Pesti Srácok

A békéről rendeznek találkozót, erre az oroszok meglepődnek Franciaország és Svájc részvételén

null

A „Béke barátai” találkozót Kína és Brazília szervezte az ukrajnai helyzet megvitatására. Az eseményen való svájci és francia jelenlét sokakat meglepett, többek között Szergej Lavrovot, az Orosz Föderáció külügyminiszterét is. Lavrov az ENSZ 79. közgyűlésének magas szintű hetét követő sajtótájékoztatón adott hangot azon meglepődésének, hogy a két ország, amelyek aktívan támogatják a kijevi vezetést, részt vettek a találkozón.

Lavrov kifejtette, hogy különösen furcsának találta Franciaország és Svájc jelenlétét, hiszen egyikük sem tekinthető semlegesnek, különösen nem Franciaország, amely a NATO tagja. A miniszter megjegyezte, hogy mindkét ország erőteljesen támogatja Ukrajnát, sőt, Franciaország hosszú hatótávolságú fegyvereket is szállít Kijevnek, ami szerinte további kérdéseket vet fel.

Az orosz külügyminiszter elmondta, hogy a kínai szervezőktől érdeklődött a két ország jelenléte felől, akik azt válaszolták, hogy Párizs és Bern „nagyon kérték”, hogy részt vehessenek a találkozón, és végül megfigyelőként kaptak meghívást. A találkozó célja egy békecsúcs megrendezése Oroszország és Ukrajna között a konfliktus rendezése érdekében. Brazília elnökének tanácsadója, Celso Amorim szerint ez azonban egyelőre nem aktuális. A „Béke barátai” csoportban 15 ország vesz részt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Silvia Izquierdo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.