gyűlöletkeltés
Tüntetésen szólítják fel lemondásra csütörtökön a rasszista, kereszténygyűlölő Niedermüller Pétert Erzsébetvárosban
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének elnöksége tüntetést szervez Niedermüller Péter, a DK alelnökének, Erzsébetváros polgármesterének rasszista és keresztényellenes gyűlöletbeszéde miatt. Január 30-án, csütörtökön 17 órára, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé (Budapest, VII., Erzsébet krt. 6.) várják azokat, akik kiállnak önmagukért, Magyarországért és a keresztény Európáért. Mint ismert, Niedermüller Péter az ATV-n "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket. Azóta sem kért bocsánatot, sőt, ugyancsak az ATV-n büszkén közölte, hogy nem is fog. Hozzá csatlakozott a baloldali ellenzék, akik ugyancsak nem határolódtak el tőle, sőt, Bősz Anett csupán szerencsétlen mondatnak minősítette a PestiSrácok.hu érdeklődésére a gyurcsányista Niedermüller monológját; Karácsony Gergely szerint Bayer Zsolt és a Fidesz szándékosan félreérti a DK-s alelnök szavait. A tüntetésre a szervezők minden olyan egészséges értékrendű polgár megjelenését várják, akik tűrhetetlennek tartják a kirekesztő gyűlöletpolitikát. Felszólal: Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi elnöke, Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár és Bayer Zsolt publicista. A műsorvezető pedig Huth Gergely lesz. Kettős mérce, avagy így működik az ellenzéki gyűlöletpropaganda Facebook-támogatással
Miközben a keresztény, jobboldali érzelmű felhasználók bejegyzéseit sorra törli a Facebook, sőt egyre gyakoribban büntetik korlátozással, letiltással, profiljuk törlésével a nemzeti gondolkodású magyar facebookozókat, addig szinte teljesen természetes, hogy az ellenoldalnak, a balliberális gyűlöletpropagandát terjesztőknek mindent lehet. A minap Kapás Boglárka olimpikon úszónk oldalát szállták meg a gyűlölködők. A sportolónak annyi volt a bűne, amiért cenzúrázatlanul szórhatták rá a szitkokat, hogy oldalán megosztott egy fotót, amelyen Orbán Viktor miniszterelnökkel látható. Az úszónő esete már a sokadik olyan eset, ahol tetten érhető a baloldalról érkező és a Facebook által segített, támogatott szervezett zaklatás. Cikkünkben több olyan esetet is bemutatunk, hogyan "szálltak rá" tömegesen az ellenzéki bérkommentelők jobboldali érzelmű emberekre. Megmutatjuk azt is, melyek azok a gyomorforgató megjegyzések, fenyegetések, amelyeket a magunkfajtának nap, mint nap el kell tűrnie a közösségi médiában, mivel a Facebook szerint az nem ütközik a közösségi elvekbe. Rasszizmussal vádolt nagyvállalatok ölik egymást gyűlöletkeltés miatt
Meghatározó óriásvállalatok fenyegetőznek, hogy eltávolítják a reklámjaikat a Google és a Facebook felületeiről, amennyiben a tech-óriások nem hajlandóak többet tenni annak érdekében, hogy kiszűrjék a gyűlöletkeltő tartalmakat, és ha nem tudják jobban óvni a gyerek erkölcsi biztonságát. Elsőként az Unilever jelentkezett be, hogy megbünteti az említett cégeket, ami már csak azért is érdekes, mert éppen őket vádolták meg nemrég azzal, hogy a Nestlével kézen fogva felelősek a szumátrai esőerdők kiirtásáért, az ottani pálmaolajért cserébe. Jól látszik, a nagyvállalatoknál is áll a bál, a Google a napokban állt be a pakisztáni melegellenes kampányba, szóval nem igen lehet tudni, ki kivel van. És hol vannak ilyenkor a Ligetvédők? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.