Liberálisok gyermekeinek szenvedése
„A tanulatlan emberek csak alakjukban különböznek a vadállatoktól.”
(Kleanthész)
most
az oktatás, hiszen iskolakezdés van, ilyenkor illik a pedagógiai apokalipszisről prófétálni. Az ügyesen megtervezett propaganda-stratégia úgy van felvezetve, hogy – tanítani való módon – az egyszerűtől haladnak a bonyolultabb irányába.
Az első tehát a sima hazudozás. Az egyszerű és tanulságos. Az első féltéglát az Index című kiadvány hajintotta a pedagógiai közélet állóvizébe. „
4325 tanár hiányzik az állami iskolákból
” – kiáltatta velük a kétségbeesés. A nevezett iromány olvasgatása során aztán igen tanulságos okfejtéseket találunk. „
Az állami általános iskolákban és gimnáziumokban augusztus végén 4325 betöltetlen álláshely volt, derül ki azokból a Klebelsberg Központnál összesített adatokból, amelyek az Index birtokába kerültek
”.
E szörnyű szám azután a fogalmazás további részeiben furcsa mutációkon megy át.
„
A tanárhiány legjellemzőbb mutatója a betöltetlen álláshelyek száma
” – közlik a megváltoztathatatlan tényt. Ennek jegyében leírják aztán, hogy július elején 2400 álláshirdetés volt, mely augusztus 30-ra 200-ra csökkent. Kezdünk is megnyugodni, mikor a következő bekezdésben már – mint derült égből a hülyeség – azt írják, hogy „
összesen 5771 betöltetlen álláshely volt az állami köznevelésben
”.
Ez az az 5771, amelyik két sorral feljebb 200 volt.
Utána ezt küzdik le megengedőleg 4325-re. Ennek a furcsa ugrándozó hiánynak a forrása – most kapaszkodjunk – a „
birtokunkba jutott augusztus végi klikes adatok
”. Figyeljünk a gondos forráskezelésre: „
birtokunkba jutott
”. Lásd még: utazók mesélik, illetve Náncsi néni mondta a gangon. Ezen „adatok” forrásáról ugyanis semmi közelebbit nem tudunk meg, kivéve azt az információt (ezt természetesen nem az Indextől), hogy ilyen összesítést a Klik majd októberben fog készíteni. Az Index – poszt-simicskista állapotában – úgyis küzd anyagi nehézségekkel, tehát lottózniuk kéne, ha egy jövőbeli számot ily magabiztosan tudnak megállapítani.
A „hír” természetesen pillanatok alatt futótűzként járta be a haladó sajtót. Mindenütt kötelező volt legalább egy(?) cikket megjelentetni az
oktatásegészségügy
tragikus helyzetéről. Nagyjából az a kép rajzolódik ki, hogy neveletlen, képzetlen ifjak hordái fogják elárasztani a hont és csak az az isteni szerencse, hogy aki megbetegszik, kórházba kerül, az az ott uralkodó áldatlan állapotok miatt automatikusan elpatkol, így őt a továbbiakban ez a szörnyű állapot már nem érinti; a probléma, bizonyos időkeretben, önfelszámoló.
Majd – ahogyan mondottuk – az egyszerűtől a bonyolult felé haladva, finomodik a kín, és immár a fasiszta oktatás karmai közé vetett ártatlan kiskorúak bajai kerülnek előtérbe.
A tényektől a morál felé vezet a haladás útja ugyanis.
A morális izé lengetésének legkiválóbb példája szegény Jámbor András irománya a Mérce elnevezésű agitprop kiadvány oldalain. Az ürügyet ama hír szolgáltatta, hogy Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára magániskolába adta a gyerekeit. Méghozzá évi 2 millióért. Jaj. A nevezetnek nyilván van rá ennyi pénze, mert a bizonyára nem kevés fizetésén felül még jár neki, az olimpiai ezüstérme okán, kiegészítő „olimpiai járadék” is. Ez normál esetben a magánügy minősített esete, ám – mivel több bőrt is le lehet nyúzni róla – közüggyé tették. Mindenek előtt a kétmillió alkalmas, az örök baloldali módszer szerint, a sárga irigység felébresztésére. Erre az érzésre építeni lehet, hiszen amíg ember él a földön létezni fog. A csúf tulajdonságok ugyanis emberi lényünk lényegét képezik.
Másfelől felvethető, hogy a nevezett bizonyára nem bízik az általa is üzemeltetett állami oktatásban. Ez pedig – egy ügyes en passant lépéssel – átvezethető az oktatás csepülésébe.
Azt már nem is kell leírni, hogy mindezért Orbánbasi szörnyű rendszere felelős, ezt már régen beégették a libsi agytekervényekbe.
Ezután következik – cseppet sem általánosítva – a szittya oktatás minősítése: „
hiszen ha a magyar oktatásra terelődik a szó egy beszélgetésben, szinte nincs olyan ember, aki ne tudna életre szóló traumákat felsorolni a saját iskoláséveiből. Az pedig még örülhet, aki csupán igazságtalanságokról, felkészületlen, pedagógiai pályára alkalmatlan tanárokról és fenyítésekről mesél, nem mondjuk szexuális zaklatásról, vagy a konkrét erőszak határát súroló, esetleg át is lépő történeteket idéz fel az életéből
.” Összefoglalva: midőn gyermekünket beíratjuk az iskolába, akkor majd ostoba tanárok igazságtalanok lesznek vele és a tetejébe jól meg is meetoozzák. Mindezt életre szólóan.
Andrást pedig ez bizony aggasztja, példának okáért ő korán abba is hagyta az iskolát, nehogy tovább zúzzák amúgy is sérült lelkét. Így lett belőle „
diploma nélküli szociáldemokrata.
”, ahogyan magát aposztrofálja. Mondjuk szociáldemokraták között ez mindennapos, elég csak a fő-fő szociáldemokratára, a jeles Schulz úrra gondolni. Végzettsége felől Andrásunkból még akármi is lehet, hiszen ő túlképzett: legalább leérettségizett.
Az „
igazságtalan oktatási rendszer, amiben konzerválódnak a társadalmi egyenlőtlenségek
”, írja lejjebb, amit őszintén nem értek, hiszen az előbb mondta, hogy a teljes egyenlőség jegyében az iskolában mindenkivel igazságtalankodnak, mindenkit vernek és meetooznak.
Létezik ennél egyenlőbb elbánás?
Végezetül azon aggódik a diploma nélküli szociáldemokrata, hogy miképpen oldja meg saját gyermeki esetében, „
hogy a gyerekeknek ne kelljen végigszenvedniük a magyar közoktatást, de ne is egy burokban élő magániskolába járó nyikhajok legyenek.
” A
magániskolába járó nyikhajok
jól megkapják a humanista, emberszerető szerzőtől a magukét. Most bizonyára nagyon szégyellik magukat, különösen az alsó tagozatos nyikhajok.
Én azt javaslom, egyáltalán ne küldje semmilyen iskolába őket, az apjuknál hülyébbek úgy sem lesznek.
Így könnyen térhetnek a szüleik által kitaposott ösvényre és lehetnek ők is
diploma nélküli szociáldemokraták.
Azokra égető szükség van ugyanis.
