Pesti Srácok

Előjáték

Előjáték

Úgy esett, hogy megtekintettem egy, az interneten terjengő videót, amely azt a történelmi eseményt ábrázolta, midőn a „Népi Front” nevezetű alakulat megünnepelte a patkánylázadás kitörésének közelgő századik évfordulóját. Az ünnepi eseményre Újpesten, a Tanácsköztársaság, szégyenszemre még mindig meglévő emlékművénél került sor. Nagyszerű élmény volt.

Először az emlékművet vehettük szemügyre. Ez egy konfekció alkotás, az országban számtalan helyen látható ilyesmi. Egy vöröskatonát láthatunk rajta, amint lábával lendületesen lép és felemelt jobbjában pedig felemelt puska látható. Másutt zászló, vagy efféle van a kezében – kapát még nem láttam – de a lényeg a forradalmi dinamikájú lépés. Persze a puskát kissé stilizálni kellett, mert a korabeli, majd embermagas dióverőt, ha így emelgeti, akkor kiveri vele a saját fogait. De hát mi az egy vöröskatonának. A szobrot egy Gyenes Tamás nevezetű követte el, akinek munkásságáról csak annyit, hogy másik híres alkotása a Túrkevén volt látható „Magyar vendég a kolhozban” címmel és a címnek megfelelő megfelelő tartalommal. Egy jókora bárisnya látható rajta, aki karonfogva kalauzolja a magyar vendéget, miközben lendületes mozdulattal mutatja, hogy már megint nem termett semmi.

PestiSracok facebook image

Ennyit a műelemzésről.

A nyitóképen az újpesti szobor monumentális talapzatát ízléses visszafogottsággal ékítette egy „Így élt Szamuely Tibor” című kötet, a méltán elfeledett Simor András tollából. Az alkotás tövében pedig ott állt az egész Népi Front, mind a húszan. Hogy miképpen lesz ebből „bolsinsztvo” (többség – azok kedvéért, akik nem tanultak oroszul), azt nem tudom. A szobor mellett egy korhű ruhájú és arcberendezésű munkásőr állt díszőrséget, vörös zászlóval, természetesen, ami egyébként mindenkinél volt. Úgy tűnt viszont, hogy a díszőr hagyománytagadó módon józan, márpedig – tapasztalataim szerint – a józan munkásőr az oximoron volt a maga idejében.

Először egy szemüveges elvtárs beszélt, aki afölötti örömét fejezte ki, hogy megélhette ezt a nagy napot, majd felkérte Zsuzsa elvtársnőt – az elnököt – az ünnepi beszéd megtartására. A nevezett elvtársnő egy, az eszme tökéletességét szimbolizálandó módon, megközelítőleg szabályos gömb alakú hölgy volt, fiús frizurával. Az elvtársnő aztán a Tanácsköztársaság alkotmányát idézve, a világ proletárjainak egyesüléséről beszélt hosszasan. Majd hozzálátott a kiváló államalakulat jó cselekedeteinek felsorolásához. Itt némi malőr történt, néhány jótettről lemaradtam, mert Zsuzsa elvtársnőt túlharsogta egy mentő szirénázása. (Nem, nem értük jöttek.) A némileg hevenyészett laudáció nem tért ki a Lenin-fiúkra, a gyilkosságokra, a rablásokra és más, a nemzetközi munkásosztály igazságos felszabadításához elengedhetetlen cselekedetekre. Nyilván kizárólag időhiány miatt.

Ezután felhangzott a legendás Varsavinka (azoknak, akik nem emlékeznek: „

Álltunk a vészben, álltunk merészen/ Lelkünkben tűzpirosan izzott a cél/ Munkások álljunk a nagy harcra készen/ Melyből az emberi nem új napja kél

”) és megkoszorúzták az emlékművet. Egy idősebb úr helyezte el az emlékezet koszorúját, ő autentikus bolsevik volt, többször láthatóan megtántorodott ugyanis. Sorra virágok is érkeztek, ifjabb és idősebb kommunisták tisztelegtek a patkánylázadás hőseinek emléke előtt. Végezetül csoportképre szólították fel a jelenlévőket és elénekelték az internacionálét. És eddig tartott a buli.

Mindez, első látásra, jelentéktelen és tulajdonképpen vicces dolognak tűnik. Csakhogy.

Ez az egész – szerintem – nem más mint előjáték. Ezzel párhuzamosan kerül a szemem elé a „Mérce” című neokommunista kiadvány oldalain egy, „A történelem legszebb forradalma” című iromány, amely, szintén évfordulós alkalomból, a párizsi kommünt élteti. Ami ugye, mintegy vállalt előképe a későbbi kommunista lázadásoknak, azoknak minden véres kegyetlenkedésével, rablásával, túszok – köztük Párizs érsekének – kivégzésével. A cikk szerzője, miután hosszasan élteti a kommünt és kommunárdokat, így fut neki a befejezésnek: „

A Kommün minden, amit a »parlamenten kívüli baloldal« legalábbis pedzeget...

Az idézett cikk bevezetés ahhoz a dömpinghez, ami el fogja árasztani a haladó sajtót március 21-re. Ezek – ahogyan már megszoktuk – egy kaptafára készülnek a legszigorúbb objektív tudományosság jegyében természetesen. Ezt tudományosan úgy csinálják, hogy miután egy, maximum két mondatban megemlítik a vörösterrort, mint sajnálatos ám elkerülhetetlen mellékkörülményt, azonnal áttérnek a fehérterror borzalmainak hosszas és részletes taglalására. Az áldozatok számát – az összehasonlító bolsevizmus szabályai szerint – úgy képezik, hogy amennyit a vörösöktől levonnak, azt hozzáadják a fehérekhez. Olvashatunk majd az „úri Magyarország” bűneiről, melyek szükségessé és elkerülhetetlenné tették a proletárok cselekedeteit, és írnak majd a fellángoló antiszemitizmusról és más szörnyű bűnökről.

Végezetül pedig meghúzzák a nyílegyenes vonalat a fehérterrortól Orbánbasi kormányzásáig, ami annak kiteljesedett változata és amit elutasít „Európa”. Eközben gondosan kerülik azt, hogy anno „Európa”, többek között, azért is büntetett bennünket Trianonnal, mert nálunk is a vörösök kerültek hatalomra. Mert ilyen mélyre süllyedtünk, ahogyan Franchet D’Esperay francia tábornok találóan megfogalmazta Károlyinak.

Száz esztendő telt el és mi még mindig hallathatjuk őket. Még mindig ünnepelnek, még mindig relativizálnak, mi pedig – valamiért – tűrni vagyunk kénytelenek. Az országban szerteszét még gyakran megtalálhatóak a kommunista gyilkosokról elnevezett utcák, terek, mintha mi sem történt volna. Sokakba pedig öntudatlanul benne él az orosz puskatussal beléjük vert „történelem”, és ezt adják át az unokáiknak is. A „tudományos” műhelyek pedig lelkesen képezik a hiszékeny ifjúságot. Itt tartunk. Gondoljátok meg proletárok!

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.