hanem másoknak, akik a következő körben rajtuk hajtják majd végre a Korán ítéletét, de akkor is.
Keresztény sorstársainkra tömeges kivégzések és rabszolgapiaci értékesítés vár, a megszokott mohamedán hadviselési eljárások szerint. Ezek lényege, hogy Allah katonái nem egymást lövik, mert az veszélyes, hanem a védtelen civilekkel kegyetlenkednek, mert az nem olyan veszélyes, viszont roppant szórakoztató.
Az évek pedig tellenek és a konfliktusok, jó eséllyel befagynak.
Generációk nőnek fel úgy, hogy csak a háborút ismerik és magától értetődő természetességgel állnak rablógyilkosnak, hiszen ez az élet rendje. És bármekkora elánnal sikerül irtaniuk egymást, valami természeti vas-törvény értelmében, mindig sikerül gyorsabban szaporodniuk. A mi haladóink pedig megszabadulnak végre a kereszténységtől, amit annyira gyűlölnek és a kereszténység is megszabadul tőlük. Nem tudom ki jár jobban.
