Pesti Srácok

Kórházba került Floridában Bolsonaro bélrendszeri panaszok miatt

Kórházba került Floridában Bolsonaro bélrendszeri panaszok miatt

Kórházba került Floridában Jair Bolsonaro volt brazil elnök bélrendszeri panaszok miatt, amelyek összefüggésben állnak a 2018-as választási kampánya során elszenvedett szúrt sebével - közölte hétfőn felesége, Michelle Bolsonaro az Instagram-oldalán.

Brazíliai kezelőorvosa, António Luiz Macedo szerint Bolsonarónak bélrendszeri elzáródása lehet, de valószínűtlen, hogy műtétre lenne szüksége.

-mondta a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. Korábban egy a családhoz közel álló forrás is megerősítette, hogy Bolsonaro állapota "nem aggasztó". Bolsonaro eddig hat műtéten esett át, négy ezek közül közvetlen összefüggésben volt az ellene öt éve elkövetett támadással.

PestiSracok facebook image

A korábbi jobboldali brazil elnök több száz híve vasárnap egyszerre rohamozta meg az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság székházát. A szemmel láthatóan felkészületlen rendvédelmi erőknek közel négy órára volt szükségük, hogy visszaszorítsák és eltávolítsák a rendbontókat. Hétfőn Bolsonaro 1200 hívét vették őrizetbe, akik a főváros szívében sátoroztak, és az ideiglenes tábort felszámolták. A több mint két hónapja Brazíliavárosban táborozó tüntetők katonai beavatkozást követeltek a megválasztott baloldali Luis Ignácio Lula de Silva elnök hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.