Ezek a katolikusok...
„Akik az Egyházon kívül vannak, azok az igazságon is kívül vannak”
Szent Iréneusz: Adversus haereses (Az eretnekek ellen)
Újfent botránykővé vált – a haladás követői számára – a római katolikus egyház és annak képviselője.
Miután a hódmezővásárhelyi plébános a híveket a Fidesz jelölt melletti kiállásra biztatta, szemben az igencsak amatőr módon hazudozó villanymérnökkel, elszabadultak az indulatok. A libsi sajtóban cikkek tucatjai jelentek meg, melyek elítélik a boldogtalan plébánost tettéért. Mindegyiknek közös alapvetése, hogy az egyház szolgái ne beszéljenek bele a politikába, mert ugye egyrészt semmi közük hozzá, másrészt pedig az állam és az egyház jól szét van választva.
Ez a szétválasztás régi dolog és koronként más és más eszközökkel próbálták a haladók elkövetni.
Először voltak a gúnyiratok felvilágosodás hőseinek tollából, melyek jól kifigurázták a kövér, mihaszna egyházfikat, akik a szegényeken, a „
népen
” élősködnek, zabálnak és közben mindenféle bűnöket követnek el. Aztán – amint megérett rá a helyzet – a kritika fegyverét felváltotta a fegyverek kritikája. Nekiláttak guillotine alá küldeni, kardélre hányni és más, elmés módokon kivégezni az egyház embereit.
Az, mondjuk, kétségtelen, hogy két dolog szétválasztásának igen hatékony módja, ha az egyiket megsemmisítjük.
A szovjet kommunisták úgy jártak el, hogy a gulágra küldték, vagy agyonlőtték az egyház embereit, ilyen módon választva el őket az államtól. A szétválasztás programja puhább eszközökkel, de tovább fut azóta is. A mostani nagy egyházellenes felzúdulásból is kiemelkedik Hercsel Adél cikke, melyben, a szokásos gyalázkodáson túl, beavat bennünket spirituális életének titkaiba is. Azt írja benne, hogy ő bizony egészen 20 éves koráig hithű, templomba járó, a vallását gyakorló ifjú hölgy volt. Aztán 2010-ben azt tapasztalta, hogy „
a pap felmenve a szószékre, a maga kenetteljes pópastílusában, prédikációjában ezúttal nem Krisztus, a pátriárkák vagy más szentek cselekedeteinek és bölcseleteinek magyarázatával készült, hanem előadott egy sunyi agitkát, ami azzal a mondattal zárult, tisztán emlékszem most is: >>ugye, kedves híveim, most már mindenki pontosan tudja, jövő vasárnap hová kell húzni az X-et.<<” És neki ettől elment a kedve az egésztől. Pedig, mint írja: „bármilyen meglepő, tényleg hiszek ebben az egészben.” Ez az „egész” amibe ő állítása szerint hisz – amit én viszont kötve hiszek – nem kevesebb, mint a megváltás, az örök élet és a bűnök bocsánata, melyeknek meglehetősen profán leírása az, hogy „ez az egész”. Adél – aki túl a Hvg-s újságíráson író, költő és hadvezér is egyben – láthatóan nem emlékszik arra, pedig bizonyára említették neki, hogy a római katolikus egyházat alapvetően az különbözteti meg a legtöbb keresztény felekezettől, hogy tanítása szerint az üdvösséghez vezető út a római Anyaszentegyházon keresztül vezet, és semmiképpen sem a HVG-n keresztül. Bizonyára tudta/tudja, hiszen mint írja: „olvastam a katolikus szakirodalmat”(sic!).
