
A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Szijjártó Péter elmondta, hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, ahol kiállításokat, előadásokat is tartanak a helyi magyarság részére. A tárcavezető hangsúlyozta, Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de eddig a városban nem volt igazán méltó otthona a magyar kultúrának, a magyar közösségnek, a magyar identitás megőrzésének. A kabinet egy nagy, ikonikus épületet vásárolt meg “annak érdekében, hogy Magyarországhoz – ehhez az ezeréves államisággal rendelkező országhoz – méltó helyen őrizhessük és mutathassuk be a kultúránkat Londonban” – fogalmazott Szijjártó Péter. Kiemelte, az új Magyar Ház egy új találkozási pont lesz az Angliában élő magyarok számára.
Van benne színházterem, lesz benne kávézó, kiállításokat, előadásokat fogunk rendezni
– mondta a miniszter, hozzátéve, a gyermekek számára a hétvégi iskola lehetősége, a magyar nyelv oktatása is megtalálható lesz majd a kínálatban.
Hogy a ház igazán méltó legyen és tudja fogadni a magyar embereket, most felújításra kerül, és amint a felújítás befejeződik, néhány hónap múlva a Londonban és környékén élő magyarok birtokba vehetik majd
– jelentette ki Szijjártó Péter. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy “ez a ház egy új találkozási pontként, egy új közösségépítő erőként fogja majd szolgálni a Londonban és környékén élő magyarokat”.
Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
bl
2022-02-20 at 19:55
Csak a közösségi létezésnek, a szeretetben élésnek van éltető ereje, a korlátlan individualizmus egy zsákutca. Hajrá Magyarok!
saghy rozalia
2022-02-20 at 13:28
Sok dolga lett volna ott a Fidelitasznak!!!!! Sajnos nulla volt.
A liberók kiterjed kapcsolatokat építettek az ott dolgozók között, küldik egymásnak a libsi cikkeket. Győzködni kell egy egy embert, hogy olvasd már emezt a sajtót is! Nem is tudják hogy létezik más portál.
Namond
2022-02-20 at 12:53
Talán vegyenek hozzá egy birtokot is, ahol a hagyományos magyar ártéri gazdálkodás és rideg állattartás is bemutatható és gyakorolható.
Londoni magyarok söpredék népség
2022-02-20 at 11:27
A londoni magyarok többsége hazaáruló, magyargyűlölő, utálják a hazájukat. Dolgoztam közöttük.
Maximum a nyelvoktatás lesz hasznos, hogy a jövő londoni csehkatkái kinevelődjenek. (ref: ő kanadai magyar)
Magyar vagyok
2022-02-20 at 10:34
Remélem lesz majd benne egy kioszk, ahol kis adagban, jóárasított “demokráciát” is tudnak árulni az “angoloknak”. Hátha megjön az eszük.
oshon
2022-02-20 at 10:12
Koszonjuk ! Hajra Magyarorszag , hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
György Balogh
2022-02-20 at 09:56
Na végre köszönjük szépen. 🇭🇺🏴🏴🏴🇬🇧