Lengyelország az Európai Unióban eltökélten kitart az egyhangú döntéshozatal elve mellett, és nem hajlandó lemondani róla sem most, sem később – szögezte le a varsói külügyminisztérium vasárnapi közleményében.
A külügyminisztérium azzal összefüggésben fogalmazta meg közleményét, hogy olyan javaslatok jelentek meg a politikai térben, melyek szerint be kellene vezetni a minősített többségi döntéshozatalt az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai ügyeiben”
– írta Lukasz Jasina külügyi szóvivő.
A minisztérium megerősíti a Zbigniew Rau külügyminiszter által nemrég a lengyel parlamentben ismertetett álláspontot: eszerint Lengyelország az Európai Unióban fenn kívánja tartani a tagállamok szabadságát az egyhangúság elvének határozott megőrzésében azokon a területeken, ahol a jelenlegi jogi helyzet ezt garantálja, és adott esetben kiterjeszteni a konszenzus formuláját azokra az ügyekre is, ahol a jogi szabályozás megengedi a többségi döntéshozatalt”
– olvasható a nyilatkozatban. A minisztérium kiemeli, hogy a háború és béke kérdésében minden döntés a tagállamok szuverén joga. Hozzáteszi, hogy a konstruktív tartózkodás mechanizmusa lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ragaszkodjanak nemzeti sajátosságaikhoz anélkül, hogy gátolnák az unió döntéseit.
(MTI / Kiemelt kép: AFP)
Mekkelek
2023-05-08 at 12:12
Addig nem lehet megszüntetni a vétót, amíg van vétó… Szóval egy habverés az egész.
A lengyelek kétkulacsos hablatyolása meg egyre visszataszítóbb.
Grimmbusz
2023-05-08 at 08:46
“a háború és béke kérdésében minden döntés a tagállamok szuverén joga”
Ja, kivéve, ha Orbán Viktor él ezzel a szuverén joggal, mert akkor a lengyelek is fújnak-prüszkölnek. 🙂
“konstruktív tartózkodás mechanizmusa ”
a tartózkodó ország akkor kimarad a döntés kötelező végrehajtásából is? Mert ha nem, úgy nem sok értelme van…
angelblind652
2023-05-08 at 07:04
Az eu. vezetőit is le kell váltani, azonnali hatállyal. Itt is jó lenne egy szakértői testület. A választások közelegnek, így sok békát akarnak még lenyomni az országok torkán.
csakafidesz
2023-05-08 at 02:20
A lengyelek helyében óvatosabb lennék az oroszokkal szemben. Történelem ide-vagy oda, szóval egy baromi erős szomszéd (Belorusszia igazából nem elválasztja, hanem közelebb hozza az oroszokat a határukhoz.) és nincsen értelme fejjel menni a falnak. Túlságosan kiállnak Ukrajna mellett, és a végén tényleg kaphatnak a fejükre Moszkvától.
Nekik, mint közvetlen szomszédnak meglenne a joguk arra, hogy az Ukrajnában élő nagyszámú lengyelre hivatkozva -hozzánk hasonlóan- semlegesen kezeljék a dolgot. Ez nem a lengyelek háborúja.
csakafidesz
2023-05-08 at 02:12
Ennek van egy érdekes aspektusa, és ez lenne a 22.-es csapdája.
1./ Ha egyöntetű szavazást várnak el huszonvalahány országtól, nos akkor akár Albánia is megbéníthatja az egészet, ha már tag lesz.
2./ Ha csak egyesek szavazata számít, nos akkor azok akiké nem számit joggal felháborodnak.
3./ Minősített többségi szavazás az EU légkörében nem megy, mert Ld. a Sargentini jelentést, még arra is képesek, hogy öt perccel a szavazás előtt változtassanak a szabályokon.
Lényegében az Európai Unió kézivezérléssel működik olyan “vezetőkkel” mint von der Leyen, és ez tényleg minden, csak nem demokratikus.
Amúgy:
Be kellene már látni, hogy az egész elfuserált Európai Unió olyan, mint egy sántító ló. Az európai egység nem létezik, és az “európai értékek” kitétel mögött a nagy semmi van.
apro_marosan_petergabor
2023-05-07 at 22:59
A kommunisták-bolsevikok mindig szeretnék a saját javukra átírni a szabályokat.
De ezt sokan nem szeretik…
Klárika
2023-05-07 at 22:18
Jól tarolnak a másoknak is tetszö “történelmük okolta” oroszgyülöletböl. Mikor vége lesz az egész világnak, akkor is félni fognak, ha az hasznukra lesz. És mindenki félteni is fogja öket, akkor is ha nincs mitöl.
Klárika
2023-05-07 at 22:06
Már benne vannak a pakliban. Közép-európai köztes-nagyhatalmi létre van kilátásuk. Azért is mernek valamiben is ellenkezni.
Nem a barátaink, csak addig és ahol érdekközösség van.
víg gyula
2023-05-07 at 21:33
A lengyelek a barátaink!
TS
2023-05-07 at 20:57
Nem tart ki, csak addig, amíg őket is be nem veszik a pakliba.
Orientál
2023-05-07 at 20:42
Ebben is többek között egyek vagyunk a lengyel hazafi kereszténydemokrata testvéreinkkel.
2 ÉNAKI
2023-05-07 at 19:27
Mit képzel ez az Usa irányított,Ukrán imadó Eju,hogy csak úgy hipp hopp megváltoztassa az alapszabàlyt.Egyhangú döntés hozatalra van szükség,mert így igazságos,nem véletlen került az alapszabályba.Bizalmatlansági inditványt kell ellenük benyujtani.A nyugati államok vezetői,mind.le vannak fizetve,ezért nyalnak,hajbókolnak az Eu nak. Hányinger.
Tudományos libsizmus
2023-05-07 at 19:20
Majd meglátjuk.
Ha majd az USA kiáll Lengyelország mögül, ahogy szokta, ott fognak állni a lengyelek Németország és Oroszország közé ékelve.
Volt ilyen máskor is. Meg lehet nézni, mi lett a vége. Ha egyszer nem hajlandók tanulni a történelmükből.
Királytigris
2023-05-07 at 18:51
Ez a normális hozzáállás az ügyben.
Kakukk
2023-05-07 at 18:10
De közben azért közben bő nyállal, szűk szájjal az Brüsszelt is és USA-t is.