brazília
Nincs hálózat! Ugyanazt írják az egymástól (és valóságtól) "független" propagandaoldalak - célkeresztben a BYD
A globalista (és globális) elit egyik legnagyobb vívmánya az álfüggetlenség. Naponta mondják el magukról és egymásról, hogy függetlenek, időközönként felmarkolnak egy kevés aprót az olvasóiktól, ami legjobb esetben is csak zsebpénz a milliárdos külföldi támogatásokhoz képest, majd azzal házalnak, hogy ők adományból, mikroadományból (!) nyomorognak. Közben kijelentik, hogy az ő gondolataik egyediek, és folyamatosan szidják azt, aki nem ért velük egyet. Néha azonban ezek az egyedi gondolatok összefonódnak és létrejön a kollektív borg tudat, ahol minden drón ugyanazt a vezényszót ismételgeti, miközben lelkesen bizonygatják, hogy ők valójában szabadon gondolkodnak. Mai cikkünk ezt a jelenséget hivatott bemutatni.A békéről rendeznek találkozót, erre az oroszok meglepődnek Franciaország és Svájc részvételén
A „Béke barátai” találkozót Kína és Brazília szervezte az ukrajnai helyzet megvitatására. Az eseményen való svájci és francia jelenlét sokakat meglepett, többek között Szergej Lavrovot, az Orosz Föderáció külügyminiszterét is. Lavrov az ENSZ 79. közgyűlésének magas szintű hetét követő sajtótájékoztatón adott hangot azon meglepődésének, hogy a két ország, amelyek aktívan támogatják a kijevi vezetést, részt vettek a találkozón.Mit keres egy Victor Orban nevű utca Sao Pauloban?
Az Economx arról ír, hogy a brazilok rendkívül hálásak Orban Victor szolgálataiért és az országban van is egy Victor Orban utca, bár az Sao Paulo egyik szegénynegyedében található. A lap utánajárt, hogy mi állhat az utcanév hátterében.Brazília Voldemortja betiltotta a Elon Musk platformját, az X-et
A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája, a Harry_Potter antagonista külsejű Alexandre de Moraes már akkor próbálta betiltani az X-et, amikor még Twitternek hívták. Sikerrel járt, egyelőre ideiglenesen.Ezrek tüntettek az abortusztörvény szigorítása ellen Brazíliában
Nők ezrei tüntettek szombaton a brazíliai São Paulóban egy törvényjavaslat ellen, amely gyilkosságnak minősítené és hat évtől 20 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná a terhesség 22. hete után végrehajtott művi terhességmegszakítást.Szijjártó Péter üdvözölte az ukrajnai rendezésről szóló brazil–kínai nyilatkozatot
Magyarország üdvözli az ukrajnai rendezésről szóló brazil–kínai nyilatkozatot, miután az arról szól, hogy miként lehet békét teremteni az országban, ami hazánknak maximális érdeke – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szentpéterváron.Zelenszkij szerint nem lenne egy "erős döntés", ha Joe Biden kihagyná a svájci békekonferenciát (Videó)
Joe Biden amerikai elnök még nem erősítette meg, hogy részt vesz-e a közelgő svájci békecsúcson, hívta fel a figyelmet az Euronews. Volodimir Zelenszkij arra figyelmeztetett a közelgő konferencia előtt, hogy Biden távolmaradását csak "Vlagyimir Putyin tapsolná meg". Az ukrán elnök szerint Bidentől nem lenne egy "erős döntés", ha kihagyná a svájci békecsúcsot.Egy „meleg esküvőhöz” hasonlították Macron brazíliai útját
Emmanuel Macron nemrég meglátogatta brazil kollégáját, Lula da Silvát. Mint kiderült, a Brazíliában készült fotókat „néhányan egy esküvőhöz hasonlították”. Erre Macron egy, a Kaliforniai álom (La La Land) plakátját megidéző montázzsal reagált X-oldalán.Bolsonaro két napig volt a magyar nagykövetség vendége, miután elvették az útlevelét
A New York Times írta meg nemrégiben, hogy négy nappal azt követően, hogy Jair Bolsonaro volt elnök útlevelét elvették a hatóságok, videóra vették, amint a brazíliavárosi magyar nagykövetség bejárata előtt várakozik. A volt brazil elnök két napig volt a magyar nagykövetségen, ahol a magyar nagykövettel is találkozott.Ajánljuk még