Furcsa világ
„… már hiszek benne: a fehérek is emberek, ha ezt a négerekkel szemben tanúsított humánus magatartásukkal bizonyítják.”
Malcolm X
Olvasom, hogy Angliában nagy a kétségbeesés, mert a járvány miatt nem érkeznek meg a vendégmunkások az idénymunkákhoz. Nem kevésre, kilencvenezer munkásra lenne szükségük. Mint írják, ezek főleg Moldovából, Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Grúziából és Barbadosról szoktak jönni, ám most ezek az országok zárlatot hirdettek. Hogy mekkora a baj, azt jól érzékelteti, hogy különrepülőgépeket is hajlandóak lennének küldeni – és fizetni –, csak jöjjön valaki. Ezt régebben hadihajókkal oldották meg, az sem volt olcsó, de sokkal férfiasabb volt. Ám most már más szelek fújnak.
Van ennek a hírnek némi bája. Anglia ugyebár nagy ország, 66 millió lakosa van, és ebből nem sikerül kilencvenezret rávenni, hogy mondjuk gyümölcsöt szedjen, kapáljon, vagy bármely más, efféle mezőgazdasági tevékenységet vállaljon. Nyilván derogál nekik.
Azt még megértem, hogy a gazdag őslakosság nem akar kapát, kaszát ragadni, az viszont már elgondolkodtató, hogy bár jól bespájzoltak négerekből és arabokból, meg ki tudja, még milyen egzotikus népekből, azok sem vállalnak ilyen munkát. Mondjuk, tudom, hogy a gyümölcs nem gyapot, de tán arra is meg lehetne tanítani őket. Mondhatnók az angolszász kultúrában van tradíciója a négerek munkára szoktatásának. De nem. Az így importált népesség a drogdílerkedés és a szociális segély elköltésének nehéz feladatát látja el inkább. De legalább naponta ötször imádkozik, már ha nincs betépve, vagy berúgva éppen.
Zárójel. Aki csak kicsit is ismeri a brit hétköznapokat, az tudja, hogy ők két dologból mindenképpen behozatalra szorulnak. Ezek pedig az ehető ételek és az elfogadható külsejű nők. Ha valaki evett például vesés pudingot, annak például a kuszkusz – különösen egzotikus, keleti stílusban, sok léggyel, faggyús birkából elkészítve – a nagy Levin remekművének tűnik. Ami a nőket illeti, gondoljunk csak például Thatcher asszonyra, akinek államnői produkcióját tisztelhetjük ugyan, ám feleségül bizonyára nem vette volna senki épeszű. Csak angolok fanyalodhattak rá. Zárójel bezárva.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy annak idején a brexit mellett felhozott fontos érv volt, hogy nem kéne beengedni a sok kelet-európait, mert azok elveszik a munkát a britek elől. Négerek, arabok, pakik és másm harmadik világ koszfészkeinek szülöttei jöhetnek számolatlanul. Most látjuk, mennyire helyes volt ez az érvelés, hiszen ékesen bebizonyosodott, hogy ezek a népek tényleg nem veszik el a munkát senkitől. Az más káposzta, hogy a született britek elől bárkinek nem nehéz elvenni a munkát, mert valahogy ők sem ragaszkodnak hozzá oly nagyon.
Nem értem az angolokat.
Az EU-val, először a történelmük során, kelet-Európában olyan gyarmatokkal rendelkeztek, melyekből valóban megérte munkaerőt importálni. Erre kilépnek. Hát most tessék. A ragály gondoskodott az oly kívánatos splendid isolation megvalósításáról, és ez láthatóan nem tetszik. És nehogy azt higgyük, hogy csak a távoli szigeten okoz problémát a kelet-európai munkaerő eltűnése. Hallottunk már arról is, hogy Germánia is kikérte magának, a lengyel dolgozók távol maradását, mondván: így összeomlik például az egészségügy. Mintha a legendás német szorgalom kissé alábbhagyott volna, és németek is inkább, a nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos, genderszakértőknek, influencernek, vagy antifasisztának mennének. Csak nehogy újra a Blitzkrieg legyen a munkaerő toborzás módszere, charter repülők helyett charter tankokkal.
Még a boldogult ’90-es években történt, hogy nagy morgolódás volt Németországban a spanyol, olasz, portugál mezőgazdasági vendégmunkások miatt. A német parasztszövetség levelet küldött a nyilvántartott munkanélkülieknek, melyben mezőgazdasági munkát ajánlottak nekik. A több százezer munkanélküliből összesen tízen jelezték, hogy talán elmennének dolgozni. A kérdés gyorsan lekerült a napirendről.
Visszatérve a britek problémájára, az nemsokára tán magától is megoldódik. És most nem arra gondolok, hogy a leszüreteletlen gyümölcs megrohad magától, hanem arra, hogy nem lesz leszedendő gyümölcs. A britek szigete sohasem az acélos mezőgazdaságáról volt híres, egészen az EU-tagságig. Azóta – mint szerte Európában – a termelési támogatások lélegeztető gépére csatolták a földművelést. Így aztán mindenféle olyanokat termelnek, melyek ott, támogatás nélkül, csak veszteséggel termelhetőek. Nem tudni, mi lesz ezekkel a támogatásokkal a brexit után, de ha amúgy szabadpiaci módra, kivezetik őket, akkor nem sok mindent kell majd leszedni.
A kialakult helyzet nagyszerűen tükrözi az EU eredeti szándékát a bővítéssel. Sok-sok millió olyan munkaerőre tettek szert vele, akik tudnak és – ami még fontosabb – hajlandóak is dolgozni. A gyarmatosítás oly kitűnően sikerült, hogy még a fanyalgás luxusára is futotta, és le lehetett nézni a szegényebb országokból érkező munkásokat.
A fekákat természetesen nem lehetett lenézni, mert az súlyos rasszizmus lett volna.
Őszintén szólva, engem nem nagyon érdekelnek a britek efféle problémái. Ahogyan mondani szokták: egyék meg amit főztek. (Bár, amint említettem, az egyébként ehetetlen.) Úgy látszik viszont, hogy ezeket a problémákat nemsokára majd a mecsetben kell megbeszélniük, a lábtörlőn való fetrengés közben. Kíváncsian várom.
