
Mindennaposak az illegális migránsok támadásai a magyar rendvédelmi szervek ellen a határon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken, az M1 aktuális csatornán. Bakondi György azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a rendőrség pénteken nyilvánosságra hozott a honlapján egy felvételt, amelyen migránsok percekig dobálják husángokkal a déli határvédelmi kerítésnél a határt őrzőket.
Bakondi György szerint jelentősen nőtt a támadások száma, és a felvétel azért is figyelemre méltó, mert ha az ember csak olvas vagy hall róla, nem is tudja elképzelni, milyen agresszióval, milyen féktelen erőszakkal szembesülnek a katonák, rendőrök a határon. Hangsúlyozta, hogy az erőszaknak két változata van: az egyik a határbiztonsági létesítmények műszaki berendezései, például a kamerák ellen irányul, míg másik formája a határ biztonságáért felelők elleni támadás. Kitért arra, hogy egyre veszélyesebb eszközökkel történnek a támadások, botokkal, késsel, sok esetben csúzlival.
Ezek súlyos sérülést is okozhatnak
– mondta Bakondi György. Hozzátette: a védekezésben részt vevők megfelelő felszerelésben látják el szolgálatukat, hogy minimálisra csökkentsék a sérülés veszélyét. Bakondi György elmondta: idén, csütörtök éjfélig már húszezer határsértőt és 160 embercsempészt fogtak el. Ebből arra lehet következtetni – fűzte hozzá –, hogy a tavaszi idő kezdetével az illegális migráció növekedésére kell számítani.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Bukohill
2022-02-19 at 18:25
Talán mégsem az a helyes eljárás, ha továbbra is leülünk a sarokba és ott pityergünk.
Ha esetleg ez a takony nem látná, a védelmünk módszeres felmorzsolása zajlik.
Lászlo54
2022-02-19 at 13:40
T Orientál ha a határ közelébe élnél meg látnád a valóságot!!
Orientál
2022-02-19 at 11:37
…. Amikor egy ciprusi muszlim vezényelte a magyar országhatár jogtalan áttörésüket átlépésüket a muszlim bandájának , akkor azt se hazudja ide valaki hogy a szerb határőrség nem tudott rögtön már a megszervezésekor erről a magyar állam elleni megtámadásról. Miket lejjebb követelnek egyesek azok azok az uszítók akik azt akarják hogy átlőjünk és Sorosék azonnal akcióba is léphetnek.
Orientál
2022-02-19 at 11:23
Inkább úgy lehet a szerbek felől betolakodó migránsok szerbiai helyzetüket jellemezni hogy a szerbek egyszerre két hangszeren játszanak. Mert nekem ne mondja senki hogy a szerb illetékesek nem látják ahogy létrákkal közlekednek hazánk felé a migránsaik ,szerbek kutyaszorítóban vannak mert amiket Boszniában műveltek na az együtt a sztálini kommunizmus és a hitleri fasizmus.
Orientál
2022-02-19 at 11:11
Lajos Amire te uszítasz arra várnak Soros gazdádék.
Orientál
2022-02-19 at 11:09
Lászlo54 Ne legyél ilyen sötét , mert ő nem a Karácsonyod több mint 50 parazita tanácsadóinak az egyike.
Lászlo54
2022-02-19 at 10:53
Bakondi elvtárs már k…..a uncsi, a heti politikai szeminárium nem pofázni,határozottan fellépni!!!
Girolámo
2022-02-19 at 07:09
Meg kell egyezni a szerbekkel,hogy a gumilövedékkel egyes lövést ,amit csak támadókra alkalmazunk,ne tekintsék határrendsértésnek.
Lajos
2022-02-19 at 07:01
És? Mit teszünk? Meghívjuk őket habos kávéra sütivel és kísérgetjüj őket mint eddig, v. elkezdünk végre valahára úgy viselkedni ahogyan határőröknek kell. MEGVÉDJÜK A HATÁRT. Nem bent kergetjük az ország szívében amikor már akár bűncselekményeket is vérehajthattak az érinthetetlenek.
na4
2022-02-19 at 07:01
Nem lamentálni kell, hanem keményebb eszközöket kell bevetni. Ez támadás, invázió Magyarország ellen, jogunk van védekezni. Vízágyú, könnygáz minimum.