Pesti Srácok

Hadászati újdonságok

Hadászati újdonságok

A történetírók tanúsága szerint a felemelkedni vágyó Thébai városa felállított egy különleges alakulatot, a szent csapatot, melyben 150 szerelmes férfipár szolgált. Úgy vélték, hogy ezzel biztosítják a bajtársiasságon is túlmutató hűséget. A dolog működött is, hiszen a leuktrai csatában legyőzték a kor legjobbjának tartott spártai hoplitákat is. Később azonban a khairóneiai csatában pechjükre szembekerültek a homofób makedón Fülöppel és fiával, a későbbi Nagy Sándorral, és mindegy szálig odavesztek. Így mentek a dolgok a felvilágosulatlan ókorban.

Manapság azonban ismét az érdeklődés homlokterébe kerültek a modern kori hadibuzik. Először Trump elnök hangoztatta kétségeit a transzneműek vitézsége és hadászati felhasználhatósága kapcsán. Ez óriási felháborodást váltott ki a haladó erők körében, hiszen például milyen szépen tudna basszushangon rohamot vezényelni a férfiból nővé operált kapitány.

Bár mohamedán csatatereken azért ne essen fogságba.

PestiSracok facebook image

Továbbá kétes számomra a tábori transzlatrina használatának szabályozása is, amennyiben a súlyos hadi helyzet miatt, az ellenséges tüzérségi tűzben, taktikailag nem lehet bevetni a páncélozott, lánctalpas toi-toi kabinokat. Minden esetre most világszerte elítélik az amerikai elnököt homofóbiáért. De ő már talán megszokta. Zárójel. Ez a Trump elnök mostanában engem, a balliberálisokkal folytatott háborújában, egyre inkább a tangóharmonikára emlékeztet a sramlizenekarban. Hol szólót játszik, hol kíséretet. Úgyhogy innentől kezdve: Trumpli. Zárójel bezárva. Bizonyára ez inspirálta a háborúban utoljára Gusztáv Adolf uralkodása alatt vitézkedő svéd ármádiát arra, hogy Facebook oldalán kiálljon a hadibuzik ügye mellett. Gusztáv Adolf mentségére legyen mondva, ő még teljesen ciszheteró volt, s így feltehetően hadai sem tartalmaztak hadibuzikat. Annál is inkább, mert vallásháborúban vettek éppen részt, méghozzá a meglehetősen rigorózus protestánsok szövetségeseként. Azt írják, a svéd ármádia Facebook oldalán, hogy képesek bármeddig elmenni a jogok megvédése érdekében és e jogok közé tartozik a hadászati buziság is.

„Akármeddig elmegyünk, hogy megvédjük jogaitokat

” És innentől kezd komolyra fordulni a dolog. Amennyiben a svéd hadsereg, mint hadsereg, nekilát a jogvédelemnek, akkor hamar eljöhet a pillanat, mikor szivárványszínű svéd tankok, az ágyútornyokban marcona buzikkal, vonulnak be bizonyos homofób országokba. Hely éppen akadna a buzikat felszabadító hadsereg tevékenységére, hiszen nemrégen megtudhattuk – bár egyáltalán nem voltunk rá kíváncsiak – hogy

Nyolc országban még mindig kivégzik a melegeket

.

Mármost itt lenne az ideje, hogy ezeket az országokat a svéd hadsereg rendbe tegye.

Úgy képzelem, először civilizált módon felszólítják az érintett országokat, mint például Iránt, vagy Szaud-Arábiát, hogy vessen véget ennek förtelmes gyakorlatnak. Mert roppant gonosz dolog ez, mondhatnók – Hannah Arendt után szabadon – ez a gonosz analitása. Ha nem engednek akkor beszéljenek a fegyverek. Partra szállnak a nevezett országokban, élükön az elit rohambuzikkal, akik lövöldöznek a cuki rózsaszín géppisztolykájukkal, és akiket természetesen a többiek közben hátulról fedeznek. Komoly ellenállást kell persze legyűrniük – a mohamedánok csak a „Nagy Farvédő Háború” néven emlékeznek majd ezekre az időkre – de győznek majd természetesen, hiszen velük az igazság. Elfoglalják a fővárost és diadal pride-ot tartanak a haditechnika fenyegető felvonultatásával és – bombamerénylet esetén – repülő buzikkal. Ezek után pedig kihirdetik a statáriális promiszkuitást a hasonló nemi szervvel rendelkezők között. Azután tovább mennek majd a következő gonosz diktatúra leverésére, míg körbe nem érnek a földön.

Gyönyörű lesz.

Mikor feladatuk végére érnek, megpihennek a vitézek, szögre akasztják a terepszínű vazelint és élvezik harcuk gyümölcseit. A Föld békés lesz és boldog. Természetesen a fejlődés nem állhat meg, nem ülhetünk a babérjainkon. Az emberiség építheti a szivárványszínű űrhajókat, hiszen olyan gyanúsak ezek az UFO-k. Mondjuk, ha nem váltivarúak, akkor mozgalmat kell indítani közöttük a ivaros szaporodásért, mer csak az a lényeg ott is, hogy a követelés természetellenes legyen. Idehaza, a Földön, már csak szigetszerűen lesz jelen a heteroszexualitás. Malmöben, Stockholmban és más svéd városok no-go zónáiban, ahová nem csak a rendőrség, hanem a hadsereg sem teheti be a lábát. Ezeket majd heteroszexuális skanzenné alakítják át, ahol az álmélkodó látogatók tanulmányozhatják a különös bennszülött szokásokat. Hiába, sokra hivatott teremtmény az ember.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.