Pesti Srácok

Egy felmérésből kiderül, hogy a magyarok szerint az anyaság a legszebb női hivatás

Egy felmérésből kiderül, hogy a magyarok szerint az anyaság a legszebb női hivatás

A magyarok több mint 80 százaléka úgy gondolja, hogy az anyaság a legszebb női hivatás – derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legújabb reprezentatív felméréséből, amelyet Anyák napja alkalmából készített. A kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok több mint kétharmada szerint egy nőnek nem kell lemondania a karrierjéről az anyaság és a gyermeknevelés miatt, és közel ugyanennyien gondolják azt is, hogy a nők számára az anyaság jelenti a kiteljesedést.

Az Anyák napja egy évszázada meghatározó ünnep a magyar családok életében, először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére köszöntötték az édesanyákat május első vasárnapján. Az anyák előtt tisztelgő ünnep alkalmából a KINCS legfrissebb kutatását ennek a témának szentelte.

A magyarok döntő többsége (83%) egyetért azzal, hogy az anyaság a legszebb női hivatás. A gyermekesek közül tízből kilencen, de a gyermektelenek között is tízből heten tudnak azonosulni ezzel az állítással. Leginkább a vidéken élők és az idősebb korosztály tagjai vélekednek így.

Az emberek 80 százaléka úgy gondolja, hogy az anyaság és a karrier összeegyeztethető, bár ez nehéz feladat. Ezzel az állítással leginkább az egyedülállók és az egygyermekesek értettek egyet.

PestiSracok facebook image

A KINCS felméréséből az is kiderült, hogy az emberek 74 százaléka szerint egy nőnek fontos a gyermek a teljes élethez, 67 százalék pedig azzal is egyetért, hogy a nők számára az anyaság jelenti a kiteljesedést. Ezen két állítással egyetértők között nagyobb arányban voltak a gyermekesek, különösen a nagycsaládosok, az idősebb generációk tagjai és a községekben élők. A megkérdezettek több mint kétharmada (68%) gondolja úgy, hogy egy nőnek nem kell lemondania a karrierjéről, az életcéljairól az anyaság és a gyermeknevelés miatt, ezzel az állítással a legidősebbek és a legfiatalabbak ugyanúgy nagy arányban értettek egyet.

A válaszadók 61 százaléka szerint az édesanyák számára az otthon és a család fontosabb helyen áll, mint a munka és a karrier. A megkérdezettek mindössze egynegyede (26%) véli úgy, hogy igazuk van azoknak a nőknek, akik jó szakma vagy állás mellett nem vállalnak több gyermeket.

A válaszadók a különféle női szerepek közül első helyre az anyaságot helyezik, a válaszadók 60 százaléka szerint egy nő életében az anyaság a legfontosabb. Ezt követik az egyéb családi kapcsolatokra vonatkozó szerepek, a házastársi/társi (19%), majd a szüleiről gondoskodó gyermek szerepe (13%), és csak ezek után következnek a munkához kapcsolódó szakmai sikerek. A gyermekes válaszadók közül arányaiban valamivel többen (65%) gondolták azt, hogy az anyaság a női lét csúcsa, mint a gyermektelenek közül (45%). Legnagyobb mértékben a kisgyermeket nevelők tették az anyaságot az első helyre, 71 százalékuk gondolkodik így.

Összességében megállapítható, hogy a magyarok többsége szerint az anyaság a legszebb női hivatás, amelyet a különféle női szerepek közül az első helyre tesznek. A magyar családpolitika kiemelten fontos része az édesanyák támogatása és annak biztosítása, hogy a nők édesanyaként és dolgozó nőként is ki tudjanak teljesedni. Emiatt Magyarországon számos intézkedés segíti az édesanyákat a család és a munka közötti egyensúly kialakításában.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.