“Hozzuk vissza Ilariát Európába!” – ezzel a felkiáltással jelent meg Ilaria Salis propagandakiadványa, akit az európai baloldal Brüsszelbe menekítve akar felmenteni a felelősségre vonás alól, amiért a gyanú szerint Budapesten részt vett ártatlan emberek brutális megverésében. Az olasz antifa terroristanővel kapcsolatban, aki a zöld-baloldali koalíció színeiben indulna az EP-választáson, a Facebookon megköröztetett kiadvány úgy fogalmaz: “mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ilariát kiszabadítsuk a fogságból, és biztosítsuk számára a tisztességes eljárást, ezzel helyreállítva a jogállamiságot az egész Európai Unióban. Mert ez a csata nem ma csak hazánkat, de a holnap Európáját is érint .
Mint arról korábban beszámoltunk, az Europa Verde (Zöld Európa), és a Sinistra Italiana (Olasz Baloldal) koalíció jelöltként indította el Ilaria Salist a 2024-es EP-választáson, hogy Brüsszelben a baloldali EP-képviselők díszes táborát gyarapítva kivonhassa magát a felelősségre vonás elől.
A vád szerint Ilaria Salis a Hammerbande nevű, Lipcsében, Berlinben és Jénában székelő szélsőbaloldali antifa terrorszervezet tagja, akik azzal szórakoznak, hogy rajtaütésszerűen véresre vernek embereket azzal az ürüggyel, hogy azok nácik. Taktikájuk szerint a maszkot viselő horda összehangoltan, csoportosan támad a védtelen áldozatra, majd elmenekülnek. Ez történt Budapesten is, ahol a Kitörés Napjához időzítve támadtak a több európai országból érkező antifa terroristák neonácinak vélt emberekre. Az egyik véres helyszínen, a Gazdagréti téren készült biztonsági kamerás felvételen fényes nappal támadtak a bandatagok, akik közt egyértelműen egy nő is volt. A másik támadás a Bank utcában, éjszaka történt. Ott Dudog László jobboldali zenészt ütlegelték. A biztonsági kamerák felvételeit antropometria-szakértő elemezte, az alkalmazott, fejlett digitális technika alapján 90 százalékban valószínűsítik a szakértők, hogy Ilaria Salis szerepel a brutális felvételeken.
Az Ilaria Salis jelöltségéről szóló április 19-ei sajtótájékoztatón közölték, a magyarokat verő antifa északnyugat-olaszországi körzetekben, valamint Szicília és Szardínia szigetén lesz listavezető. Külön pikáns, hogy a sajtótájékoztatót tartó Mimmo Lucano Riace volt polgármestere ellen korábban eljárás indult a migránsok befogadására szánt állami források eltulajdonítása miatt: 2023-ban jogerősen, de felfüggesztetten egy év és hat hónapi börtönre ítélték. Mimmo Lucano a kampánynyitón megtiszteltetésnek nevezte, hogy Ilaria Salisszal együtt indul az EP-választásokon, hangoztatva,
mindketten törvényen kívüliek.
Ugyanitt megjelent Roberto Salis, az antifa terrorista nő apja, aki élen jár a különböző, lányával kapcsolatos dezinformációk terjesztésében és hazánk lejáratásában. A sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: Ilaria azért jelölteti magát, hogy „senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt”. Az Ilaria Salis apja által terjesztett álhírek nyomán nem is meglepő, hogy milyen tartalommal jelent meg nemrégiben a Magyarországon önkényesen embereket véresre verő, vagy legalábbis ezzel gyanúsított nő választási tájékoztatója. Az Ilaria Salissal kapcsolatos propaganda ugyanis jellemzően elhallgatja, mivel is vádolják az antifa nőt, azt sugallva: Salist a magyar hatóságok önkényesen tartóztatták le, és azóta is mostoha, embertelen körülmények között tartják. Mint a propagandairat is írja,
az olasz állampolgárságú Ilaria Salist 2023 februárja óta tartják börtönben Budapesten, olyan embertelen körülmények között, hogy az már alapvető emberi jogokat sért.
Hozzáteszik,
mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ilariát kiszabadítsuk a fogságból, és biztosítsuk számára a tisztességes eljárást, ezzel helyreállítva a jogállamiságot az egész Európai Unióban. Mert ez a csata nem ma csak hazánkat, de a holnap Európáját is érint.
A szöveg külön kiemeli, hogy azért indítják Ilaria Salist az északnyugati régióban (Piemont, Valle d’Aosta, Liguria és Lombardia) valamint Szicília és Szardínia választókerületeiben, mert itt van legnagyobb esélye kijutni az Európai Parlamentbe. A zöld-baloldali szövetség ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy el kell érniük a 4 százalékos választási küszöböt ahhoz, hogy Ilariát visszahozhassák Európába.
Vezetőkép: facebook.com
Édi
2024-05-16 at 21:54
Ide se kellett volna jönnie gyanútlan járókelőket megtámadni, akkor most nem lenne probléma a visszaút.
Mózes Zsolt
2024-05-08 at 10:19
Ha digók vért pisálnak, akkor sem szabad elengedni ezt a tetűt. Esetleg 10-15 év múlva … Mert ha előbb tennénk az Magyarország megalázása és semmibevétele lenne.
Solaris
2024-05-07 at 11:57
Ja.Véditek.
Ok.
kanigunda
2024-05-06 at 23:26
Az olasz nácítlanítónak képvizelőség lesz a jutalma.
Az orosz nácítlanítónak szankció lett a jutalma.
És így van ez ugye rendjén.
Már akinek, persze.
Királytigris
2024-05-06 at 22:11
Mielőtt kiengednék ezt a közveszélyes terrorista spinét, az összes sértett, viperákkal, boxerrel felszerelkezve rontsanak rá, és verjék agyba-főbe, mint ahogy ez az emse és gané csürhéje tette az ártatlan áldozatokkal!
Fogat fogért, szemet szemért!
Keljfel Julcsi
2024-05-06 at 19:22
Hórukk,
hogy mennyire igazad van mutatja pár példa a családból, Német sógorom azért választotta zöldeket mert ők ” tesznek valamit a klímátért “.Sokan ilyen agymosottak Németországban főleg a fiataloknál.
Az EU korrupciós ügyeiről semmit sem tudnak, Éva Kaili és sleppje a német közmédában egyáltalán nem téma.
A németekkel az baj,hogy akármennyi bűncselekményt a migránsok elkövetnek még mindig nem elég arra, hogy az AfD t választanák.
Ghandi
2024-05-06 at 19:10
Le kell rövidíteni a patkányhölggyel szembeni eljárást! 6-8 ember vascsövekkel és viperákkal felszerelve üssön rajta annyit, ami 40-60 másodpercbe belefér, aztán takarodjon Isten hírével. Kórházi ellátás nincs, összeverve kell átlökni a határon ezt a tetvet, mert ezt érdemli!
Hórukk
2024-05-06 at 18:45
A nagy kérdés az hogy mi köze a zöld politikának ehhez a gyilkos természetű emberhez.
A sejtésem az ,hogy az is csak kamu zöld párt ,olyan mint a némethonban.
Mivel a tájékozatlan jóhiszemű választópolgárnak ha jobb ötlete nincs hogy kire kéne szavazni ,így a zöldeket fogja választani ,mivel az nem lehet rossz mivel természetóvó jelszavai vannak.
Ennek okán úgy is lehet gondolni hogy a háttérhatalom kisajátította a zöld mozgalmat átverve a polgárokat és visszaélve a demokráciával.
Magyar viszonylatban is van rá bizonyíték,LMP-nek megüzente az eu zöld diktatúrája nem látják őket szívesen a társaságukban ha nem támogatják Gelgőt!
Hórukk
2024-05-06 at 18:35
Akkor ez az olasz balodali -zöld pártszövetség annyira népszerű olaszoknál ha el kell érniük a 4%-os küszöböt, mint karógeri pártja meg az mszp összefogása lenne.
Azért a szarral is lehet kampányolni meg várat építeni ,csak nem érdemes.
csakafidesz
2024-05-06 at 18:14
Gábor lovag 2024-05-06 at 15:48
Szerintem az érzékeny magyar bíróság vette a lapot és majd kap valami címkét, pl. “nem egyértelmű. hogy ő volt ott”.. és valahogy kiengedik. Ne legyen igazam!
csakafidesz
2024-05-06 at 18:11
Cika 2024-05-06 at 15:06
Hát most pontazok vannak az EU Parlamentben. Terroristák, maffiózók, tolvajok. Az Európai Unió vezetői között épeszűt és/vagy tisztességest kár keresni.
János
2024-05-06 at 17:57
Ez a patkány nem Táncsics Mihály ❗
Nem lesz egyszerű a kiszabadítása.
Vízöntő
2024-05-06 at 17:50
A nő mintha hízott volna!
Kampányfilmnek le kellene játszatni az akciójukról készült felvételeket! A választóknak tudniuk kell, egy terroristát fognak segíteni kiszabadítani a saját képviselőjüknek álcázva!
Keljfel Julcsi
2024-05-06 at 17:49
Várom a kormány nyilatkozatát az ügyről. Kérem ne bujjanak el a bíróság mögött. Mi Deutsch Tamás hozzáállása az EU nyomásra??
Mi a kormány HIVATALOS véleménye az Antifa tagjának a bűnéröl??
Mikor lesz az ítélet kihirdetése, miért várnak a választásokig?
Mind ameddig ezt nem hallom, az a gyanúm hogy a háttérben nagy disznóságok folynak. Remélem az olasz kormány nem szól bele Magyarország belügyi dolgaiba, abból már van itt elég pl. Pressman.
polizza
2024-05-06 at 17:31
Logikus2024-05-06 at 15:59
Úgy tapasztaltam, hogy sok-sok embernek fogalma sincs ezekről a dolgokról.
Arról sem, hogy Európa alapterülete 40,2%-ban ( 10.530.000km2-ből 4.233.262km2) az EU-hoz tartozó, 37,57%-ban (3.955.800km2) Oroszország -csak- európai része, és a maradék 22,23% ami nem EU és nem Oroszország.
A lakosságszám aránya viszont más. 746,4mill összesből 447,7mill az eu-s, 144,1mill az oroszo-i, a maradék az egyéb ország.
Szóval európázni csak azt ami eu-s, vagy még azt sem mind!!!! Enyhén szólva förtelmes.
Puncius Pinatus
2024-05-06 at 17:26
15 év múlva visszavihetitek!
Addig is amit a sertésnek szoktak mondani.
xyvz
2024-05-06 at 17:14
Ez a bűnöző most is Európában van kedves olasz “barátaink”,viszont a sok bevándorló miatt ti nem is sokára Afrikába érezhetitek magatokat.
saghy rozalia
2024-05-06 at 17:05
Kérdezzék a nagykövetünket, mit tesz a hiteles tájékoztatás érdekében!
Behívatták e az olasz nagykövetet?
Nagy a csend.
Ne úriemberkedjenek ott fönt, a mi bőrünkre!
saghy rozalia
2024-05-06 at 17:02
Remélem a mi kommunikátoraink állandóan nyomják a közösségi portálokon azt amit tett és ahogyan tette.
Ungarn über alles !
2024-05-06 at 17:02
ha az illetékes ügyészség és a bíróság meg akar őrizni valamicskét a renoméjából, akkor egy tapodtat sem enged semmiféle kül és belföldi állati söpredék nyomásának
majd ha letölti a mocsok ribanc az illendő részét, akkor odavihetik-ahova akarják
(leginkább az apja f*ra !)
X.Y.
2024-05-06 at 17:02
Eljárást felgyorsítani, elítélni, azt baszhatja a jelöltségét, irány Nyalocsa!
Antónia
2024-05-06 at 16:53
Az olasz NSDAP tagját kell kimenerkíteni a felelőségrevonás alól.
Tapeino T.
2024-05-06 at 16:46
A legjobb indián a halott indián! Hátravinni, megbaszni és agyonlőni, de más sorrendben!
dagonyapusztító
2024-05-06 at 16:39
Mit csinál ezekben a percekben a római magyar nagykövet?
Pizzát vagy makarónit tömköd éppen magába a nemzetközi sajtótájékoztató helyett?
gb
2024-05-06 at 16:36
Az a kérdés, hogy nem kéne Magyarországnak is valami Olaszországban lekapcsolt maffiózót elindítania mit tudom én a Borszeretők Pártja listáján, hogy ezzel mutasson görbetükröt azoknak a tetveknek?
gb
2024-05-06 at 16:34
Az a kérdés, hogy hogyan akarja a kormányunk megakadályozni azt, hogy az a nyomorult terrorista embernek és nőnek alig nevezhető féregnyúlvány mégse szabadulhasson a büntetés alól, amit bőven kiérdemelt….
TS
2024-05-06 at 16:33
Hát ha Európa Hitler meg Sztalin földrésze, már rég ott van ez a ribanc!
romlott világ
2024-05-06 at 16:27
Ez a mélyen demokratikus baloldal, mindenkit meg akarnak verni és ölni, aki másképp gondolkodik, mint ők….És ez nagyon veszélyes, a baloldali ismerőseim is kezdenek így beszélni, és mindent pontosan idéznek, amiket ezek az idióták vallanak….
aladin
2024-05-06 at 16:25
Mi magyarok is azon vagyunk de csak 8 év mulva, reméljük addig leszokik a kuncogásról. Fasiszta náci olaszok, hol van Meloni és Salvini alusznak, megnémultak.
T.rex
2024-05-06 at 16:20
Antifa faszkalapok,zöldek,barnák,lilák stb., alapvető tévedésben vagytok!Ez a förmedvény terrorista nő,most van Európában!Belgisztán,olaszisztán ,már nem a klasszikus értelemben vett Európa,hanem valami meghatározhatalan moslék!Igazi európai normáknak megfelelően, remélem rábasznak vagy tíz évet!És persze,örökre kitiltják Magyarországról!
angolpuska
2024-05-06 at 16:17
Az antifát terrorista szervezetté kell nyilvánítani.Megoldódna minden probléma, mivel azonnal börtönbe lehetne csukni őket.
Logikus
2024-05-06 at 15:59
Nahát, én eddig úgy tudtam, hogy Európa egészen az Ural hegyláncig terjed, és hogy abban Magyarország is ott van középen.
Ki gondolta volna, hogy a művelt olaszok idióták nem tanultak földrajzot ? 🙂
polizza
2024-05-06 at 15:49
Számomra végtelen mértékben undorító az ,,európázás”.
Aki nem ŐK, az nem európai.
Pedig DE!
Nekik vagy hiányos a földrajzi tudásuk, vagy nem kicsit rasszisták, ha ennyire nagyon lenéznek, leszólnak mindenkit, aki nem ŐK.
Egyébként meg valóban erőteljesen informálni kellene az olaszokat, de másokat is, hogy mi a vád ellene.
És olyan váddal bárhol máshol – normális helyen – ugyanúgy börtönben ülne. Ugyanis nem jár neki felmentés pusztán azért, mert globaloballibsi, azaz komcsi!
Igaz, Olaszo-ban megvádolás/elítélés/büntetés jár már azoknak is, akik nem tetszenek az olasz ügyészek bizonyos csoportjának, bizonyos bírói csoportnak.
Nekik ahhoz elég annyi, hogy félreállítandó az adott személy, mert útjában áll a baloldalnak.
De nálunk – bárki bármit mond is! – nem így van.
Volt ez így, lehet ha változik a hatalom, lesz is majd megint így, de mostanában nem így van.
Gábor lovag
2024-05-06 at 15:48
Ha ezt a mocskos bolsevik pribéket szabadon engedik akkor az igazságszolgáltatás arculcsapása és leköpése lenne … remélem lesz annyi esze a hatóságoknak, hogy nem adják ki ezt a férget, bár ha egy kicsit belegondolok mintha pont ilyen trükkel húzta ki magát a sittről a Gyurcsány üdvédje is
na4
2024-05-06 at 15:47
Kár erőlködni sötét, képmutató talján zöldkomcsik, komcsizöldek: a csaj itt fog rohadni a börtönben.👎
ViAM
2024-05-06 at 15:28
A legolvasottabb olasz lapokban, a netes oldalaikon is fizetett(!) hirdetésben kell közzétenni a kis digó magyarországi bűnlajstromát. Ha nem megy, más formát találni.
Plusz közzétenni – párszor már jeleztem -, hogy a magyar büntetésvégrehajtási intézetek az EU kötelező ajánlásainak megfelelően lettek kialakítva, tehát nincs sok különbség az európaiak között, kivéve a luxusbörtönöket, ahol pl. eva kaili hisztizett.
Naprózsa
2024-05-06 at 15:15
Valami nagyon hangosan kong az olaszok fejében, ha azt hiszik egy ilyen óvódás műsorral ki tudják tőlünk hozni ezt a rohadt kurvát. Viszont Soros piszkosul küzd azon, hogy ezzel is üssön rajtunk minden magyaron.
A kurvát és annak apját be kell majd perelnünk a magyar állam ellen elkövetett súlyos hazugságok miatt, mert sokkal jobbak az előzetesben a körülmények mint a világ nagy részén, beleértve az olasz maffia területeit.
Viszont egy kicsit is normálisan gondolkodó átlagember még olaszban is felteszi magában a kérdést, hogy mit keres több országgal arrébb egy olasz szajha, miért ver embereket, akármi is a nézete?
Egy nő aki emberek verésére elutazik idegen országokba annak végülis miért kellene képviselőnek lennie?
Matu
2024-05-06 at 15:12
Ezek szerint az olasz zöldek olyan Európát akarnak, ahol bárhol, bármikor szabadon meg lehet támadni embereket csupán azért, mert az elvbarátaik szerint “nácik”? Nagy kérdés, hogy ezt a brutalitást csak az antifák gyakorolhatják, vagy a szabadság nevében bárki végrehajthatja a saját ítéletét bárkin, bárhol, bármikor…?
Engem ez a hozzáállás mélységesen felháborít és az áldozatok nevében kikérem magamnak!Számomra elfogadhatatlan, hogy ma Európában egy terroristát lehet indítani EU parlamenti képviselő jelöltnek!
NON É QUESTA L’EUROPA CHE VOGLIO!!! ÉN NEM EZT AZ EURÓPÁT AKAROM!!!
2.Okoska
2024-05-06 at 15:10
Túl magas, arra gondolta leírom, mit kell tenni ezekkel az antifaß selejtekkel, de inkább csatizom @Cika előző véleményéhez, az EP (parlament) 400 soros lobbizói közé falaznám be ezeket! sms-korrupcióval együtt.
Cika
2024-05-06 at 15:06
Terroristákat az ejrópai parlamentbe, hogy ne a pesti utcán kelljen vadászniuk magyarokra!