
Összesen 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy ingatlanüzletet Pécsen, Botka hozta a projektet, Toller simítgatta helyben az ügyeket és közösen intézkedtek a Gazdasági Minisztériumban – derül ki egy bírósági vallomásból, amelyet a szegedma.hu portálnak ismertetett egy titokzatos tanú, aki magát egy másik per elsőrendű vádlottjaként nevez meg. A férfi azt állítja a lapnak, a milliárdos építési bizniszben Botka László és Toller László személyesen vették át a kenőpénzeket, a befektető magyar partnere pedig maga is reklámszatyorban hordta a pénzt a MSZP-s politikusoknak.
A szegedma.hu cikke szerint ügy még 2000-ben indult, amikor egy német befektető ingatlan-projektet keresett Magyarországon. A portál cikke alapján a beruházás végül azért Pécsett kötött ki Botka segítségével, mert az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje és Toller jóban voltak.
“Több milliárdos nyereséggel kecsegtető beruházást készítettek elő a németek a magyar partnereikkel együtt, de a sikerhez Botka László és Toller László személyes ügyintézése kellett, amiért 250 millió forintot kértek zsebbe. Nem volt más választásunk, mint fizetni, mert különben elbuktuk volna az ingatlanprojektet” – állítja a titokzatos tanú a szegedi portálnak. Hozzátette azt is, ő maga személyesen is vitt egyszer 50 milliót Botkának és Tollernek a Parlament melletti Biarritz étterembe, végül kisebb részletekben kapta meg a két politikus a 250 milliót, mert csak így tudták feltűnés nélkül kivenni a pénzt a bankból.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A férfi a tanúvallomását hivatalosan hétfőn nyújtja be a Törvényszékhez, mert a mai tárgyaláson „nem tehetett vallomást”, mivel elnapolták az ügyet egy betegség miatt. A szegedma.hu azt ígéri, ma délután részletesebben is ismerteti a döbbenetes ügy részleteit.
A PestiSrácok.hu az ügyben az MSZP-t is megkereste, kérdéseinket elküldtük a sajtóosztálynak, amint választ kapunk, frissítjük a cikkünket.
Frissítve:
A szegedma.hu csütörtök délután frissítette a posztját, amelyben az szerepel, hogy a titokzatos tanú F. A., akinek az ügyvédje jelezte, a férfi által ismertetett vallomást írásban benyújtják a bíróságnak. F. A. egyébként egy ÁFA-csalásos ügy vádlottja, amelyet a Fővárosi Törvényszéken tárgyalnak, ebben az ügyben mondta el a részleteket a férfi. Mostani vallomásában ismerteti, lakóparképítésről volt szó, a beruházást Pécsett, az akkor még a Bányavagyonhasznosító tulajdonában lévő, de parlagon heverő területen akarták megvalósítani a szegedi politikus javaslatára. F. A. vallomása szerint 2004-ben történt áttörés, mert addig a Gazdasági Minisztériumban “aludtak”, a Bányavagyonhasznosító fölött őrködő tárcán nem ment át az adásvételi szerződés. A tanú szerint 2004-ben történt váltás a minisztériumban, ekkor intézkedhetett Botka és Toller. „A következőt rakták össze: a GM átadja az ingatlanokat a Pécsi Önkormányzat ingatlankezelő cégének (PVV), majd azt pályáztatás nélkül eladja a befektetőknek. Ezt a folyamatot ők végig viszik, elejétől a végéig, hiszen befolyásukkal ezt ők megtehetik (két nagyon befolyásos és erős pártpolitikusról beszélünk). Viszont ennek ára van. A vételár, az ingatlan méretéhez (és értékbecsléséhez képest) relatív szociális lesz, cca 210 millió HUF amit adásvételi szerződés útján be kell utalni a PVV-hez, továbbá 250 milli HUF értéket készpénzben, papír nélkül oda kell adni Dr Botka László úr és Toller László úr kezeihez” – idézi F. A. szó szerinti vallomását a szegedma.hu, a tanú azt is hozzátette, hogy Toller “napok alatt” elintézett mindent, a város megszerezte a telket, a közgyűlés pedig elfogadott egy határozatot, hogy azt értékesíteni is lehessen.
„A vételárat a PVV felé, a szerződés szerint, a befektetők bankon keresztül elutalták, Dr. Botka László és Toller László urak felé pedig a 250 millió forintot, több részletben, a befektetők engedélye alapján, megfizetésre került. Nyilván a bankból, csak kisebb részletekben, hosszabb idősíkban lehetett ezt készpénzben megoldani. Jómagam, egy alkalommal vittem összeget (50M), méghozzá a Parlament melletti Biarritz nevű étterembe, ahol az emeleti részen várt Botka László és Toller László urak. Az átvétel ott történt meg. A reklám szatyrokban lévő pénzt átvették, majd valamelyik úr sofőrje levitte a szolgálati járműbe. A többi tételt, kollegáim, több kisebb részletben vitték, készhez, Dr. Botka László és Toller László uraknak. A befektetők, természetesen teljesítették a többi hivatalos kötelezettséget is” – fedte fel vallomásában a részleteket F. A. A szegedma.hu cikke azt is állítja, a projekt 2004 és 2007 között gőzerővel zajlott, aztán végül bebukott. A vádlott szerint a gazdasági válság miatt a bankok kihátráltak az egész mögül, ők pedig bezuhantak: számos károsultat, és kifizetetlen alvállalkozót hagyva maguk mögött.
F. A. egyébként az Echo TV-nek is nyilatkozott, ismertette az ügy részleteit, a televízió híradójának is azt állította, hogy egy alkalommal ő vitt 50 millió forintot a Biarritz étterembe, ahol Botkával és Tollerrel találkozott. “Az átvétel az étterem emeleti részén történt meg, a reklámszatyorban lévő pénzt átvették, majd valamelyik úr sofőrje levitte a szolgálati járműbe” – nyilatkozta az Echo Híradónak F. A.

F. A. a bíróságon. Fotó: szegedma.hu
Az átvett hír megjelenése után, de még a szegedma.hu cikkfrissítése előtt Botka László az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek, nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük.
Tisztelt Szerkesztőség!
Felszólítom Önöket, hogy a szegedma.hu oldaláról ma átvett, rólam szóló cikket azonnal távolítsák el, és helyette hozzák nyilvánosságra az alábbiakat:
„A szegedma.hu-n ma megjelent „Vallomás: Reklámszatyorban vittek milliókat Botka Lászlónak!” című cikkük minden tényállítása szemenszedett hazugság.
Toller László régóta halott. Én pedig sem országgyűlési képviselő, sem polgármester nem voltam a cikkben jelzett időpontban. A cikk szerint ennek dacára „intézkedtem” az akkor Matolcsy György vezette fideszes gazdasági minisztériumban egy titokzatos pécsi beruházás ügyében.
A fideszes propaganda már a legvadabb hazugságokat is beveti ellenem.
A cikk miatt jogi eljárásokat kezdeményezek a lap ellen.
Botka László polgármester”
A szegedma.hu és az Önök szerkesztőségének is tudnia kell, hogy egy médium felelős azon tényállításokért is, melyeket egy általa idézett személy nyomán közöl. Meg nem nevezett forrásuk pedig súlyos, büntetőjogi következményekkel járó kijelentéseket tett rólam a nyilvánosság előtt.
A szegedma.hu tavaly egy Szabó Sándor képviselő nevében írt hamis levelet közölt – ebben az ügyben rendőrségi eljárás folyik.
A mai cikk közlése miatt szintén rendőrségi feljelentést teszek a szegedma.hu mellett. Amennyiben Önök nem távolítják el a szegedma.hu cikkét szemléző írásukat, az Önök médiumát is feljelentem.
2018. február 8.
Botka László polgármester
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
esvány
2018-02-09 at 22:32
A francba, hogy engem senki sem akar megvesztegetni.
api01
2018-02-09 at 08:06
Fizessenek a gazdagok ! Lacikám, most lehet szépen a pénztárhoz fáradni !
olszal
2018-02-09 at 07:49
Ez bizony szar ügy Laci!(Gy.F.)
JR.Blazkovitz
2018-02-09 at 00:20
Csóró Botka Laca majd megint sírdogál ,hogy ő nem volt politikus nem is volt ott men is ismert soha Toller nevűt azt sem tudja mi az a forint és ,hogy őt rágalmazzák csúfolják meg az uzsis dobozából is kikajálta a Karigeri a reggelijét.Nagyából ilyen védekezésre lehet számítani meg ,hogy a Fidesz és különösen Orbán Viktor annyira fél tőle ,hogy ráküldi az ügyészséget a TEK-et a vörös hadsereget a nátót az iszlám államot és az egész birodalmi csillagflottát.
Névtelen
2018-02-08 at 20:20
Botkának honnan jött be Matolcsy a képbe? Teljesen megzakkant. Inkàbb lapítana, aztán csomagoljon, ha szetencséje van valami fapados járattal még megléphet.
Pocsai Imre
2018-02-09 at 18:47
Ugyan!Ebből az országból ilyesmiért csak kis halnak kell lelépni.
KARY
2018-02-08 at 18:01
valóság az ,hogy mint a volt MSZP-S ma DK-S Gyurcsány elvtársatok mondta ,jókor volt – ez is – jó helyen ,még az EU-T is meglopták ezek a sorosbérenc ,muszlimokat simogatók.
Bejla
2018-02-08 at 16:41
“feljelentést teszek a szegedma.hu mellett”
?????
Gáspár Anett
2018-02-08 at 16:27
A tények a makacs dolgok. A valóság szubjektív. 😛
esze tamás
2018-02-08 at 16:25
F. A. vallomása szerint 2004-ben történt áttörés, mert addig a Gazdasági Minisztériumban “aludtak”, a Bányavagyonhasznosító fölött őrködő tárcán nem ment át az adásvételi szerződés. A tanú szerint 2004-ben történt váltás a minisztériumban, ekkor intézkedhetett Botka és Toller. „A következőt rakták össze: a GM átadja az ingatlanokat a Pécsi Önkormányzat ingatlankezelő cégének (PVV), majd azt pályáztatás nélkül eladja a befektetőknek. Ezt a folyamatot ők végig viszik, elejétől a végéig, hiszen befolyásukkal ezt ők megtehetik (két nagyon befolyásos és erős pártpolitikusról beszélünk). Viszont ennek ára van.
Ezek szerint nem a fidesz időkben történt.
2004–jött draskovics pénzügyminiszter, és gyurcsány miniszterelnök.
2002-től botka polgármester szegeden.
HAZUDNI TUDNI KELL!
Gáspár Anett
2018-02-08 at 16:35
Hogy is volt? 😉
Az MSZP-SZDSZ ” koalíció kétszer került válságba: először 2002-ben, amikor kiderült a miniszterelnök rendszerváltás előtti titkosszolgálati működése (D-209). Ekkor az SZDSZ még bizalmáról biztosította Medgyessyt és segített pozíciójában maradni.
A második válság 2004 augusztusában következett be, amikor Medgyessy egy kormány-átalakítás során le akarta váltani Csillag István gazdasági minisztert. Az SZDSZ (akinek a jelöltje volt Csillag) erre válaszul megvonta a bizalmat a kormányfőtől, aki a közelgő bizalmatlansági indítvány elől a lemondásba „menekült”. A kormányfő előbb augusztus 25-én kívánt lemondani, ezt azonban visszavonta[1] kicsivel később viszont mégis benyújtotta; lemondását követően ügyvezető miniszterelnökként 2004. szeptember 29-éig volt hivatalban. A kormányfő utódja Gyurcsány Ferenc és első kormánya lett.”
!!!!
Nna! Akkor most már pontos idő jelzés kellene, hogy a tanú szerint mikor vették át azokat a százezreket.
Gáspár Anett
2018-02-08 at 16:40
“2002-ben, 29 évesen, Szeged polgármesterévé választották. 2006-ban – bár a kormányon lévő MSZP fő ellenzéke, a Fidesz ekkor tarolt az önkormányzatokban – Botkát újraválasztották polgármesternek. 2006-2010 között Országgyűlésben az európai ügyek bizottságának volt a tagja.
(…)
A 2010 őszén tartott önkormányzati választáson – mintegy 7%-os fölénnyel kihívójához, a fideszes B. Nagy Lászlóhoz képest – újabb négy évre Szeged polgármesterévé választották.
A 2014-es önkormányzati választáson – mintegy 22 százalékpontos fölénnyel kihívójához, a fideszes Kothencz Jánoshoz képest – újabb öt évre Szeged polgármesterévé választották.[1][2][3][4] Az új összeférhetetlenségi szabályok értelmében, győzelme miatt befejezte parlamenti pályafutását.
2002
2006
2010
2014
Mindegyik választáson polgármesterré választották!
Nem értem, hogy maga sem tudja, hogy mikor hol volt.
Gáspár Anett
2018-02-08 at 16:21
A PS nem azt állítja, hogy Botka elkövette.
A PS azt írja meg, hogy a tanú állítja, hogy Botka elkövette.
A PS hírt közöl egy másik lap híre alapján.
Brut
2018-02-08 at 15:10
Mocsok, szemét bűnbanda! Az apja Szolnokon volt tanár, olyan “jól keresett” a szaros tanári fizetéséből, minden évben új nagy értékű autója volt. Kérdésre azt válaszolta,(hazudta) a fia autó kereskedő Szegeden és onnan kapja a bemutató autókat kölcsön.
Aladin
2018-02-08 at 15:01
Ekkora szélhámos ez a Botka, igaz az MSZP. ilyenekböl tevödik össze. Gyurcsány, Simon, Czeglédi, Demszki, stb.
laja46
2018-02-08 at 14:49
Landolhatott!!! Mi ez a feltételes mód? Tudja a cikkíró, vagy nem!! Ha tudja bizonyítsa, ha nem tudja, akkor pofázzon, ha biztos benne!! Az összes fideszes szennylap csupa feltételezést közöl, ahelyett hogy a tényeket sorba szedve leírná!!!
Csak ennyire képesek???
Toth Bela
2018-02-08 at 21:47
Neked mi baja az agyadnak ? A jelenlegi tenyallast közli a hir. Amig nem zarult le a targyalas addig nem hirdetnek iteletet egy demokraciaban.
Kiveve persze a gyurcsany fele demokraciat…
laja46
2018-02-09 at 07:09
Bizonyíték? Vagy csak üres pofázás ismét???!!!
laja46
2018-02-09 at 11:50
A jelenlegi nem tényállás, hanem üres gyanusítás!
KARY
2018-02-10 at 01:22
laja46 neked is ELMENT AZ ÖSZÖD – ITT AZ INTERNETEN ÉRDEMES MEGNÉZNI.
laja46
2018-02-10 at 08:02
KARY! Öszöd, vagy nem öszöd, a Botka által ez ügyben indított kártérítési, becsületsértési per kimenetelére leszek kíváncsi! A többi csak duma!!!
Pécsi
2018-02-08 at 14:41
Nincs ebben sok újdonság legalábbis a pécsiek számára, hacsak az nem hogy a Botka is tartotta a markát. Ez az elhíresült Árkád biznisz. Egy ilyen giga bevásárló központ minden normális városban a peremen talál helyet, Pécsett éppenséggel a történelmi belvárosában, jóvátehetetlenül tönkre téve a belvárost és a sétáló utcát
Azóta sem heverte ki a város. Mindannyian tudtuk hogy ennek a gaztettnek súlyos ára volt és azt is hogy kinél landolt…
Gáspár Anett
2018-02-08 at 16:31
Érdekes, hogy Botkának arról nem közölt véleményt, hogy ki adott utasítást a rendőrségnek, hogy biztosítsa a piacon álló, külön helyrajzi számon szereplő magáningatlanok törvénytelen ledózerolását.
Arról sem közölt véleményt, hogy a helyi rendőrségen bedarálták a bizonyítékokat arról, hogy ki kérte a rendőrségtől a bűncselekmény végrehajtásának a biztosítását.
A PS helyében erről faggatnám Botkát.