Franciaország 2022-2023 fordulójára ismét nettó energiaexportőré vált az enyhe télnek, a szélerőművek jelentős termelésének és annak köszönhetően,...
Több mint 165 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államokban tavaly a jelentősebb időjárási katasztrófák – derült...
Egy 39 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy szilveszterkor súlyos sérüléseket okozott tűzijátékkal egy hatéves kislánynak – közölte...
Közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európára, mondta Rétvári Bence. A Belügyminisztérium miniszterhelyettese az Észak-Macedóniába...
A jászberényi rendőrök egy órán belül elfogtak egy helyi férfit, aki többször rálőtt szomszédja ingatlanára -számolt be...
Szoledar és Artemivszk (Bahmut) orosz bevételéért súlyos harcok folynak az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió tisztségviselőinek keddi nyilatkozatai...
A seattle-i állami iskolák pert indítottak a technológiai óriáscégek ellen a közösségi média által okozott károk miatt....
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal indíthat nyomozást a jászberényi választás baloldali kampánytámogatásával összefüggésben – értesült a Magyar...
Minden ellenkező híreszteléssel szemben én nem kívánok részt venni az általad most bejelentett párt munkájában – reagált...
Lengyelország az amerikai kongresszustól is támogatást kér ahhoz a törekvéséhez, hogy Németországtól jóvátételt kapjon a második világháborúban...
Magyarország és Szerbia egyszerre érzi közvetlenül és súlyosan a saját bőrén az ukrajnai háború és az illegális...
Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel az ukrajnai konfliktusban – jelentette...
A háború és a szankciós válság ellenére eddig sikeresen védtük meg a munkahelyeket mind a versenyszférában, mind...
Georgia nem adja vissza Ukrajnának a Buk légvédelmi rakétarendszereket, mert 2008-ban megvásárolta, nem pedig ingyen kapta őket...
Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat – közölte a kormányszóvivő kedden a Facebookon. Szentkirályi...
Holtan találtak egy házaspárt a Zala vármegyei Kistolmácson – közölte a zalai rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon....
Meghalt Gerő András Széchenyi-díjas magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az...
Több mint ezer liter hamis mosószert találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei...
Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg ötéves kora előtt, valamint további 2,1...
Az Index ma reggel arról számolt be, hogy Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) néven jegyzik be Márki-Zay Péter új pártját....
Videóban fenyegette rakétákkal a Parlamentet egy magyar nő. Kihallgatásán azt mondta, hogy ő csak szórakoztató felvételeket készít....
Újabb leleplező nyilatkozat igazolja, hogy a dollárbaloldal továbbra is amerikai pénzekből finanszíroz hazai választási kampányokat, erről számolt...
Megdöbbentő hírszerzési jelentést idéz a német Die Welt. Eszerint az oroszok hamarosan 200 ezer új katonát küldenek...
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéshez képest a...
Legalább 17-en meghaltak Peru déli részén az előrehozott választásokat és a bebörtönzött volt elnök szabadon bocsátását követelő...
Hétfőről keddre virradó éjszaka az erős szél miatt fák dőltek a vasúti pályára és a felsővezeték-hálózat jelentősen...
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál több “minősített jelzéssel” ellátott dokumentumot, amelyeket Joe Biden elnök még hivatali idejét...
A férfiaknál a világcsúcstartó úszó Milák Kristófot, a nőknél pedig Kozák Luca gátfutót választotta meg a 2022-es...
Kórházba került Floridában Jair Bolsonaro volt brazil elnök bélrendszeri panaszok miatt, amelyek összefüggésben állnak a 2018-as választási...
A 4iG Nyrt. minősített többségi tulajdonában lévő Antenna Hungária Zrt. hitelszerződéseket kötött az MFB Magyar Fejlesztési Bankkal...
XVI. Benedek pápa elkötelezetten kereste a keresztények egységét és a párbeszédet minden jóakaratú emberrel, és ennek során...
Folytatta a munkát a Planalto-palotában Luis Ignácio Lula de Silva brazil elnök hétfőn, egy nappal azután, hogy...
A Kreml megbízik abban a tájékoztatásban, amelyet az orosz védelmi tárca nyújt – jelentette ki Dmitrij Peszkov...
A sztrájk viszont most már nem elég, a nyomásgyakorlást a kormányra folytatni kell, és mindenkinek tudnia kell,...
Számos ország, így az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége is elítélő nyilatkozatot tett közzé hétfőn, miután a boszniai...
Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával szintet lépett a magyar futball – mondta a hétfő esti M4 Sport-Az...
Az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra...
A Magyar Tornaszövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől is levélben kért segítséget Csollány Szilveszter özvegye – tudta meg...
Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság...
Ahogy az idő előrehaladtával az ukrán hátország és hadsereg egyre nehezebb helyzetbe kerül, miközben az Egyesült Államok...
A barkóscinegét választották a 2023-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított, online...
Felmentette hétfőn a prágai városi bíróság Andrej Babis volt cseh kormányfőt az úgynevezett Gólyafészek-ügyben. A felmentő ítélet...
Az ukrajnai háború nemzetközi válsághelyzetet teremtett Ferenc pápa szerint, aki a béke első számú feltételeként a globális...
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel – közölte a horvát vállalat igazgatósága...
Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS