Beszélgetés a tébolydában

Talán ismerik az olvasók ama történetet, miszerint a boldog békeidőkben, 1894-ben, a londoni Times című újság egy cikket közölt, melyben kifejtették, hogy – amennyiben a dolgok így mennek tovább – a város utcáit kilenc láb magasan (kb. 270 cm) fogja borítani a lótrágya.

Ez úgy jött ki nekik, hogy mechanikusan meghosszabbították a lóállomány növekedésének trendvonalát 1950-ig, az így kijött lópopulációt megszorozták az egy ló által naponta termelt mennyiség térfogatával, és ezt elosztották az 1894-es London területével. Az eredmény lesújtó volt és a nép nekiállhatott lapátot vásárolni, hogy majdan utat áshassanak az anyagban, ha ki akarnak menni az utcára. Nem egészen így történt. A motorizáció elterjedésével a lovak száma nem növekedett, sőt, radikálisan csökkent.

Az esetet, a mai napig, annak illusztrálására használják, hogy a trendek mechanikus meghosszabbítása hülye eredményre vezet.

Ennek ellenére a módszer továbbra is él, jól mutató grafikonokat és hosszú, tudományosnak tűnő eszmefuttatásokat eredményez.

A már régebben ismertetett okok miatt, megtekintettem a Flaszter című videó-gyalázkodás 52. aktusát. Ezt Dévényi István – az utolsó, igazi Simicska-árva, a G-nap nagy vesztese, igazikonzervatív – követi el heti rendszerességgel. A műsor – már ha ez az – általában is szégyenteljesen hazug szokott lenni, ám most szintet lépett, és a nézőnek az a benyomása támadt, hogy egy, a tébolyda klubszobájában elhangzó beszélgetést hallgat ki. Dévényiről nem tudtam eldönteni, hogy maga is gondozott, vagy csak a pszichiáterek által beépített tégla, akit az ápoltak elmeállapotának felmérése és dokumentálása érdekében helyeztek oda.

A téma igen komoly, ami nem csoda, hiszen a mindig a legsúlyosabb problémák okozzák az elme megbicsaklásait.

Ezúttal a magyar jövőről volt szó, arról, hogy milyen is lesz hazánk 2030-ban, vagy ’34-ben. (Ezt nem lehetett eldönteni.) Annyit előre elárulhatok, hogy addigra – a résztvevők véleménye szerint – Magyarország gyakorlatilag már nem lesz. Ezen álláspontot – a többiek lelkes helyeslése mellett – egy Reichert János nevezetű ápolt képviselte a leghangosabban. Nevezzük őt a továbbiakban, balról jobbra számozva, Hármaskának. Hármaska, valamely csak általa ismert oknál fogva, Johann Reichert néven cikket követett el a haladó ungárpéterizmus zászlóshajóján, az Azonnali című kiadvány pixelein, és most ezt tárgyalták meg.

A keserű vég bizonyosságának alátámasztására, Hármaska, módszertanilag a fent vázolt, tán a „lószarnövekedési-bizonyosságnak” nevezhető, eljárást választotta. Álláspontja szerint 2030-ra, vagy ’34-re, az országlakosok száma 8-9 millió közé esik és rohadt sok cigány lesz közöttük. Ez pedig – érvel Hármaska – véget vet az állami létnek. Nem lesz se nyugdíj, se fizetés, se oktatás, se egészségügy – nem lesz semmi, csak anarchia, pusztulás, halál. (Ennél a pontnál vártam, hogy bejön a személyzet egy kényelmes felöltővel és ráadják, de nem így történt.)

Ahhoz, hogy Hármaskának igaza legyen, néhány jövőbeni eseménynek kell megtörténnie. Az első, hogy a cigány és nem cigány népesség fertilitása ne változzon. A második, hogy a cigányság jelenlegi létszámaránya valóban annyi, amennyit Hármaska feltételez. A harmadik pedig, hogy 2034-ben a cigányok pontosan úgy fognak élni, dolgozni, mint ahogyan azt ő elképzeli.

Hogy ezek miképpen teljesülnek, azt a lószarnövekedési-bizonyosság alkalmazásával próbálhatjuk vizsgálni, és akkor az jön ki, hogy sehogyan.

A tovább nem húzott, ám létező trendvonalak ugyanis azt ígérik, hogy a foglalkoztatottság és a gazdaság nő, a cigányság iskolai végzettségével együtt, ugyanakkor a cigányság fertilitása pedig csökken. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a létszámarányuk akkorára nő, amekkorát Hármaska feltételez, másfelől életmódjuk, jövedelmük, gyermekvállalási hajlandóságuk is változik.

Ez pedig megváltoztatja a társadalomban betöltött szerepüket és megítélésüket is.

Ha a társadalom jelenségei közül kiragadunk egy tendenciát, és csak azt vetítjük ki a jövőre, akkor hülyeségekhez jutunk. Ezek ugyanis nem egyedi, önálló összetevők, hanem a végtelen számú, egyéb folyamattal szerves összefüggésben valósulnak meg. Hiszen láthatjuk, ha csak a lovak számának növekedését vesszük, akkor is a londoniak teljes élete megváltozásához jutunk, mert lószarban élni más, mint azon kívül. Nem is beszélve a verébpopuláció, ezzel párhuzamos elképzelhetetlen növekedése okozta problémákról.

Valahol a résztvevők is érzik ezt. Ám orbánfóbiájuk megakadályozza a dolgok végiggondolását. Igen vicces rész az, mikor Tompos, az egyik résztvevő, elmeséli, hogy Tarnaméra környékén, vagy hol a bánatban, ahol ő jelen van – hogy miért, azt most hagyjuk – rengeteg új munkahely jött létre, és aki akar, az dolgozik. Ám, miközben meséli, eszébe jut, hogy itt most a nemzethalálról van szó, és most ő, e körökben megengedhetetlen módon, valami pozitívról beszél, így gyorsan és ijedten hozzáteszi, hogy viszont keveset keresnek, az nem elég, rossz a közlekedés, oktatásegészségügy, blabla.

Ami jó, az is rossz, mert Orbán...

És végül – hogy legyen valami remény – Hármaskától megkapjuk a megoldás receptjét is, mellyel elkerülhető a végpusztulás. Kapaszkodjanak! Hármaskából kitör az SZDSZ. Szerinte a nyugdíjrendszer, az oktatás és az egészségügy azonnali és teljes privatizációja lenne a megoldás.

Nyilván, minden eddigi tapasztalat arra mutat – Hármaska agyában –, hogy a cigányok számára ez maga lenne a mennyország. Hogy ezt hogy gondolhatja, arra – az elmeállapoton túl – kétféle megoldás kínálkozik.

1. Miután a cigányok számára a fenti társadalmi szolgáltatások megszűnnének a privatizációval, várhatóan viszonylag gyorsan kihalnának, megoldva ezzel minden velük kapcsolatos problémát.
2. A sztenderd ballibsi elképzelés szerint a cigányoknak mindez ingyen járna, és akik dolgoznak – legyenek bár cigányok vagy nem –, azok fizetnék ki. Amíg meg nem unják.

A műsor aztán nem úgy végződik, hogy bekiált a főnővér kihirdetve az ebédidőt, hanem elköszönnek és ígérik legközelebb is valami hasonlóan fontos témát fognak feszegetni. Előre retteghetünk.