ápolók
Takács Péter: kevesebb mint egy év leforgása alatt több mint 40 százalékkal emelkedik a szakdolgozók alapbére
"A Belügyminisztériumnak az a célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen az ágazatban" – jelentette ki a bérnővérek alkalmazásának megszüntetéséről a tárca egészségügyi államtitkára. Takács Péter a Magyar Nemzetnek adott interjúban hangsúlyozta: ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt, a munkaerő-közvetítő cégek kvázi kizsákmányolták a szakdolgozókat. Az államtitkár kiemelte, a kormány közel negyvenezer betegnek nyújtott segítséget január elsejétől, amikor tovább bővítette az államilag támogatott gyógyszerek körét. "Ez nagy dolog, hiszen a rendkívül rossz nemzetközi gazdasági helyzet ellenére is tudták ezt biztosítani a költségvetésből" - mutatott rá. Az államtitkár kitért még az új háziorvosi ügyeleti rendszerre, az ágazatban dolgozók béremelésére, valamint a várólisták hazai helyzetére is.Zajlanak az egyeztetések a jövő évi ápolói béremelésről
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-t.A napokban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók
Az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi, 18 százalékkal magasabb bérüket a napokban kapják kézhez – mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára.Júliustól 18 százalékkal nőhet az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területén dolgozók bére
A Belügyminisztérium 2023. júliusától egységesen 18 százalékos alapbéremelést javasol az ápolóknak és emelni javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók bérét is - írja közleményében a Belügyminisztérium. A lépés 108 ezer embert érint.Két év alatt akár az 55 százalékot is elérheti az ápolók bérnövekedése
Ismét emelkedik az egészségügyi dolgozók bére: az orvosoké január 1-től 11 százalékkal, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bérét pedig két lépcsőben emelik. Konkrét számok erről még nem jöttek ki, csak azt lehet tudni, hogy a kormány terve szerint 2024-re az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére eléri majd az orvosi átlagbér 37 százalékát. Az InfoRádió több szakmai szervezetet is megkérdezett a témában. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta, az ő számításaik szerint az ápolók összesen 33–55 százalékos béremelést kaphatnak két év alatt.Rétvári Bence: januárban tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére
A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is - mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.A jó egészségügy a dolgozók megbecsülésével kezdődne
Történt, hogy az orbánc nevű alattomos fertőzés egy brutálisan hirtelen csapással leterített, így a szerkesztőségi íróasztal mögül pikk-pakk, azaz pár nap otthoni szenvedés után 10 napra kórházba kerültem. Mivel odafönt, különböző okból, nem élhetik meg azt a luxust, hogy személyesen tesztelhetnék a körülményeket, és az olvasók is írnak jót is, s rosszat is a magyar egészségügyről, úgy gondoltam, hasznos lesz, ha én is leírom a tapasztalataimat.A magyar ápolók is egyre jobban részesülnek a gazdasági növekedésből
A kormány által elért gazdasági növekedésnek köszönhetően az ápolóknak is egyre több pénz jut: 2010 óta átlagosan háromszorosára emeltük az ápolók bérét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a kormány köszönetet mond minden magyar ápolónak, akik a második éve tartó koronavírus-járványban rendkívüli munkát végeznek a betegek ellátásában és az oltási programban is.Ajánljuk még

















