Visszhangzó üresség

Azt eddig is tudtam, hogy Gyurcsány, intellektuális értelemeben – már amennyire e fogalom értelmezhető rá – egy hiéna. Egész pályafutása során egyetlen eredeti gondolata nem volt és – tartok tőle – már nem is lesz. Szavait és tetteit mindig az aktuális ideológiai divat határozta meg, illetve a feltűnési viszketegség, mellyel egy kifutófélben lévő pop-dívára emlékeztet.

Volt ő már minden. Karrier-kommunistaként kezdte, mikor még az volt a menő, aztán áttért az átlagos SZDSZ-es világmagyarázatra, mikor meg kellett felelnie a koalíciós partnernek. A bukás után most pedig a nyugat-európai nyál-liberalizmusra tette/teszi a tétjét. Ebben b. neje, teljes mellszélességgel (ami nem kicsi) támogatja őt. Most azonban Pokorni Zoltán akar lenni.

Visszatérve Ferire, ennek az üres pozőrségnek utóbbi, nagyon jellemző példája Pokorni Zoltán beszédére adott reakciója. A hírek szerint Pokorni egy ünnepségen, könnyekig meghatódva határolta el magát nyilas nagyapja bűneitől. Miután a „könnyekig meghatódva” kifejezésnek jelentős bulvár íze van, az esetet felkapta a média és napokon keresztül csócsálta.

Több sem kellett ennek a szellemi árvízkárosultnak, erre a vonatra ő is fel akart ülni.

Mindjárt az elején – Bangóné nyomán – egy kurva erős képpel kezdi művét. „Apám nem egyszerűen nagy hóhányó volt, hanem dörzsember. Dörzsölte az életet, a tisztességét, az őszinte szeretetet.” Elképzelem például, amint a Pápai sasfészekben ül az öreg Gyurcsány és dörzsöli az életet, mint Aladin a csodalámpát, és ekkor kijön belőle a dzsinn és azt mondja: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vagyok.” Arról aztán már nem szól a fáma, hogy például az „őszinte szeretet” fényesebb lett-e a dörzsöléstől.

A Facebook bejegyzésében ő is kötelezőnek érezte, hogy találjon egy virtigli fasisztát a rokonságban. Mivel a Gyurcsány-félék családjában nem divat a felmenők nyilvántartása (nincs miért nyilvántartani őket), ezért ő csak az apjában találta meg az aktuális elérzékenyülni valót. És itt következik egy pimaszul és a velejéig hazug ál-visszaemlékezés arról, hogy a papa karlendítéssel üdvözölte az osztrák tv nácikról szóló dokumentumfilmjeit. Hogy pontosan mely részeknél tette ezt, arról nem mesél Feri, de gondolom nem az egész műsor alatt tette, mert akkor elzsibbadt volna a karja. Továbbá azt sem tudjuk meg, hogy esetleg ivott-e előtte. Közbevetőleg megjegyzem, hogy idősebb és ifjabb Gyurcsánynak a diktatórikus rendszerek iránti közös vonzalmai között nagy átfedést fedezhetünk fel, hiszen ifjabb Gyurcsány meg az oroszok bevonulását üdvözölte, KISZ-vezérként, április 4-én vigyázzállásban énekelve az Internacionálét.

Retrospektíve azt is vizionálta Feri, hogy az anyja ezért üvöltözött id. Gyurcsánnyal, mert a mama fonónő volt, és azok, mint a proletárok általában, roppant felkészültek szoktak lenni politikai-történelmi ügyekben, és ennek ordítozással adják tanúbizonyságát. Néha esetleg forradalommal, de ezt mégse várhatjuk Katus mamától. Róla tudjuk – szintén a fiacskájától – hogy kizárólag attól a rohadt gázóraleolvasótól fél. Gondoljátok meg proletárok!

Az anyai szálra azért van szüksége, hogy genetikai felmentést kapjon az apai örökség alól. Mert amúgy az alma nem esett messze a fájától, hiszen, hozzá hasonlóan, már az apja is tolvaj volt és iszákos, amint erről a Debreczeni József által, róla írott könyvből is értesülhettünk. (E könyv pedig, egyébként, a kirívó, nyilvános seggnyalás Debreczeni által oly magas szinten űzött műfajához tartozik.)

De – könnyebbülhetünk meg – „Az élet nem szimpla genetika.” Majd így folytatja az emelkedett gondolatmenetet: „De gondolkodó, értő, érző és ítélő emberként önmagam vagyok döntéseimmel,Magam vagyok anyám lelkével és tisztességével.”

Ha ez a kulisszahasogató mondat igaz, akkor igen rossz fényt vet Katus mama lelkére és tisztességére.

Egyébként sincs egyedül anyja lelkével, hiszen ott van neki Klára asszony, az ő nagyapjának lelkével és tisztességével. Alig várom a nagy kitárulkozást, mikor maga Gyurcsányné fakad sírva megemlékezvén a nagyapja által levezényelt tömeggyilkosságok áldozatairól, és Ferivel együtt, egymás vállán zokognak a vállalhatatlan felmenőik miatt. Bánatukat csak az Európai Egyesült Államok víziója oldja majd kissé. Megható lesz, minden bizonnyal.

„Magadért felelsz. De annak felelj meg!” – zárja sorait a jeles gondolkodó. És itt elérkezik ama történelmi pillanat, mikor egyet kell értenünk vele. Ő tökéletesen megfelel önmagának, pontosan úgy, mint Gréczy. Nem véletlenül elválaszthatatlanok. Másnak mondjuk még minimális mértékben sem felel meg, de ez a „mások” gondja. A miénk egészen pontosan. És ha már az önvizsgálatnál tartunk: vajon megérdemeljük-e?