Pesti Srácok

Kivágtak több tízezer hektárnyi esőerdőt, hogy arról beszélgethessenek az esőerdő közepén, hogy meg kellene menteni az esőerdőt

Kivágtak több tízezer hektárnyi esőerdőt, hogy arról beszélgethessenek az esőerdő közepén, hogy meg kellene menteni az esőerdőt

A világ legviccesebb sztoriját fogom most elmesélni. Bár valójában nem is vicces, inkább nagyon szomorú. Vagyis ember legyen a talpán, aki tudja, hogy mit kellene erről gondolnia. Szóval több tízezer hektárnyi védett esőerdőt irtanak ki éppen és burkolnak le Brazíliában egy új, négy sávos autópálya építése miatt, ami… most figyeljenek… a 2025-ös COP30 klímacsúcs helyszínére vezet, aminek nem találtak jobb helyet, mint az esőerdő közepét! Az „Avenida Liberdade” (Szabadság sugárút) névre keresztelt nyolcmérföldes szakaszra azért van szükség, hogy a világ vezetői el tudjanak jutni oda, ahol az esőerdő védelméről fognak tárgyalni.

A Pará állam által irányított projekt ötlete már 2012-ben megszületett, ám a környezetvédelmi aggályok miatt többször is felfüggesztették. Most, hogy Greata Thunberg felnőtt és valószínűleg inkább a fiúkkal, az ivással van elfoglalva, végre meg merték tenni.

A helyi kormányzat kitart amellett, hogy az autópálya „fenntartható”. Sőt, zöld. Mondjuk az igaz, hogy nem fognak beleakadni az óriásteknősök, és a kék bálna gyomrában sem fog problémákat okozni.

A természeten kívül a helyi lakosság is magasról le van szarva, ha klímavédelemről van szó, elvégre mi köze az átlag földművelőknek ahhoz, hogy milyen az időjárás, meg hogyan alakul a természet jövője: az egyik helyi lakos a BBC-nek lenyilatkozta, hogy az útépítés miatt teljesen elpusztult az açaí-pálmaültetvénye, amely megélhetését biztosította. A kormánytól semmilyen kártérítést nem kapott, és jelenleg megtakarításaiból próbálja fenntartani családját.

PestiSracok facebook image

Egyébként nem csak a növényzetet érinti mindez, az út ugyanis kettévágja a dzsungelt, ezzel veszélyeztetve a helyi élővilágot, mivel nem fognak tudni az állatok átjutni egyik oldalról a másikra, ami csökkenti a mozgásterüket, az élőhelyük zsugorodik, és ezzel veszélybe kerül a szaporodásuk is.

De minden rendben van: a projekt részeként környezetbarát elemeket, például állatátkelőket, kerékpárutakat és napelemeket is terveznek beépíteni. Szóval minden a legnagyobb rendben van.

A COP30, az ENSZ 30. klímaváltozási konferenciája, 2025. november 10. és 21. között kerül megrendezésre Belém városában. Ja, és azért lesz ugyebár különleges, mert nem csak az esőerdőkről fog szólni, hanem az esőerdőben lesz. Ugye, hogy mennyire menő?

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.