Pesti Srácok

Első időutazás – A per

Első időutazás – A per

Mindeddig a jövő titokként rejtőzött el a kíváncsi tekintetek elől. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott. Soros György finanszírozásával, a hozzá tartozó szervezetek időfizikusai elkészítették az Ideológiai Időgépet, melyből egy példányt megszerzett a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg „Istóczy Győző” Katonai Felderítő Osztálya, és teljes titoktartás mellett rendelkezésünkre is bocsájtotta kipróbálás céljából.

Az időgép megkapóan egyszerűnek tűnik, kívülről nem látszik rajta az a végletesen nagyszerű szellemi teljesítmény, mely az előállításához szükségeltetett. Ránéztéből egy egyszerű ágynak tűnik, kispárnával. Miután nem csak egyféle jövő létezik, hanem számtalan, az Ideológiai Időgép is sokféle jövőbe viszi a temporautát. A dolog úgy működik, hogy a temporauta lefekszik, a kispárna alá teszi a jövőt meghatározó ideológiai alapműveket, és a gép elviszi őt abba a jövőbe, mely ott lapul a feje alatt. Azt, hogy milyen messzire menjen ebbe az elkövetkezendőbe, azt a kispárna gombjaival lehet beállítani. Hogy el ne tévedjünk a jövőkben, a gép rendelkezik egy vészleállító szerkezettel, amely megdöbbentően hasonlít egy, az ágy mellett álló bilire, melybe temporauta belelógathatja a kezét és ekkor azonnal visszatér a jelenbe. Alább az első próbaút tapasztalatait osztjuk meg a nyájas olvasóval. Miután a dolog újszerűnek és veszélyesnek tűnt, ezért eleinte csak rövid utakat tettem az időben. Miután olvastam a hírt, hogy Ahmed H. nagy port felkavart ügyében októberben lesz újabb tárgyalás, az Amnesty Internacionálé e tárgyban kiadott műveit helyeztem a kispárna alá, valamint dr. Bárándy összes igazságügyminiszterként elkövetett rendeleteit bőrbe kötve. Beállítottam a gépet egy hónapra és fejemet a párnára hajtva útnak indultam. Kavargó színek kaleidoszkópja fogadott, melyek egyre gyorsabban pörögtek a szemem előtt, majd egycsapásra összeálltak a szegedi tárgyalóterem képévé. A tárgyalás lefolyását drámai formában fogom előadni, ami lehetővé teszi, hogy később Schilling Árpád rendezésében bemutathassák. Helyszín: a szegedi bíróság tárgyalója. Egyenesen a tárgyalás közepébe csöppenünk. Jelen vannak: bíró, vádlott, ügyvéd, tanúk, TEK-esek, migszolosok, jogvédők, újságírók, népség, katonaság. A háttérben Orbánbasi életnagyságú képe, melyen egy rúddal migránsokat kókányol.  

  • Bíró: Hogyan került a vádlott Röszkére?
  • Ügyvéd: Idős családtagjait kísérte el.
  • Bíró: Röszkére?
  • Ügyvéd: Igen oda. Sokat hallott erről a festői kisvárosról és gondolta megmutatja idős, beteg, elesett szüleinek, had lássanak valami szépet utoljára, nehéz életük végén.
  • Bíró: Nem akarták véletlenül illegálisan átlépni a határt?
  • Ügyvéd: Semmiképpen sem, hiszen az illegális. Védencem minden körülmények között tartózkodik az ilyen cselekményektől.
  • Bíró: Hogyan került a zavargások helyszínére?
  • Ügyvéd: Városnézés közben nagyobb mohamedán zarándokcsoporttal találkoztak, és velük tartottak. Azt hitték, Mekkába mennek.
  • Bíró: Mekka az ellenkező irányban van.
  • Ügyvéd: Védencem nem köteles iránytűt hordani magával.
  • Bíró: Miért volt nála megafon?
  • Ügyvéd: A megafont minden mohamedán hord magával. Egyrészt mert szerepel a koránban, másrészt pedig ezzel hívják vissza a sivatagban elkóborolt tevéket. A teve nagyothall ugyanis.
  • Bíró: De hát védence vallomása szerint Cipruson él és halászhajója van.
  • Ügyvéd: A halak is nagyothallanak. Sőt. A madarak is, ott van mindjárt a süketfajd. Ezen kívül védencem cukorbeteg nagyanyja is hallássérült lett, mikor a magyar rendőrök megverték.
  • Bíró: Hol és mikor verték meg?
  • Ügyvéd: Szerbiában. Köztudott, hogy a magyar rendőrök oda járnak migránst verni.
  • Bíró: Miért?
  • Ügyvéd: Mert ott olcsóbb a gumibot. Megverték és közben arab nyelven szidalmazták.
  • Bíró: Mit mondtak?
  • Ügyvéd: Azt kiabálták: Yumaris aljins mae 'umuk
  • Bíró: És az mit jelent? Honnan tudtak a rendőrök arabul?
  • Ügyvéd: Felszólítás az anyjával való nemi aktusra. Bíró Úr! Közismert, hogy a rendőröket a Fidesz székház kazamatáiban található Iszlamofóbiumban képezik. Ezeken kívül még kutyát is uszítottak rá.
  • Bíró: Milyen kutyát?
  • Ügyvéd: Magyar vizslát.
  • Bíró: És mit csinált a kutya a szegény asszonnyal?
  • Ügyvéd: Képen nyalta. Birtokomban van az Orvosok határok nélkül nevű szakértő szervezet véleménye, miszerint a magyar vizsla nyála Orbán Viktor átkát hurcolja és mohamedánokra veszélyes.
  • Bíró: Térjünk vissza a röszkei eseményekre. Miért dobálózott?
  • Ügyvéd: Mikor a kerítéshez értek, elragadtatásában virágot szórt a derék rendőrök elé. Sajnos nem tudta, hogy a szír szokásokkal ellentétben Magyarországon nem cserepes virággal szokták csinálni. A kulturális különbségek ugyebár.
  • Bíró: A vádlott érvényes hamis útlevéllel rendelkezik, miért nem valamilyen közlekedési eszközzel utaztak?
  • Ügyvéd: Védencem részt szeretett volna venni a migráns-kéktúrán. Aki teljesíti a távot, az minden csekkpontnál egy mohamedes matricát kap, három mohamedes matrica pedig egy allahosat ér. Az ilyen birtoklása pedig nagy dicsőség egy igazhívő számára. Ráragasztja a robbanómellényre, és minden ilyen matrica plusz három hurit ér a paradicsomban.
  • Bíró: Mikor elfogták, a vádlottnál hét útlevél volt. Ezt mivel magyarázza?
  • Ügyvéd: Régi szír szokás, hogy mikor a családtagok találkoznak és útnak indulnak, kiválasztanak egy útlevélviselőt, Allah áldásával. Mindenki odaadja neki az útlevelét, ő pedig vigyáz rá, hogy el ne tűnjenek.
  • Bíró: Így már értem. Akkor most a tanúk meghallgatása következik. Szólítom Papp Réka Kingát.

PestiSracok facebook image

  Ekkor rémülten kaptam a vészleállítóhoz. A kezemet langyos melegség ölelte körül. Visszatértem. További utazásaimról beszámolok még, ígérem.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.