Pesti Srácok

A magyar ápolók is egyre jobban részesülnek a gazdasági növekedésből

null

A kormány által elért gazdasági növekedésnek köszönhetően az ápolóknak is egyre több pénz jut: 2010 óta átlagosan háromszorosára emeltük az ápolók bérét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a kormány köszönetet mond minden magyar ápolónak, akik a második éve tartó koronavírus-járványban rendkívüli munkát végeznek a betegek ellátásában és az oltási programban is.

– írták. A tárca hangsúlyozta, hogy 2010 óta a kormány több ütemben emelte az ápolók bérét, amelynek köszönhetően átlagosan több mint a háromszorosát keresik annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt. Februárban több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozó kapta kézhez emelt bérét, az ápolók alapilletménye ugyanis januártól újabb 21 százalékkal emelkedett. A 25 év alatti szakdolgozók fizetését a béremelés mellett a jövedelemadó-mentesség is jelentősen megemelte.

PestiSracok facebook image

– sorolta a minisztérium. Az ápolói pályára készülő fiatalokat már tanulmányaik alatt ösztöndíjakkal támogatják; a középiskolás fiatalok havi negyvenezer forintos, a felsőoktatásban ápolói mesterképzésben tanulók félévente akár 640 ezer forinttal ösztöndíjat kapnak – tudatta a tárca.

– áll a tárca közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán