Azok, akik a nem működő “közszolgáltatásokról” köpködnek amúgy Magyarországon élnek?

Egyre gyakrabban jön velem szemben ellenzéki megmondó emberek jóvoltából az a tényközlés, hogy minek a tiszás lebukásokkal, hazugságokkal foglalkozni, hiszen van ennél fontosabb dolog is, ugyanis hazánk már gyakorlatilag ott tart, hogy nem elég, hogy mindenki mélyszegény, de már a közszolgáltatások sem működnek. Dévényi Istvánoktól Konok Pétereken át Csintalan Sándorokig egytől egyik telefröcsögik a médiát, hogy Magyarország már gyakorlatilag csak az “Orbánék lopásának” helyszíne, ezen kívül egy élhetetlen hely, ahol gyakorlatilag összeomlott a közszféra, a betegek hiába várják az ellátást, a diákok üres iskolákba járnak be, a városokra pedig zombi apokalipszishez hasonló kihaltság, káosz és romhalmaz jellemző. Legalábbis ezt jelentené az, amit ezek a nagyon hangos balliberális megmondó emberek harsognak napi szinten. Aki nem így látja, az pedig minden bizonnyal fideszes agymosott…Vélemény.
A közszolgáltatás és a (közszolgálatot is magában foglaló) közszféra fogalmát sok esetben összekeverik: pedig eltérő a funkciójuk és a jogállásuk is. Tágabb értelemben a közszféra a nyilvánosságot, a szólásszabadság jogát jelenti. A közszféra (állami szektor) közszolgáltatásokból és állami vállalatokból áll össze. Gazdasági-társadalmi értelemben a közszféra közszolgálati alkalmazottak köre: az állami, és az önkormányzati költségvetési szerveknél közfeladatot ellátó foglalkoztatottakat jelenti. A közszférába tartoznak a köztisztviselők, bírók, ügyészek és közalkalmazottak: például a közoktatásban, a közegészségügyben és az állami adminisztrációban dolgozók.
A definíció szerint tehát van sok-sok ember ebben a bizonyos közszférában, akik munkájukkal a közszolgáltatásokat nyújtják. A hangos balliberális megmondó emberek szerint ők azok az emberek, akik vagy nem léteznek, vagy - nem én állítom, hanem a Csintalan Sándorok állításaiból következtetem ki - munkájuk semmit sem ér, hiszen konkrétan kimondják róluk, hogy amit csinálnak az nincs.
Ilyen munkákat végző emberek például az ápoló, a védőnő, a takarító, az óvodapedagógus, a bölcsődei dajka, a falugondnok, a tanár, az orvos, a közterület-felügyelő, a mentős, sőt még a rendőr is. Ezek csak néhány példák azok közül a foglalkozások közül, amelyek a közszférában nap, mint nap segítik az emberek életét, ha kell fejlesztik, ha kell megmentik, ha kell ápolják, ha kell gondozzák az emberek életét. Az ezeket a munkákat ellátó emberek mindennapi tevékenységére mondják jelenleg a kormányra köpködő balliberális okostojások, hogy nem létezik, már nem csak összeomlóban van, hanem össze is omlott, a munka hiányában pedig hazánk már-már gyakorlatilag élhetetlen. A gyerekedet inkább vidd Romániába tanulni, de még Ukrajnában is jobb - szerintük - a helyzet mint itt, ebben a szörnyű “diktatúrában”. A Dévényi Istvánok szerint a rendőrök nem megvédenek, hanem agresszívan lépnek fel az emberek ellen mert “rendőrállam”, szülni, meg betegnek lenni meg ne is próbálj meg itthon…Harsogják mindezt ők, a nagyon okos ellenzéki beszélőfejek, akik szerint a megoldás a problémára egyedül csak Magyar Péter lehet, s amint ő kerülne hatalomra hirtelen minden tökéletesen működne, ahogy működött 2010 előtt is.

Minderről természetesen ők is tudják, hogy hazugság, dehát muszáj nekik ezt mondani, mert gyűlöletet nem fog senki helyettük kelteni a magyar emberek között. A piszkos munkát el kell valakinek végezni. Az utat ki kell valakiknek taposni Magyar Péter diktatúrája kormánya előtt, hogy aztán lehessen mondani: “csak azért kell most meghúzni a nadrágszíjat, mert az elmúlt 15 évben ORBÁN!!!”
A gyűlöletkeltés éket ver a magyar emberek között és ezt az ellenzék jól tudja és ki is használja
A balliberális beszélőfejek pofátlan hazudozása a nem működő közszféráról nem az Orbán-kormányt minősíti, hanem a közszférában mindennap dolgozó embereket. Azok az ápolók, akik hétfőtől vasárnapig kemény munkával dolgoznak azon, hogy egy beteg mihamarabb felépüljön, azok a mentősök akik halált megvető bátorsággal rohamoznak be egy gyermeket a Heim Pál Gyermekkórházba, azok az emberek, akik becsületesen szedik össze a szemetet az utcáról, azok a tanárok, akik minden nap lelkesítik a gyermekeket és tesznek a fejlődésükért, és azok a védőnők, akiket tanácsért a nap bármely szakában felhívhat egy kezdő aggódó édesanya, igenis léteznek. Igenis Magyarországon dolgoznak, igenis a magyar emberekért tesznek nap, mint nap. Azok a gyermekorvosok, és ápolónők, akik egy állami kórházban 2023 telén megszületett kisfiam életét megmentették szintén egy olyan rendszer részesei, ami ezek szerint a rosszindulatú megmondó emberek szerint nem létezik. Ha nem léteznének közszolgáltatások ma Magyarországon, akkor most nagy valószínűséggel sem én, sem pedig a kisfiam nem élnénk.
De megemlíthetnénk még azoknak a mentősöknek a munkáját is, akiket épp a minap igyekezett a Tisza TikTok doktora igyekezett lejáratni. Persze, ha az ügyeletes Horn Gáborok állítása igaz volna, akkor most a mentősök munkáját sem lehet minősíteni, hiszen nem létezne ilyen. (Mindegy is, a logika nem az erősségük.) Szóval Kulja doktor éppen azzal próbálta lejáratni az emberek életét napi szinten megmentő “közszolgák” munkáját, hogy “szemetes zsákokba csomagolják” a sürgősségi ellátásra szorult hajléktalanokat. Természetesen a történet ezúttal is csak nettó hergelés és gyűlöletkeltés volt, hiszen a választ hamar megkapta arra, hogy az áldozatos munkájukat végző mentősök miért járnak el ezekben az esetekben úgy ahogy. Ez az eset is egy példája annak, hogy ők nem “szakpolitikusok” és a hazájukért aggódó emberek, hanem jól fizetett hergelők és gusztustalan hangulatkeltők. Pont mint az ügyeletes Nagy Józsefek.
Természetesen nem állítom, hogy ezek az emberek mind tökéletes munkakörnyezetben, arányos fizetésért és hibátlanul dolgoznak. Számtalan dolog van, amin lehet és kell is javítani gyakorlatilag folyamatosan. De éppen ezért kellene a tavalyi választáson a Tisza Pártot az Európai Parlamentbe bejuttató magyaroknak elgondolkoznia azon, hogy kiket is bízott meg azzal, hogy képviselje hazánkat. Azok a tiszások, akik Strasbourgban és Brüsszelben ülnek már nem is titkolják, hogy nekik az a céljuk, hogy a magyarok valóban ROSSZUL éljenek, mert ezzel az ő pártjuk megerősödik. Ha rajtuk múlik a közszolgáltatások valóban el fognak tűnni hazánkban, ugyanis ki tudja, hogy meddig képesek elmenni a hatalomért. Szerencsére azonban egyelőre még csak messziről árthatnak a magyaroknak (és ezt meg is teszik) a magyar parlamentbe még nem tették be a lábukat. Ez jó lenne, ha így is maradna…
Így húsvét idején tehát arra szeretném rávezetni a kedves olvasót, hogy legyen türelmes és értékelje mindazt a szolgálatot, amit a közszférában dolgozó emberek tesznek érte. Nem mindig tökéletesek, nem mindig pontosak és nem mindig kellemesek, de ők is emberek, akik megérdemlik, hogy lássuk és elismerjük a munkájukat. Azoknak, akik pedig arról hazudoznak, hogy a közszféra dolgozóinak munkája nem létezik és semmit sem ér, inkább nem kívánok semmit.
(Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)