Az Iszlám Állam egyik fiókszervezete nyilvánosságra hozott egy fenyegető hangvételű felvételt, melyen Párizsra az európai degeneráció központjaként...
Mint megírtuk, kedden őrizetbe vették a százmilliós csalással gyanúsított Busch Béla ügyvédet, ma pedig a Budai Központi...
Jannisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter kampányt indított csütörtökön új pártja finanszírozására. Twitter-üzenetben felszólította honfitársait: adakozzanak, hogy visszatérhessen...
„Elfogadhatatlan és alkotmányosan védhetetlen politikai célokat szolgál, értelmetlen szabályokat tartalmaz, ezért azt kategorikusan elutasítjuk” – így vélekedik a Stop Soros...
A szlovák férfi azt mondja, hálás a magyar társadalomnak, mert a börtönben végre kezelik játékfüggőségét, amit már...
Várható volt ez a lépés, mégis a hidegháborús időket idézi: Oroszország a tavasszal ellenolimpiát fog rendezni. 1984-ben...
A volt népszabadságos újságírók egyik vezéralakja irányítja azt a 24-et, amelyik tegnap lejárató hadjáratot indított Orbán Viktor...
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték. Az uniós...
Majdnem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére 2010-hez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára...
A NER relatív biztonságot és stabilitást kínál a lakosság jelentős részének, ezért van az, hogy bár nagyjából...
Facebook-kommentben jelentette ki a DK-s politikus, hogy nehezen viseli a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát. Ezt a kijelentését most...
A visegrádi országok gazdaságilag stabil Európai Unióban érdekeltek, a fenntartható gazdasági növekedés megteremtése érdekében a régió felelőssége...
A mostani időszak törékennyé tette az európai keresztény civilizációt. Vannak olyan emberek Brüsszelben és máshol, akik szeretnék,...
Összesen 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy...
Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a “gyilkos” szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni...
Miért gondolják Európa vezetői, hogy „a földrészük nem elsősorban az európaiaké, hanem az egész világé” – teszi...
Csütörtökön kezdődött a Győri Törvényszéken a 14 évvel ezelőtti Tompa Eszter-gyilkosság tárgyalása – írja tudósításában a 444.hu....
Ötpontos akciótervet állított össze Soros György alapítványa, az Open Society Foundations (OSF) a bevándorláspárti milliárdos érdekeltségébe tartozó...
A Magyar Idők információi szerint még nincs végleges döntés a felújítás alatt álló 3-as metró állomásainak elnevezéséről,...
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen annak a férfinak...
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott...
Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával “visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a “Soros-tervről” és a “Soros-hálózatról” az Alkotmányvédelmi Hivataltól az...
Szívesen találkozik Szél Bernadettel Fekete-Győr András, de a legfontosabbnak most azt tartja, hogy minél több kiábrándult szavazót...
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át...
A kedvezőtlen időjárás miatt elképzelhető, hogy nem tudják megrendezni vasárnap a phjongcsghangi téli olimpia első és egyben...
A DK-s Vágó István saját bevallása szerint nehezen viseli a „kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát”, nem hatják meg a...
Négyszázezer forint pénzbüntetésre ítéltek jogerősen egy szlovák férfit, aki Esztergom belvárosában horogkeresztes karszalagot viselt – közölte a...
Bár a hivatalos megnyitó csak pénteken lesz, a curlingversennyel elkezdődött a téli olimpia. Az első meccs már-már...
A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén, mert szerintük...
Miután visszalépett Gyöngyösön Hiesz György, az MSZP-Párbeszéd úgy döntött, helyi elnökét, Orosz Bálintot indítja el az áprilisi...
Az új német kormány összetétele miatt változhat Berlin migrációval kapcsolatos álláspontja – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárást folytat embercsempészés gyanúja miatt egy iraki állampolgár és magyar állampolgárságú...
Nincs áram Vas és Zala megye 23 településén – közölte honlapján csütörtök reggel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi...
A német politikában óriási áttörést jelent, hogy négy hónapnyi bizonytalanság után sikerült megállapodni a koalíció feltételeiről. Az...
Részben fel kell oldani a szocialistákhoz kötődő kémügy iratainak titkosítását – erre az álláspontra jutott az adatvédelmi...
A PestiSrácok.hu-t vádolja és az Echo TV süllyedését vizionálja a jereváni rádió szintjén erőlködő jobbikos szennylap, a...
Enyhén nőtt a szalmonellózishoz köthető esetek száma az uniós tagállamokban 2016-ban az EU legfrissebb, zoonózisokat (állatról emberre...
Az ügyészség kedden őrizetbe vette Busch Béla ügyvédet, egykori bírót, az ELTE jogi karának volt tanszékvezetőjét, akit...
Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerda este Budapesten – tájékoztatta az MTI-t...
Fekete-Győr András, a Momentum nevű törpepárt elnöke Erdélybe látogatott a napokban, hogy az RMDSZ politikusaival tárgyaljon. Ám...
Új pozícióra vágyik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből kibukó Martin Schulz, aki bejelentette, hogy lemond...
Még mindig nem tudni, hogyan halt meg a 33 éves svéd oknyomozó újságíró, Bechir Rabani, aki Soros...
Az ellenzéki propagandasajtó nagy örömmel és persze hazugságokkal kezdett foglalkozni az OLAF-jelentéssel, vagyis, hogy Brüsszel vizsgáltatni akarja...
Abból soha nem sült még semmi jó, amikor az MSZP összefogott a Liberálisokkal. A szocialisták ugyanakkor láthatóan...
Mészáros Lőrincről és a fideszesekről értekeztek a Jobbik békéscsabai országgyűlési képviselőjelöltjének Facebook oldalán az ismerősei, ahol javaslatot...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS