Szürkeállomány VI. - A bolsevik

A jeles és mérhetetlen objektivitásáról elhíresült HVG című kiadványban végre, hiánypótló módon programot hirdetett a baloldali, demokratikus magyar progresszió. Tette mindezt egy, a haladó hagyományoknak legautentikusabb módon megfelelő ember tollán keresztül, aki személyében mind a baloldal szellemi képességeit, mind pedig támogatottságát jól szimbolizálja. Szigetvári Viktornak hívják az illetőt, aki – a szellemi szárnyaláson túl – különleges táplálkozási szokásaival is kitűnik a szürke tömegből.

Szigetvárinak már a megjelenése is különleges, ékesen bizonyítva, hogy mindannyiunknak olyan külseje van, amilyet megérdemel. Bizonyára a nyájas olvasó is ismeri ezt a típust, amelynek zsiráfszerű nyaka, csapott vállai és aszténiás alkata van, mindezekhez pedig a boltozatos, államférfiúi homlok alatt mély intellektusról tanúskodó apró, komor malacszemek társulnak. Engem a volt Oszkó nevezetű

offshore

pénzügyi miniszterre emlékeztet.

Egyszóval egy kedves, antipatikus fiatalember.

Politikai iskolákat is végzett, melyeknek – no, meg személyes varázsának – eredményeként előbb a Gyurcsány-, majd pedig a Bajnai-kormányok kommunikációs tanácsadója, kampányfőnöke, tótumfaktuma volt. Hozzáértésének, szakértelmének ékes példája például a 2010-es választási vereség. Ekkora sikerrel a háta mögött önálló pártot, illetve többszörös szakadás révén pártokat, alapított, hiszen bebizonyította – önmaga számára bizonyosan – hogy régen kinőtt mások vezetése alól. Pártalapításával örök hálára kötelezte a magyar közvélemény kutató szakmát, miután pártja népszerűsége a valóságban is megjeleníteni képes a mérési hiba, amúgy elvont fogalmát. Politikai sikerességének talán nincs is jobb jellemzője, minthogy akár személyesen is foglalkozhat Juhász Peti fütyülőjével.

Karrierje csúcsán van, na.

Korszakos művét „

Egyetlen okunk az örömre

” címmel tette közkincsé. A mű alaphangulatát a magyarországi libsizmus ama szörnyű és feldolgozhatatlan élménye határozza meg, miszerint az EU megdöbbentő módon nem hajlandó katonailag bevonulni, hogy eltörölje Orbánbasi rendszerét. 2010-óta járnak ki Hegyeshalomba, hogy vörös zászlókkal és virágokkal köszöntsék a Bundeswehr bevonuló páncéloshadosztályait, és végre megalakíthassák az igazán független, patrióta magyar kormányt, de mindhiába. Sőt, az EU gondatlan uraitól még annyira sem futotta, hogy legalább a románok bevonuljanak Budapestre. (Bár talán csak azért, mert a bevonulás egyszer már rosszul végződött a haladás hívei számára.) Az a felismerés, hogy az EU mégsem hasonlít annyira a Szovjetunióra – pedig úgy bíztak ebben – arra ösztökéli a jeles államférfiút, hogy belássa: ők, a haladás, csináljanak bármit is, ezek akkor sem fognak bevonulni. Így azután meghirdeti a leendő, Nagy Áprilisi Szocialista (NÁSZ) forradalom programját. Mint írja a majdani Soros-biztosok tanácsaként: „

Gond nélkül és büszkén léphet át a kollaboráns Alkotmánybíróságon nem létezőnek tekintve azt, és gond nélkül, ráadásul politikailag legitimen állíthatja félre akár a Legfőbb Ügyészség, akár a Nemzeti Bank vagy más intézmények vezetőit

”. Ezzel párhuzamosan, EU-s pénzből, bizonyos beruházások indulhatnak Recsken és Kistarcsán is, szigorúan GDP növelés céljából. Továbbá, bónuszként: „

El lehet majd venni államosítással Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor vagyonát, hiszen az új rendszer piacgazdaságának és tulajdontiszteletének alapja lesz az, hogy a tényleges teljesítményen alapul

”. (Itt kiemelném a

tulajdontisztelet

szót, mely különös, sötét árnyalatot kap ebben a szövegösszefüggésben.)

Mindezeket természetesen a demokrácia a fékek és ellensúlyok nagyobb dicsőségére tennék.

„

Illiberális elnyomást pedig nem liberális demokrata módszerekkel takarítunk el, éppen a szabadság rendjének legitimálása érdekében

.” Anno a Bourbonokról mondták, de a magyarországi progresszióra fokozottan igaz, hogy semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak. Továbbra is a kizárólag a fejükben létező jót, a valóságban létező rosszal akarják elérni, hogy lehetséges legyen tízmillió fasisztával építeni a

szocializmust

liberális, emberbarát demokráciát. Ami, ha felépül, majd gyönyörű lesz, higgyétek el nekünk becs' szóra, de addig egy kicsit akasztgatunk. Elképzelem, amint Szigetvári este, lámpaoltás után a recski tábor berendezésén álmodozik, miközben az orrát piszkálja és Juhász Peti halkan fütyül a fülébe.

Azt felejtik csak el, hogy egyszer volt Budán kutyavásár.

Akkor, egy vesztett háború után, a kommunista agitátorok által felhergelt csőcselékkel és egy bolond gróffal meg lehetett ragadni a hatalmat. Ez azonban egyszeri, soha vissza nem térő helyzet volt. Azóta, minden alkalommal idegen fegyveres erőt kellett igénybe venniük, hogy kedvükre jobbíthassák sorsunkat, és nem mellékesen a sajátjukat is. Egyedül, a maguk erejéből semmire sem mentek. Az viszont valóban tény, hogy – amint azt Szigetvári fároszként bevilágítva az európai éjszakát felfedezte – az EU bármit eltűr. Őket, a haladás híveit pedig még kifejezetten szeretik is. Ha megvalósulna a NÁSZ, az EU urai fényre derülnének, Verhofstadtnak kinőne a foga, Schultz pedig leérettségizne, aminek örömére Juncker friss tejjel köszöntené őt fel. Soros pedig nekik adná a béke Nobel-díját. Így lenne bizony. Nekünk pedig egyetlen okunk az örömre – ha van – az az, hogy efféle figurák testesítik meg a haladás magyarországi híveit, akiknek láthatóan annyi esze van, mint egy döglött hintalónak.