Pesti Srácok

Lepusztulnak a gyógyfürdőink Karácsony „városvezetése” alatt

Lepusztulnak a gyógyfürdőink Karácsony „városvezetése” alatt

Nem tett jót a turizmusnak az, hogy a pandémia idején Budapest gyógyfürdőit nyolc hónapra be kellett zárni. Rengeteg a meghibásodás, egyre többször szükséges nagyobb, akár teljes rendszereket érintő műszaki problémákat megoldani. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója elmondta: a gyógyfürdők állapotának romlásához többek között az új menedzsment is hozzájárult – írja a Magyar Nemzet.

A lap sorra veszi, hogy milyen állapotok uralkodnak Budapest gyógyfürdőiben, ugyanis egy éve nem nyitnak meg lezárt részlegeket, elhanyagolt állapotok uralkodnak, panaszkodnak a törzsvendégek, miközben turisták özönlenek a gyógyvíz miatt Budapestre. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a lapnak kifejtette, hogy a koronavírus-járvány idején a fürdők nyolc hónapos kényszerbezárása miatt a zrt.-nél mintegy 22 milliárd forint elmaradó bevétel keletkezett; ehhez további nehézségként jött a háború miatt elmaradó vendégforgalom (oroszok, ukránok), a kialakult energiaválság és az azóta is emelkedő infláció. Emlékeztettek arra, hogy a koronavírus-járvány előtti években a turizmusban kiemelkedő volt a vendégforgalom; a fürdők, például a Gellért és a Széchenyi fürdő 2010 és 2019 között egyetlen napra sem zárt be, így a rendszeres karbantartási munkák jelentősen elmaradtak.

Mint írták, mostanra rengeteg meghibásodás történik; sok esetben már nem elég a hibaelhárítás és a szinten tartó javítás, karbantartás, hanem egyre többször szükséges nagyobb volumenű, akár teljes rendszereket érintő műszaki problémákat megoldani. Hozzátették, hogy ezek a munkálatok már csak a szolgáltatások részleges korlátozása mellett végezhetők el, és hosszabb az időigényük is. Az üzemeltetés biztonsága érdekében a társaság rendszeresen éves karbantartási és felújítási tervet készít, amely alapján ütemezetten végzi el a szükséges javításokat, folyamatosan ellenőrzi a fürdők műszaki állapotát és működését, és hiba esetén mihamarabb intézkedik. Kiemelték ugyanakkor, hogy 2023-ban több fürdőben is nagyobb beruházások kezdődnek, ezért egyes helyeken előfordulnak majd részleges lezárások az építési munkák idejére. Ezekről a korlátozásokról a vendégeket mindig tájékoztatják – olvasható a cikkben.

A Szent Lukács gyógyfürdő szaunájának jelenlegi állapotáról a Magyar Nemzet kérdésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kifejtette, hogy az ott történt tűz során a munkatársaik által gyorsan és szakszerűen megkezdett tűzoltásnak, valamint a hivatásos tűzoltók szakértelmének köszönhetően ugyan csak lokális károk keletkeztek, a helyreállításnál azonban komolyabb rendszerhibák is kiderültek; többek között a tűz által nem érintett programszaunában probléma merült fel a vezérléssel. A szauna újjáépítése, illetve a szaunavilág szükség szerinti felújítása megtörtént. Jelenleg az újbóli megnyitáshoz szükséges próbaüzem tart, és várhatóan május közepén már ismét használni tudják a vendégek. A Lukács fürdőben mindvégig üzemeltek és üzemelnek a wellness- és termálrészlegen található szaunák és gőzkamrák. A tűzeset után a társaság érintésvédelmi szempontból minden fürdőjében felülvizsgáltatta az elektromos szaunákat, amely alapján három éves felújítási programot indított a fürdők összes szaunájának modernizálására.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.