Az Alapjogokért Központ Igazságháborúk című konferenciáján felszólalt Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, aki ismertette az...
Az yle.fi finn portál arról tudósít, hogy Sanna Marin most azt mondta, mégsem ígért vadászgépeket Zelenszkijnek, annak...
Halálosan megfenyegették a DK ifjúsági szervezetének tagját a Szálasi-emlékhely lefújása miatt, rendőrségi feljelentést tesz a Demokratikus Koalíció....
A Fox Newsnak nyilatkozott hétvégén az amerikai kongresszus alsóházának republikánus képviselője, James Comer, aki a Biden család...
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának kulcstörvényeit első olvasatban, jelentette a Jediót Ahronót...
Miközben az Ukrajnának küldött fegyverek nagy része különböző feketepiaci hálózatokon visszaszivárog Európába, addig a hazai baloldal a...
Deli Kálmán közúti közlekedésbiztonsági balesetelemző és gépjármű-közlekedési műszaki igazságügyi szakértő a Mandiner kérdésére elmondta: hazánk történetében még nemigen...
Az amerikai kormány hosszas megfontolás után, a környezetvédők tiltakozása ellenére engedélyt adott egy újabb alaszkai kőolajmező kiaknázására...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) sürgősen határozatot kell hoznia egy független bizottság felállításáról az Északi Áramlat csővezetékeken...
Az olasz kormány szerint a hírhedt orosz zsoldoshadsereg, a Wagner csoport miatt érkezik idén jóval több migránsokat...
Párizsban megkezdődött Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök tárgyalása – közölte az MTI-vel Havasi...
Az ukrán erők visszaverték az ellenséges támadásokat a Donyeck megyei Bahmut irányában, magában a városban folytatódnak a...
A visegrádi négyek formátuma olyan konzultációs fórum, amely többek között gazdasági, üzleti, kulturális eszmecserékre szolgál, de nem...
A Róma hatáskörébe tartozó tengeri övezetben kialakult migrációs helyzet miatt az olasz kormány a haditengerészetre akarja bízni...
A lehallgatókészülékek felfedezéséről a Živé.sk oldal számolt be, amelyet a Ma7.sk idéz, hozzátéve: az információk szerint Lenka...
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének,...
Popecast című podcastjában idézte fel pápasága első tíz évének jelentősebb pillanatait a 2013. március 13-án megválasztott Ferenc...
Az Oroszország által Ukrajnában kitűzött célokat jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni – jelentette ki Dmitrij Peszkov...
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint a gépjármű-felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók rendkívüli előleget nyújtanak az M1-es autópályán...
A Világgazdaság megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank jelezte: a két amerikai bedőlt hitelintézet – a Silicon Valley...
Az amerikai bankrendszer biztonságos – jelentette ki Joe Biden hétfőn, miután vasárnap este kormánya intézkedéseket hozott az...
Magyarország a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német...
A Wagner orosz zsoldoscsoport rohamosztagai több irányból támadják a Donyeck megyei Bahmutot, igyekeznek áttörni az ukrán védelmen...
Reggel kilenckor kamerák elé állt az amerikai elnök, hogy reagáljon a Silicon Valley Bank (SVB) pénteki bedőlésére....
A New York Times által megszellőztetett, messziről bűzlő elméletet karikírozta ki nemrégiben megjelent írásában Schmidt Mária. A...
Dél-Korea már nem követheti azt a célt, hogy egyszer atomfegyvermentessé teszik a Koreai-félszigetet; atomfegyvereket kell fejlesztenie az...
Nem akartak várakozni, ezért a forgalommal szemben, visszafelé indultak el az autósok az M1-esen történt szombati tömegbalesetet...
Hadházy Ákos pártnélküli politikus hivatali visszaélés miatt feljelentette Orbán Viktort. Hétfői Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy szerinte a...
Már 15 ezer pedagógus véleményezte a pedagógus teljesítményértékelési koncepciót – írta a Belügyminisztérium hétfői közleményéből. A közlemény...
A Demokratikus Koalíció (DK) az M1-es autópályán történt szombati tömegbaleset kivizsgálására szólított fel. Mustó Géza, a DK...
Még mélyebb gazdasági krízis lesz, ha ideológiai indíttatásból elvágják a kereskedelmi együttműködést az Európai Unió és Kína...
Magyarország számára Szlovénia az a szomszéd, amellyel már nagyon régóta nincs semmilyen nyitott kérdése – mondta az...
Egy tokiói bíróság perújrafelvételt rendelt el egy 87 éves férfi, a világ legrégebben halálra ítélt személye ügyében....
Szürreális pillanatoknak lehettünk szemtanúi a legutóbbi zuglói lakossági fórumon, amit azért kellett összehívni, mert néhány – a...
A Metropol megkérdezte a budapesti járókelőket, hogy mit szólnak Karácsony Gergely legfrissebb autóellenes paroxizmusához, miszerint úgy bontják...
Feloszlatja a Petőfi Kulturális Ügynökség fordítástámogatási kuratóriumát Demeter Szilárd. „Van egy határa annak, amire közpénzt áldozhatunk, ezt...
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-...
A közbiztonság és a hadsereg megerősítésére szólított fel Hszi Csin-ping kínai államfő hétfőn, a parlament előtt elmondott...
Még tart az átigazolási szezon: ma Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének váltott csapatot és...
Romániában két hónapnyi lassulás után februárban ismét enyhén emelkedett az inflációs ráta, amely éves szinten elérte a...
Sztrájk nehezíti a közlekedést hétfőn négy németországi nemzetközi repülőtéren, Berlinben, Brémában, Hamburgban és Hannoverben. A szolgáltató szektor...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 14 és egy 17 éves fiatallal szemben, akik halálra vertek...
Az Európai Unió nem meri megvédeni a külső határokat, elvesztette a kontrollt a bevándorlás felett, ezt a...
Exkluzív interjút készített az Index Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel, amelyben az összes, mostanában mindenkit érdeklő, fontos kérdés...
Borvendég Zsuzsa és Mező Gábor a lengyel fővárosban vett részt egy pódiumbeszélgetésen, Michal Przeperski történésszel, aki nem...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS