Georgia nem adja vissza Ukrajnának a Buk légvédelmi rakétarendszereket, mert 2008-ban megvásárolta, nem pedig ingyen kapta őket – közölte kedden a tbiliszi védelmi minisztérium.
A Jevropejszkaja Pravda hírportál ukrán kiadása hétfőn közölte Andrij Kaszjanov, Ukrajna georgiai ügyvivője cikkét: a diplomata arról tájékoztatott, hogy Kijev azoknak a Buk rakétarendszereknek a visszaadását kérte, melyeket Kijev 2008-ban adott Tbiliszinek. Kaszjanov szerint Kijev azoknak a Javelin páncéltörő rakétarendszereknek átadását is kérte Tbiliszitől, amiket Georgia az Egyesült Államoktól kapott. Az ukrán diplomata szerint Washington hozzájárulását adta ehhez, és kész ellátni Georgiát korszerűbb rakétarendszerekkel.
Nem felel meg a valóságnak, hogy Ukrajna térítésmentesen adta át Georgiának a Buk rendszereket. A védelmi minisztérium 2007-ben többmilliós adásvétel útján szerezte be őket. Ez titkos szerződés volt, amelynek konkrét részletei nem állnak rendelkezésünkre.
– áll a georgiai védelmi minisztérium közleményében.
Kaszjanov tavaly december elején azt is közölte, hogy Kijev többször kérte Tbiliszit, adjon neki katonai vagy kettős rendeltetésű technikát, de kéréseit a georgiai fél figyelmen kívül hagyta. Az ukrán diplomata szerint Ukrajna elektromos generátorokat is kért Georgiától. December végén a tbiliszi kormány 25 elektromos generátort vásárolt, és ezeket átadta Ukrajnának.
Forrás és kép: MTI
Kakukk
2023-01-10 at 13:59
Mézga
A fegyverüzlet már csak ilyen. Akkor is, ha államok közt, hivatalosan megy. Ha meg nem hivatalosan, akkor főleg.
Mindenhol, nálunk is volt, van, lesz hasonló történet.
Őrnagy
2023-01-10 at 13:10
Hogy ezek a Georgiaiak (grúzok) milyen kicsinyesek! Nem adják vissza, mert kifizették! Kifizették, naés? Kapott itt valaki már pénzt bármiért is amit Ukrajnának adtak?
A Georgaiak akkor járnának el helyesen, ha mégegyszer kifizetnék, és utána ingyen odaadnák!
Ez egy igazi Európai hozzáállás lenne! Európa is ezt csinálja: ingyen önti a náci ukránoknak a pénzt és a fegyvert!
Schenkhyalfonz
2023-01-10 at 13:08
Ha a cigányok romák, akkor Grúzia miért is ne lehetne Georgia?
Ukrajna nyugati része kevés hozzáadott értékkel bír földi javak vonatkozásában, a termőföld és a még működőnek meghagyott meleg tengeri kikötők kivételével, de az utóbbiak alighanem eliminálhatóak a ruszkik által.
A munkaerő hasznos részét elszipkázták és elszipkázzák a tűzszünetet követő kitelepülési hullám során. Nem véletlenül visítanak az orosz területekre elvitt oroszok (amúgy csak az egészen hülyéknek tartják a helyi magyar sorozottakat vagy zsoldosokat magyar nemzetiségű ukrán katonáknak, meg herszoni, stb. orosz gyerekeket ukránnak) miatt, mert szükség lenne utánpótlásra.
Királytigris
2023-01-10 at 13:01
Miért nem az USA-tól, vagy az EU-tól kérnek?
márko
2023-01-10 at 12:47
nagyon jó a hozzászólásod egyetértek
@Mézga 2023-01-10 at 11:04
/
ÉS
cikkeket olvasva , mindig szemem előtt van a Gandhi 7 fő bűn listája
-GAZDAGSÁG MUNKA NÉLKÜL
-KERESKEDELEM ERKÖLCS NÉLKÜL
-POLITIKA ELVEK NÉLKÜL
-JOGOK FELELŐSSÉG NÉLKÜL
…
Hesslerezredes
2023-01-10 at 12:30
Mi a faszt “Georgia”-zunk it!!!!!
Georgia egy USA-tagállam.
Grúzia meg Grúzia.
Minket is mindenki – rajtunk kívül – Hungary-zik, Finnország is Finnland, és nem Suomi.
Egyébként meg két “lator”-állam perpatvara az egész!
Elmegy mind a kettő a pixába.
chatillon r
2023-01-10 at 11:37
georgia jobb ha nem ugrál és semleges marad, mert az orosz egyszerűen elfoglalja vagy romhalmaz lesz mint ukrajna usa érdekből.
remélhetőleg van ennyi eszük. a nato tagság ugyanis háborúba sodorhatja őket, míg a semlegesség megvédi őket az agressziótól.
Mézga
2023-01-10 at 11:04
“konkrét részletei nem állnak rendelkezésünkre” .. “védelmi minisztérium”
Tehát a védelmi minisztérium sem tud a részletekről. Na ezek az érdekes dolgok.
Nem lennék meglepve, ha hivatalosan térítésmentesen kapták volna, de valójában ukrán politikusok magánszámlájára ment az ára a rakétarendszernek. HA ez igaz, akkor a pofátlanság magasiskolája, hogy miután hivatalosan nincs adásvétel, ezért az Ukránok visszakövetelik, vagyis ki is kifizettetik aztán meg habzó fröcsögő szájjal visszakövetelik. A dolog pikantériája, hogy a vevőnél is probléma ez, mert bukhatnak az érintettek, hogy korrupcióval vásároltak fegyvereket, akár úgy is, hogy az ő számlájuk is dagad.
Elgondolkodhatnak ezen azok akik nyalják az Ukránok seggét, hogy az Ukránok bármikor képesek bárkit hátba támadni.