Pesti Srácok

Bajnai Gordon aktivistái szellemi fogyatékosoknak, analfabétáknak és marháknak titulálták a vidéki, kormánypárti szavazókat

Bajnai Gordon aktivistái szellemi fogyatékosoknak, analfabétáknak és marháknak titulálták a vidéki, kormánypárti szavazókat

Jórészt a falvak és a községek lakossága elleni gyalázkodásban merülnek ki azok a beszámolók, amelyeket a Bajnai Gordon-féle 20K22 szavazatszámlálói tettek közzé a választás után. Legtöbbször analfabétának, alkoholistának és önálló akarat nélküli zombiknak állították be a vidékieket, akiket a dehumanizáló jelzők széles skálájával illettek, és volt olyan aktivista, aki marhákhoz hasonlította őket – számolt be a Magyar Nemzet.

Az egykori szocialista miniszterelnök, Bajnai Gordon által gründolt 20K22 szavazatszámlálói a választást követően a Facebookon tették közzé az élménybeszámolóikat, amelyekben gyakorlatilag egymásra licitálva gyalázzák a vidékieket, primitívnek, ostobának és tudatlannak állítva be őket. Mindeközben a cigányságnak és más kisebbségeknek is jutott egy-egy gyűlölködő kijelentés.

– írja az egyik, Valéria nevű aktivista. A nő szerint sokan nem tudták elolvasni a szavazólapokat, amelyet „értelmezni aztán végképp nem voltak képesek”. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Egy másik szavazatszámláló gyakorlatilag értelmi fogyatékosként írta le egy Somogy megyei falu népességének jelentős részét. Szerinte

Majd arra célozgatott, hogy a helybéli nők függőségekkel küzdenek,

A középkorúakat pedig emberi roncsokként láttatta:

A jobboldali szavazatszámláló társairól pedig leereszkedő, vállveregető stílusban írt:

A 20K22 másik delegáltja egy dél-alföldi községbe látogatott el; egynapos tevékenysége alapján a voksukat leadók túlnyomó többségére sütötte rá az analfabetizmus bélyegét.

– írta a bejegyzésében. Ezután egy lóugrással az egész országra kiterjesztette a lesújtó véleményét:

A náci vidékiek...

Elképesztő módon a vidéki lakosság egészét állította be erkölcsileg alávalónak egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település küldötte, gyakorlatilag nácikként utalt rájuk:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.