Akik a tigrisnek drukkolnak
„Úgy hiszem, egy járvány során éppoly sok ember hal meg félelemből, mint fertőzés következtében.”
Somerset Maugham
Arisztid és Tasziló vadász-élményeikről mesélnek egymásnak.
– Tigrisre mentem – meséli Tasziló – meg is jelent a fenevad. Célba vettem, meghúztam a ravaszt és … semmi. Csütörtök. A dög meg csak jött. Nem tudtam mást tenni, gyorsan felmásztam egy fára, de a tigris meg utánam. Feljebb másztam, de jött ő is.
– És, és – kérdezi izgatottan Arisztid.
– Te most kinek drukkolsz? Nekem, vagy a tigrisnek? – kérdezi Tasziló gyanakodva.
Ez a meglehetősen ősi vicc jutott eszembe, a sajtót olvasgatva. Azt látom ugyanis, hogy sokan valamiféle lehetőségként tekintenek a járványra. Olyan lehetőségre, amely szerintük elsöpri majd a gyűlölt globális kapitalizmust. Ha már Marx jóslata a világforradalomról nem jött be. Úgy vélik, az emberek levonják majd a „tanulságokat” és a nagy ijedelem hatására áttérnek a környezettudatos, zöld életmódra.
Ha lányuk születik, azt meg biztosan Grétának keresztelik.
Valahogy úgy képzelik el, mint a sci-fi regények és egyes fizikusok kedvencét, az ún. „féregjáratokat” a világmindenségben. Belépsz az egyik végén, és – időveszteség nélkül – fényévekkel távolabb lépsz ki belőlük. Csak ők valamiféle társadalmi féregjáratra gondolnak. Belépünk itt és most a globális kapitalizmus állapotában, és valahol a kommunista mennyországban lépünk ki belőle a járvány végeztével. Természetesen úgy vélik, minél nagyobb pusztítást okoz a járvány az emberek között és a gazdaságban, minél radikálisabb járványügyi intézkedések jönnek, annál nagyobb lesz a változás is.
Zárójel. Ami a radikális intézkedéseket illeti, úgy látom, hogy a biológiai járvány mellett egyre nagyobb mértékben tombol egy politikai járvány is. És most kivételesen nem kedvenc ellenzékünk agyatlankodására gondolok. Úgy látszik a kormányok egymást másolják a járványvédelem tekintetében. Ha mainstream nyugati országokban bevezetnek valamit, függetlenül attól, hogy van-e értelme, akkor azt nemsokára másutt is bevezetik. Mert hatalmas nyomás nehezedik ugyanis az illetékesekre, az ellenzék és maguk a megriadt emberek részéről is. Követelik a drasztikus intézkedéseket, hogy utána bírálhassák őket. Zárójel bezárva.
Akik a tigrisnek drukkolnak, azoknak van egy rossz hírem. A dolog nem így működik.
A történelem eddigi kataklizmái során a túlélők – a társadalom működése szempontjából – pontosan ott folytatták, ahol abbahagyták.
Nem tehettek mást, nem volt másik társadalomszervezési minta számukra. Ez a helyzet a felvilágosodással annyiban változott meg, hogy megjelentek azok a próféták, akik azt állították: ők tudják, milyen a „jó” társadalom és mit kell tenni a kataklizmák után, hogy minden jóra forduljon. Adtak is leckét az elképzeléseikből: ’17-ben a kommunista próbálkozást szenvedték el százmilliók, a '30-as években pedig a náci kísérlet kezdődött, úgyszintén emlékezetes eredménnyel.
Most is úgy képzelik el a dolgot, hogy a járvány után egy összeomlott gazdaság és a félelemtől hisztérikus tömegek majd kíváncsiak lesznek világjobbító elképzeléseikre. A félreértések elkerülése végett: nem csak a baloldalon vannak ilyenek. Vannak, akik egy régebbi világba kívánnak visszatérni, a globalizáció előtti időkhöz, az önellátáshoz és az értelmes fogyasztáshoz.
Ezek szép dolgok, és talán tényleg jó lenne visszatérni hozzájuk, ám ez szintén illúzió.
A „fölűről jövő”, ideologikus társadalom-átalakítási kísérletek nem véletlenül torkolltak minden esetben fékevesztett erőszakba. A diktatúrára és az erőszakra „szükség” volt, hogy beleverjék az emberekbe az alkalmazkodást az új, kimódolt és éppen ezért idegen, taszító társadalmi viszonyokhoz.
Most, hogy van egy sokkal közelebbinek tűnő ok az apokalipszisre, teljesen feledésbe megy például a klímahiszti. A napi több tucat cikk és rengeteg utolsó figyelmeztetés után kámforként eltűnt. Nem is csoda, hiszen a klíma – még a hívők számára is érezhető módon – csak lassan vezet a „mindmeghalunk”-hoz. Merre jár például a kis Gréta? A járvány viszont, úgy tűnik, akár ripsz-ropsz megoldja a dolgot. El is tűnt minden más hír. Ahogyan nézem egyedül Eszenyi Enikő tudja az olvasók figyelméért folytatott harcban felvenni a kesztyűt a vírussal. A járványhírek közé mindennap azért befér valakinek a vallomása, akit ő megalázott, akivel ordítozott, dobálózott és, aki ezért elszerződött a színháztól. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Enikőről, már ifjú színésznőként is közismert volt, hogy egy hülye, hisztis tyúk, miért gondolnánk, hogy megváltozott? És, ha változott is: az embereknek a korral nem megjönni, hanem elmenni szokott az esze.
A járvány – mint minden – elmúlik egyszer, eltemetik a halottakat, és nem, nem lesznek változások.
Az emberek az első adandó alkalommal befizetnek egy egzotikus útra, és egy adott pillanatban a világ lakosságának jelentős százaléka újra repülőgépen fog ülni úton az ismeretlenbe. Újra meg fognak vásárolni minden felesleges vacakot Kínából és máshonnan is, csak olcsó legyen. És nem a globális kapitalizmus ármánykodása miatt teszik majd ezt, hanem, mert szeretik csinálni. Enélkül ugyanis megvesznének az unalomtól.
A vírus eltűntével aztán újra előkerülnek a klíma hírei és a most megszerzett gyakorlattal, profin lehet rettegni újra attól. Amíg nem jön a kisbolygó, vagy valami újabb járvány.
