A még éppen vegetáló LMP újbudai önkormányzati képviselője, Kreitler-Sas Máté a közösségi oldalán kezdett örömködésbe annak kapcsán,...
Szentkirályi Alexandra a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége kapcsán kereste fel Tamást, akivel egy évvel ezelőtt zoomon...
Több éven át tartó harc után két emblematikus polgári perben is a konzervatív értékek diadalmaskodtak – ami...
A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz...
Havas Henrik köntörfalazás nélkül szólt be Gyurcsánynak és Márki-Zaynak. A baloldal miniszterelnök-jelöltje és főnöke számára kéretlen jótanácsokkal...
Már a terror új formájaként is hivatkoznak azokra az esetekre, melyek során embereket vonatok alá löknek Németországban....
Veszélyben vannak az Európai Unió alapintézményei, mert nem saját logikájuk alapján működnek, hanem a Soros-hálózat befolyása érvényesül...
Schiffer András szerint „tőrölmetszett bolsevik logika” az, amikor az ellenzék azzal vádolja, hogy a Fidesz szekerét tolná....
Elfogták a drogot áruló apát és fiát, valamint az őket ellátó terjesztőt is a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó...
Undorító módszerrel csaltak egy vidéki plázamozi büféjében az eladók. Sajtóértesülések szerint a diákmunkán lévő csapat tagjai titokban...
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Oroszország olyan méretű háborút tervezhet Ukrajnában, amilyenre Európában 1945 óta nem volt...
A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) szombaton reggel házkutatást tartott Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami...
Tizenkét halálos áldozata van az ítéletidőnek Európában, és háztartások tízezrei maradtak áram nélkül szerte a kontinensen pénteken...
A francia ügyészség tájékoztatása szerint cellájában felakasztva találtak rá a Jeffrey Epstein amerikai üzletemberrel valaha jó viszonyt...
A világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport külügyminiszterei szombati közleményükben nagyon aggasztónak nevezték, hogy a szembenálló felek...
A németek és a franciák is Ukrajna azonnali elhagyására szólították fel állampolgáraikat, azokat pedig, akik továbbra is...
Ronny Jackson texasi republikánus képviselő a Fox Business üzleti televíziós csatornán megerősítette, hogy kognitív teszt kitöltését kéri...
Király Júlia, az MNB volt alelnöke a továbbiakban nem vállal nyilvános szereplést az ellenzék kampányában – írta...
Az Európai Bizottság polgárvédelmi mechanizmusán keresztül a lakosságot támogató alapvető fogyasztási cikkeket és eszközöket tartalmazó gyorssegélyt nyújt...
Itt valami nem stimmel: miközben Márki-Zay Péter két ostobázás között folyamatosan arról beszél, hogy szétlopták az országot,...
A választási részvételüket biztosra ígérő magyarok többsége nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió (EU) beleszóljon...
A baloldalnak továbbra sem erőssége a földrajz. Miután a főpolgármester összekeverte Észak- és Dél-Budapestet, talán nem meglepő,...
A Predator Catchers (Ragadozóvadászok) Indianapolis néven ismert, amatőr bűnüldöző csoport YouTube-oldalán tett közzé egy videót, amin a...
Az orosz Nyomozó Bizottság vizsgálatot indított szombaton annak az esetnek a kivizsgálására, amelynek során állítólag egy ukrán...
A disznóvágás a magyar élet egyik ünnepe, amely az egész éves, mindennapos kemény munka eredménye, a következő...
Lázár János legutóbbi utcafórumán egyszerű üzenettel oktatta ki a baloldal önjelölt messiását arról, hogy milyenek is a...
Bár a baloldal igyekszik fenntartani kulturális diktatúráját, egyre több közéleti személy meri felvállalni, hogy a konzervatív kormányt...
Moszkva szándékosan támaszt teljesíthetetlen követeléseket a NATO-val szemben – jelentette ki szombaton Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség...
Bár az amerikai jóslatok ellenére az orosz invázió továbbra sem történt meg, Washington még mindig fenntartja azt...
Varga Mihály is részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó fórumán. A pénzügyminiszter szerint...
Az NBC értesülései szerint hamarosan amerikai katonák érkezhetnek Magyarországra. A hírcsatorna az amerikai védelmi minisztériumra alapozta a...
Nem Oroszország a felelős az ukrán kormányzati és banki honlapokat ért kibertámadásokért – közölte szombati Twitter-üzenetében a...
A Közbeszerzési Hatóság is megindította az eljárást a momentumos Cseh Katalinhoz köthető céghálóba tartozó cégekkel kapcsolatban –...
A kormány által elért gazdasági növekedésnek köszönhetően az ápolóknak is egyre több pénz jut: 2010 óta átlagosan...
A szankciós politika kudarcot vallott, csak ellenségeskedést szít, ehelyett fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán európai integrációját, ez...
A gépház működik, a kassza csörög, mindenkinek van munkája, tehát nem szükséges pályát módosítani, a jövőben azonban...
Több példa is volt már rá, hogy a baloldalnak nem számít, kivel szövetkezik: minden fenntartás nélkül támogat...
A jelenlegi feszült politikai helyzet ellenére sem tesz le Ukrajna a 2030-as téli olimpia megrendezésének tervéről –...
Karikó Katalin kapja a Szegedért Alapítvány idei fődíját; a civil szervezet elismerését gálaműsoron adják át az 1879-es...
Magyarország élre törhet a régió turizmusában – írta a szombati Magyar Nemzet. A lap kiemelte, hogy a...
Gyurcsány Ferenc megmondta: a párbeszédes Szabó Tímeáé a budapesti 10-es választókerület. Bús Balázzsal, a Fidesz–KDNP jelöltjével beszélgettünk...
Tiltakozik a Mazsihisz az ellen, hogy 2022. február 19-én a Mi Hazánk Mozgalom választási rendezvényt fog tartani...
Miközben néhány kutatóintézet szinte hétről hétre teszi közzé a pártok támogatottságára vonatkozó és egyéb tematikus közvélemény-kutatásait, a...
Mind a 106 választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz–KDNP jelöltjeit az áprilisi országgyűlési választásra – jelentette be a...
Mindennaposak az illegális migránsok támadásai a magyar rendvédelmi szervek ellen a határon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS