Két pontszerző hellyel zárt a magyar csapat Balatonfüreden a férfiak és a nők egyszerre megrendezett 25 kilométeres...
Nagyszabású és látványos újcirkusz és táncprodukcióval ünnepli az emberfeletti teljesítményt nyújtó sportolókat, valamint a szurkolókat és önkénteseket...
Kelet-Jeruzsálemben egy tizenhét éves palesztin fiatal meghalt az összecsapásokban, amelyek a detektoros kapuk miatt kialakult feszült helyzetben...
A Fidesz Józsefvárosi Szervezete felszólítja a Szentírás alapján élőket nyíltan ócsároló Simon Görgyöt, hogy mondjon le képviselői...
Véget értek a magyar csapat számára a műugró és toronyugró versenyek a Duna Arénában. Péntek délelőtt kezdődött...
Németországban tovább emelkedett a terrorcselekmény elkövetésére hajlamosként nyilvántartott szélsőséges iszlamisták száma. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője,...
Mahmúd Abbász palesztin elnök arra kérte Washingtont, hogy vegye rá Izraelt a jeruzsálemi Mecsetek terén bevezetett új...
Az amerikai elnök jogi csapata érveket és adatokat gyűjt annak bizonyítására, hogy összeférhetetlenség áll fenn a tavalyi...
Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök...
Két hónappal meghosszabbították a Teréz körúti robbantás ügyében folyó nyomozás határidejét, mivel újabb bűncselekménnyel is meg akarják...
Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket, első...
Soványka 1–1-es döntetlent ért el a Videoton az észt Nömme Kalju ellen a felcsúti visszavágón, de mivel...
Dániában is sima vereséget szenvedett, így kettős vereséggel esett ki a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjéből....
A hágai választottbíróság 1,7 milliárd forintnak megfelelő kártérítés megfizetésére kötelezte kedden Oroszországot, amiért 2013-ban föltartóztatott egy holland...
Megkötözve magukra hagyják, brutálisan megverik, föllógatják vagy árammal sokkolják a Boko Haram terrorszervezet elfogott tagjait Kamerunban – adta...
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség budapesti szervezete nem nézi jó szemmel a tiltott önkényuralmi jelképek használatát, ezért Nacsa...
Magyar fiatalok haltak meg egy szerda éjszakai tragikus autóbalesetben Németországban. A járműben öten utaztak, a hátul ülő...
Németországban kudarcot vallottak a hatóságok az elutasított menedékkérők hazajuttatásának felgyorsításában, az idei év első felében a tavalyinál...
Az Európai Bizottság „hajtóvadászatot indított” néhány olyan közép-európai országgal szemben, amelyek őszintén és világosan beszélnek az európai...
Lenyűgözte a külfüldi résztvevőket a vízilabdatorna iránti érdeklődés úgy a férfi, mint a női tornán. A tribünök...
Összeütközött csütörtök délután egy busz és egy személyautó Budapesten, a Thököly út és a Mexikói út kereszteződésében,...
Örömmel üdvözölte, és “régóta várt, nagyszerű” hírnek nevezte csütörtökön Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának...
Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök közpénzből küldött levelet a határon túli választóknak és azt firtatja,...
Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően a kihelyezett konzuli napokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre,...
Nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá az interneten terjesztett iszlamista gyűlöletbeszéd – mondta ki csütörtöki ítéletében az...
A hetedik helyen végzett a magyar váltó a nyíltvízi úszók csütörtöki csapatversenyében a vizes világbajnokságon, Balatonfüreden. A...
Donald Trump amerikai elnök fiát, ifjabb Donald Trumpot, Jared Kushnert, az elnök vejét és Paul Manafortot, Trump...
Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a zugírászat ügyében elrendelt nyomozást a békéscsabai kistérségi ügyekkel kapcsolatban a Gyulai Járási...
Soros György 2002-ben külső támogatást nyújtott Botka Lászlónak, aki akkor Szeged polgármesteri székéért szállt sikeresen ringbe -írja...
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint kevés az esély, hogy Martin Schulz lesz a következő...
Izrael a visegrádi négyekben (V4) láthatja legfontosabb szövetségesét az Európai Unión belül – mondta Tóth Norbert nemzetközi...
Észak-Korea még mindig nem adott hivatalost választ a katonai tárgyalások megkezdésére. Dél-Korea három nappal ezelőtt javasolt katonai...
Kizárta az MSZP Móricz Eszter XV. kerületi önkormányzati képviselőt. A politikus fellebbez, de valószínűtlen, hogy ügye őszig...
Akár már a tízezer főt is elérheti a hazánkban dolgozó, harmadik országból érkezett vendégmunkások száma, azonban sokuk...
Sok látogatás követi még a mostanit, jövőre például a visegrádi négyek látogatnak Jeruzsálembe – mondta Benjámin Netanjahu...
A szicíliai maffia, a Cosa Nostra harmincnégy tagját vették őrizetbe Paolo Borsellino maffiaellenes ügyész meggyilkolásának huszonötödik évfordulóján...
Izrael és Közép-Európa, Izrael és Magyarország olyan jövőt képzel el, amelyben fontos dolgok kötik össze őket, így...
Személygépkocsi ütközött össze egy mikrobusszal Szolnok közelében szerda este, a balesetben ketten meghaltak – közölte a rendőrség...
Támogatja a kormány több libanoni, keresztény templom felújításának költségeit, a szerdai Magyar Közlönyben szereplő kormányhatározat szerint erre...
Minden politikai akadály elhárult a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a...
Bekérették szerdán a német külügyminisztériumba Törökország berlini nagykövetét, a tárca vezetője, Sigmar Gabriel pedig megszakítja szabadságát a...
Az orosz parlament alsóháza, a duma szerdán harmadik olvasásban is megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi,...
Már július végén megkezdi az Uniqa a Green Holidays – megalapozottan igényű – károsultjai részére az elmaradt...
Benjámin Netanjahu javaslatára közös, terrorizmus elleni munkacsoport jön létre a visegrádi négyek (V4) országaival – jelentette be...
Tovább folytatja a zavarkeltést és Magyarország nemzetközi lejáratását a titkosszolgálatoktól korábban kirúgott Katrein Ferenc, aki ezúttal a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS