A hivatásos forradalmár

Az elmúlt két évszázad számtalan új foglalkozással lepett meg bennünket, a pszichológustól az informatikuson át a gender szakértőig. Ezek közé tartozik a jelen dolgozat hőse, a hivatásos forradalmár is.

A francia forradalomig tartó boldog időkben, ha valakinek kedve támadt forradalmat csinálni, mi több sikerült is neki, az általában amúgy valami tekintélyes úriember volt, saját hivatással, vagyonnal és befolyással. Még a legplebejusabb mozgalmak is igyekeztek ilyesvalakiket megnyerni vezetőknek, mint például a német parasztháborúban Götz von Berlichingent, vagy Dózsa Györgyöt. Őket amúgy nem fűtötte különösebb forradalmi hevület, a legkülönbözőbb okokból lázadtak fel, többnyire csak sodródtak az eseményekkel, és valamennyire mindig kívülállók maradtak.

Mindez azonban megváltozott a francia förmedelem során.

Kétes alakok, lecsúszott egzisztenciák kerültek elő és álltak az élre, akiknek többnyire semmiféle foglalkozásuk nem volt a forradalmárságon túl. Így aztán a forradalom – az „

elnyomottak

”, „

kizsákmányoltak

” stb. ügyein túl, sőt, azt messze meghaladó módon – egzisztenciává is vált. Mondhatni, nem annyira a forradalomért, mint inkább a forradalomból éltek. Az így kialakult hivatásos forradalmárokat aztán, – akik, legális bevételeik nem lévén, igencsak ágrólszakadtak voltak minden időben – hamar felfedezték maguknak az egyes államok, vagy bármilyen befolyást szerezni kívánó csoportok. Fel is használták őket. Természetesen csak destrukcióra, rombolásra lehetett használni őket, máshoz ugyanis nem értettek és többnyire semmiféle elképzelésük nem volt a forradalom utáni események kapcsán. Ennek a típusnak lebizonyítóerejűbb példái voltak Lenin és tettestársai.

A huszadik század rengeteg szenvedése és zsarnoksága az efféle hivatásos forradalmárok működésének következménye volt.

Hivatásos forradalmárokból ma is sok van. Csakhogy – mint azt Marx elvtárs éles szemmel felfedezte – a történelemben az, ami egykor tragédiaként jelent meg, az másodjára komédiaként tér vissza. Itt tartunk most. Ennek a marxi szabályszerűségnek köszönhetjük jelen dolgozatunk hősét is. Történt, hogy némi kalamajkát okozott kis hazánk egyik léglánglelkűbb, ám minden bizonnyal a leghangosabb fárosza, Puzsér Róbert aki azt találta nyilatkozni, hogy tudomása van ama tényről, miszerint Gulyás Marci és Papp Réka Kinga hivatásos forradalmárok tízmilliókat kaptak Soros Györgytől és egy üzletembertől a „Slejm” című videósorozat megvalósítására. A korszakos alkotás blikkfangos címét tekintve, bizonyára sok önéletrajzi elemmel találkozhatunk benne. Nem tudom csak gondolom, mert egyet sem láttam belőle hál' Istennek. Később aztán Puzsér önkritikát gyakorolt és elmondta, hogy a nevezett összeget nem Soros, hanem Bitó László szalontulajdonos adományozta. Ez egyébként a témánk szempontjából mindegy is, az egyik kutya a másik eb. Bitó szinte mindenben tökéletesen megegyezik Sorossal, csak a nevük és néhány milliárd dollár választja el őket. Többek között tőle, illetve szalonjától származnak a szükségszerű és mindenáron való ellenzéki összefogások gondolatai. A szalont alkotó csapat szellemi képességeire és politikai érzékére azután a 2014-es választások vetettek éles fényt, bizonyítva ama tételt, hogy nem elég baloldalinak és zsidónak lenni, némi ész is szükségeltetik a hatékony gyűlölethez. Gulyás Marcinak már többször feltették ama egyszerű kérdést, hogy mégis miből él? Ő már magát a kérdést is felháborítónak találta, mondván, ez magánügy. Ami ugyebár hazugság. Egyrészt, egy közszereplőnek – különösen olyannak, akinek életcélja, hogy az legyen – tömegdemokratikus korunkban aligha van olyanja, hogy magánügy. Másrészt pedig mindannyian tudjuk, hogy mennyire meghatározók azoknak az elvárásai akik a fizetést adják.

Az álláspont és a pénztárca oly szoros összefüggésben van egymással, hogy csak na.

Majd mikor tovább faggatták azt is mondta, hogy kis összegű adományokból tengeti mindennapjait. Ez egyébként nem az ő ötlete, a virtuóz fütyülőjéről elhíresült Juhász Peti vezette be, mikor őt is a meglehetősen költségesnek tűnő megélhetéséről faggatták. Az ilyen adományokkal ugyanis nem kell név szerint elszámolni, rejtve marad az adományozó kiléte. Tudjuk persze, hogy léteznek szoftverek, melyekkel egy számítógép viszonylag gyorsan képes milliókat is átutalni az erre a célra létrehozott számlákról. Mert az átláthatóság és demokratikus transzparencia kereszteslovagjai számára valamiért roppant fontos, hogy ne derüljön ki: ki is finanszírozza őket. Most viszont úgy tűnik kiderült kinek köszönhetjük ezt a rengeteg slejmet. Ez úton is köszönjük Az összeg nagy része pedig, így vagy úgy, nyilván Marci zsebében és Kinga kisasszony retiküljében landol. Nem tudom ugyan mennyiért készül egy ilyen videó, de ha tíz forintnál többe, akkor baromira túl van árazva. A többi pedig nyilván a kreatív alkotóművészek inkább csak szimbolikus díjazása, hiszen annyi pénz bizonnyal nincs, mellyel az ő nagyszerűségüket ki lehetne fizetni. Mindkettőjükről felteszem, hogy ezt akár el is hiszik. Minden pénz elfogy azonban egyszer ám remélem Soros is észreveszi magát és ő is beszáll néhány tízmillióval abba, hogy a magyar közéletet továbbra is elöntse a slejm. Íme korunk hivatásos forradalmára és aki fizeti őt valójában. Tényleg vicces. Lenin legalábbis nevetve végeztetné ki.