gyűlöletkeltés
Azok, akik a nem működő “közszolgáltatásokról” köpködnek amúgy Magyarországon élnek?
Egyre gyakrabban jön velem szemben ellenzéki megmondó emberek jóvoltából az a tényközlés, hogy minek a tiszás lebukásokkal, hazugságokkal foglalkozni, hiszen van ennél fontosabb dolog is, ugyanis hazánk már gyakorlatilag ott tart, hogy nem elég, hogy mindenki mélyszegény, de már a közszolgáltatások sem működnek. Dévényi Istvánoktól Konok Pétereken át Csintalan Sándorokig egytől egyik telefröcsögik a médiát, hogy Magyarország már gyakorlatilag csak az “Orbánék lopásának” helyszíne, ezen kívül egy élhetetlen hely, ahol gyakorlatilag összeomlott a közszféra, a betegek hiába várják az ellátást, a diákok üres iskolákba járnak be, a városokra pedig zombi apokalipszishez hasonló kihaltság, káosz és romhalmaz jellemző. Legalábbis ezt jelentené az, amit ezek a nagyon hangos balliberális megmondó emberek harsognak napi szinten. Aki nem így látja, az pedig minden bizonnyal fideszes agymosott…Vélemény. A sima háború már kevés, előre a vallásháborúba!
Immár több szálon fut a Robert Fico elleni szerdai merénylet ügye, hiszen van maga a lövöldözés és a merénylő igencsak zavaros személye, akit mindenki a saját politikai meggyőződése szerint próbál belegyömöszölni valamilyen skatulyába, holott a legvalószínűbb elsődleges magyarázat, hogy nem teljesen épeszű, és ennyire megbolondította a médiából nagykanállal behabzsolt gyűlölet. A másik történetszál a politikusoké, akik a kormányoldalon haragszanak, az ellenzéki oldalon pedig általános felelősséget próbálnak megállapítani a merényletért. A harmadik szál pedig a közvélemény amúgy sem rózsás lelki-szellemi állapota, amelyre még egy jókora lapáttal rátesz ez a történet. Utóbbi pedig Magyarországon is jócskán hat, ráadásul ezelőtt sem volt ismeretlen. Túlságosan elnézőek voltunk
A liberális szólásszabadság dzsungelharcosainak komoly fejtörést okozhat, hogyan tudják majd hergelni saját olvasóikat, szavazótáborukat az ellenzéki propagandagépezetben, ha a kormány valóban lépéseket tesz annak érdekében, hogy jogilag kordában tartsa a "véres kommentszekciót". Kocsis Máté tegnapi kijelentése vélhetően sokként éri azokat, akik hobbiszinten fenyegetik a jobboldali közösség tagjait, akiket nem tisztelték emberi mivoltukban, nem foglalkoztak azzal, hogy besározzák a nevüket, sőt, már a gyermekeik, családjuk biztonságával sem törődve indítanak lejárató hadjáratot bárki ellen. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.